Vasárnap reggel megjelent a Magyar Közlöny a Tisza-kormány államtitkárainak hivatalos kinevezéseivel, ezzel ismert lett az összes név, ötvenöt államtitkár lesz az új kormányban.
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkára lesz Nagy Ervin színész és Heidl György eszmetörténész, sportállamtitkár lesz Kálnoki Kis Attila volt öttusázó világbajnok és újságíró, a 24.hu főmunkatársa. Államtitkári kinevezést kapott Tárkányi Zsolt és Velkey György László is. Kustánczi Norbert Rudolf, aki 2013 és 2017 között a 24.hu főszerkesztője volt, a Miniszterelnökség államtiktáraként a kormány kommunikációjáért felel majd.
„A javaslatomra a köztársasági elnök a mai nappal 55 államtitkárt nevezett ki. A ma kinevezett 55 szakember egyharmada nő. Összesen 103 diplomájuk van, a legfiatalabb 28 éves, a legidősebb 66” – írta Facebook-oldalán a kinevezésekkel kapcsolatban Magyar Péter. „A kinevezettek névsora mutatja, hogy a TISZA-kormány nemzetközileg is elismert, magasan képzett és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező emberekre épít”, írta.
Így néz ki a teljes lista:
- Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium: dr. Árvay Nikolett parlamenti államtitkár, dr. Búza László élelmiszergazdaságért, -forgalmazásért és műveltségért felelős államtitkár, dr. Jobbágy Krisztina közös agrárpolitikáért, nemzetközi kapcsolatokért és fejlesztésért felelős államtitkár és Molnár János István agrárgazdaságért felelős államtitkár
- Belügyminisztérium: Halmai Ferenc Tibor parlamenti államtitkár, Kálnoki-Kis Attila sportért felelős államtitkár és dr. Tóth Gábor rendészeti államtitkár
- Egészségügyi Minisztérium: dr. Buga László kórházi fekvő- és járóbeteg szakellátásért felelős államtitkár, dr. Porpáczy Krisztina alapellátásért és integrált ellátásért felelős államtitkár, dr. Svéd Tamás parlamenti államtitkár és dr. Vokó Zoltán népegészségügyért felelős államtitkár
- Élő Környezetért Felelős Minisztérium: dr. Bögi Viktória parlamenti államtitkár, Kelemen Ágnes vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár, Kertész-Káldosi Zsuzsanna Ágnes körforgásos gazdaságért és környezetvédelemért felelős államtitkár és Kőrösi Levente biológiai sokféleség megőrzéséért felelős államtitkár
- Gazdasági és Energetikai Minisztérium: dr. Fábián Ágnes Margit gazdaságfejlesztési államtitkár, Porcher Áron Somerville parlamenti államtitkár, Tótth András energetikai államtitkár és dr. Zolnay Judit külgazdasági államtitkár
- Honvédelmi Minisztérium: Kürtös László Antal parlamenti államtitkár, dr. Sándor Zsolt digitalizációs és kibervédelmi államtitkár és Varga Attila honvédelmi államtitkár
- Igazságügyi Minisztérium: dr. Bódis Péter parlamenti államtitkár
- Közlekedési és Beruházási Minisztérium: Barna Zsolt közúti közlekedésért felelős államtitkár, Tárkányi Zsolt parlamenti államtitkár és Szemerey Samu építészeti államtitkár
- Külügyminisztérium: Breuer Klára bilaterális kapcsolatokért felelős államtitkár, Mészáros Krisztián multilaterális ügyekért felelős államtitkár és Velkey György László parlamenti államtitkár
- Miniszterelnökség: dr. Bíró-Nagy András szakpolitikáért felelős államtitkár, Csontos Bence parlamenti államtitkár, Kustánczi Norbert Rudolf kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Nagy Zsófia Anna stratégiai államtitkár
- Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium: dr. Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár, Kapronczai Balázs parlamenti államtitkár, Kereki Judit gyermekügyekért felelős államtitkár, Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkár és Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori oktatásért felelős államtitkár
- Pénzügyminisztérium: Barabás Gyula államháztartásért és gazdaságpolitikáért felelős államtitkár, Boda Nikoletta Tímea parlamenti államtitkár és dr. Kövesdy Attila Zoltán adópolitikáért felelős államtitkár
- Szociális és Családügyi Minisztérium: dr. Barna-Szabó Tímea parlamenti államtitkár, dr. Eliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkár, dr. Gyurkó Szilvia Veronika gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár és dr. Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár
- Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium: Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár, dr. Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár és Tompa Enikő parlamenti államtitkár
- Tudományos és Technológiai Minisztérium: Bicskei László parlamenti államtitkár, dr. Horváth Péter tudománypolitikai és innovációs államtitkár és Polereczki Andrea digitalizációs államtitkár
- Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium: dr. Stumpf Péter Bence parlamenti államtitkár és dr. Szabó Mátyás vidék- és területfejlesztési államtitkár
„A végzettségek alapján a jogi, közgazdasági, műszaki-informatikai és társadalomtudományi háttér a leggyakoribb. Vagyis az államtitkári karban egyszerre jelenik meg a klasszikus közigazgatási-jogi tudás, a gazdasági és pénzügyi szemlélet, valamint a szakpolitikai gondolkodás. Mindezek mellett az egészségügyi, agrár-, környezeti és társadalompolitikai szakértelem is megjelenik, ami a tárcák tematikus sokszínűségét tükrözi” – írta Magyar Péter az államtitkárokról.
Rekordgyorsasággal, mindössze 27 nappal a választás után lett új miniszterelnöke az országnak, aztán rá négy napra rohamtempóban tették le az esküt Magyar Péter kormányának miniszterei, de a teljes körű munkához szükséges minisztériumi adminisztráció kialakítása még folyamatban volt. Bár több államtitkár nevét már korábban bejelentették, a hivatalos kinevezésekre egészen május 24-ig kellett várni.
Magyar Péter azzal indokolta a minél gyorsabb kormányváltást, hogy a lehető legrövidebb legyen az átmeneti időszak. Magyart már az új összetételű Országgyűlés május 9-i alakuló ülésének napján megválasztották miniszterelnöknek, a miniszterek bizottsági meghallgatásait is villámgyors tempóban, másfél nap alatt lezavarták, majd le is tették a miniszteri esküjüket. A gyors kormányalakítás kihívásairól ebben a cikkben írtunk részletesen.
A kormányváltással megszűnt a politikai feladatot végző parlamenti államtitkárok és a különböző szakterületeket irányító államtitkárok megbízatása is. Az államtitkárokat a jogszabály szerint a köztársasági elnök nevezi ki, miután a miniszterelnök a miniszterek véleményének kikérése után javaslatot tesz a személyükre. Magyar Péter korábban azt mondta, a legtöbb új államtitkárt május 15. környékén nevezik meg. Azóta több államtitkárt is megneveztek, végül május 24-én lett teljes a lista.
Több államtitkár neve már ismert volt
Az ötvenöt névből többet már korábban bejelentettek a miniszterek. A teljes lista a kormany.hu oldalára is felkerült, ahol részletes bemutatkozás is szerepel az államtitkárok nevei mellett.
Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter már a bizottsági meghallgatásán bejelentette, hogy Bíró-Nagy András politológus, a Policy Solutions vezetője lesz a Miniszterelnökség szakpolitikai államtitkára, a minisztérium másik államtitkára pedig Csontos Bence, a Tisza Párt képviselője lesz. Mellettük államtitkári kinevezést kapott Kustánczi Norbert Rudolf, aki a kormányzati kommunikációért felel majd, és Nagy Zsófia Anna szociológus, aki korábban polgármesteri főtanácsadóként dolgozott Józsefvárosban. Ő stratégiai államtitkár lesz.
Szintén korábban bejelentette Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, hogy Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara eddigi főtitkára lesz az egyik államtitkár az új kormány önálló egészségügyi minisztériumában, és azt is, hogy Porpáczy Krisztina háziorvos, tiszás egyéni országgyűlési képviselő az alapellátásért felelős államtitkár lesz. Buga Lászlót, a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház orvosigazgatóját a fekvő- és járóbeteg szakellátásért felelős államtitkárnak kérték fel. Vokó Zoltán epidemiológus és egészségpolitikai szakember pedig népegészségügyért felelős államtitkár lesz.
Ismert volt már az is, hogy Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára, Kelemen Ágnes környezetgazdász pedig vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár. A természetvédelmi helyettes államtitkár Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója lesz, Kertész-Káldosi Zsuzsanna környezetmérnök, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének volt szakmai igazgatója a körforgásos gazdaságért és a környezetvédelemért fog felelni. Kőrösi Levente, a Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztály korábbi vezetője pedig természetvédelemért és az állatjólétért felelős államtitkárként száll be.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter május 19-én jelentette be, leváltja Böröndi Gábor vezérkari főnököt, a helyére pedig Sándor Zsolt altábornagyot nevezi ki. A minisztérium digitalizációs és kibervédelmi államtitkára azonban nem az altábornagy, hanem a vele azonos nevű Sándor Zsolt informatikai vezető, szervezeti stratégiai szakember, aki a Tectus Innovation K+F programvezetőjeként védelmi fókuszú digitális katonai rendszerek fejlesztését irányította, korábban a HMEI Zrt. vezérigazgató-helyetteseként és CIO-jaként állami vállalati IT-stratégiáért, digitális transzformációért és jelentős IT-portfólióért felelt. Dolgozott az ÁEEK IT igazgatójaként, valamint e-kormányzati és útdíjstratégiai fejlesztések vezetőjeként is.
Bódis Péter ügyvéd, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára az új kormánypárt frakcióvezető-helyettese is. Szintén frakcióvezető-helyettes Velkey György László, aki korábban Magyar Péter kabinetfőnöke volt. Velkey is kapott államtitkári pozíciót, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára lesz. Velkey korábban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tehetséggondozó programját, a Ludovika Collegiumot vezette. Kapronczai Balázs tiszás képviselő is duplázik, frakcióvezető-helyettesi munkája mellett az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban kapott államtitkári feladatot.
A debreceni tiszás képviselő, a Tisza Párt korábbi sajtófőnöke, Tárkányi Zsolt lesz a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára. A jövőben Tárkányi fogja képviselni a minisztériumot és a közlekedéssel, építészettel, beruházásokkal kapcsolatos ügyeket az Országgyűlésben. Vitézy Dávid minisztériumában fog dolgozni államtitkárként Szemerey Samu urbanista is, aki korábban a Telex műsoraiban is szerepelt szakértőként.
Breuer Klára, a Külügyminisztérium új államtitkára mögött több évtizedes diplomáciai karrier áll. Mádl Ferenc köztársasági elnök diplomáciai főtanácsadója, 2011-től pedig Martonyi János külügyminiszter kabinetfőnöke volt. 2014 és 2019 között a lisszaboni magyar nagykövetséget vezette, 2022-től Magyarország helsinki nagyköveteként dolgozott. „Mészáros Krisztián magyar diplomata volt és az elmúlt 16 évben a NATO brüsszeli központjában végzett magas szintű munkája után vállalja a multilaterális diplomácia vezetését” – írta Orbán Anita külügyminiszter a Facebookon. „Hiszek abban, hogy Magyarország külpolitikájának egyszerre kell építenie a hagyományos diplomácia értékeire és a megújulásra”, írta a kinevezésekkel kapcsolatban.
Összeállt a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium is. Heidl György eszmetörténész, filozófus társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár lesz, hozzá fog tartozni a nemzetpolitika, a civil, nemzetiségi és felekezeti ügyek. Nagy Ervin színész, a Tisza képviselője a kultúráért felelős államtitkári pozíciót kapta meg. Sári Zsolt etnográfus és muzeológus közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár lesz.
A Belügyminisztérium rendészeti államtitkára Tóth Gábor lesz, aki 2003 és 2007 között Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyetteseként dolgozott, majd 2007-től, a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kormány alatt a főváros rendőrfőkapitánya volt, 2010-ben viszont Pintér Sándor egykori belügyminiszter leváltotta.
A minisztériumok működéséhez elengedhetetlenek a közigazgatási államtitkárok, ők a minisztériumok legmagasabb rangú hivatali vezetői. Koordinátorként és végrehajtóként ők irányítják a minisztérium hivatali szervezetét és munkáját, szakmai vezetőként felügyelik a törvényalkotást és gyakorlatilag az összes minisztériumi döntés és előterjesztés náluk fut össze. Az Orbán-kormány közigazgatási államtitkárait május 16-án azonnali hatállyal felmentették az átadás-átvétel után, rá két napra kinevezték az új közigazgatási államtitkárokat. A többi közigazgatási államtitkárhoz képest később, a vasárnapi közlönyben nevezte ki hivatalosan Sulyok Tamás az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárának dr. Benedek Bulcsú Balázst.