Óvatosan napozzon hétfőn! Vagy inkább sehogy
Itt a kánikula, és pár napig még marad is, a pünkösdi hosszúhétvégén már a strandok is kinyitottak, minden adott a remek hangulatú nyárkezdéshez. Néhány dologra viszont nem árt figyelni, hogy kedden ne rákvörösre égett arccal térjünk vissza az irodába, hétfőn ugyanis nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország nagy részén – közölte a HungaroMet Zrt az MTI-vel.
Hétfőn az UV-index várhatóan meghaladja a 7-es értéket a Dunántúlon, valamint a központi régióban és a Dél-Alföldön, ezért fokozottan kell védekezni a napsugárzás által okozott leégés ellen.
Amennyiben lehetséges, napközben 11 és 15 óra között kerüljék az emberek a napozást, és javasolt vállat takaró póló, szalmakalap, illetve fényvédő krém használata.
Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.
Hétfőn a napsütést az Időkép előrejelzése szerint csak elszórtan – legkisebb eséllyel északnyugaton – egy-egy jelentéktelen futó zápor zavarhatja meg. A Dunántúlon és északkeleten helyenként erős széllökésekre lehet majd számítani. Hajnalban 8 és 17, délután 27 és 32 fok között alakul a hőmérséklet. Szerdán jöhet egy kis enyhülés, délután észak felől egy hidegfront érkezik erős, időnként viharossá fokozódó északi, északnyugati széllel. Bár a csúcshőmérséklet a front érkezése előtt többfelé 30 fok körül alakul, délen pedig akár a 33-34 fokot is elérheti, a front érkezése után több fokkal visszaesik majd a hőmérséklet.
Addig is kalapot fel, naptejet a zsebbe, emellett pedig fokozottan – különösen idősek és gyerekek esetében – figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre is!