Guttmann Béla olyan hatással volt a világ futballjára a saját korszakában, ami nemcsak munkássága idején váltotta ki a világsajtó érdeklődését, hanem még 2017-ben 36 évvel a halála után is könyv jelent meg róla Angliában.
David Bolchover kötetének első két mondata: „Pep Guardiola és José Mourinho előtt élt egy bizonyos Guttmann Béla: az első szupersztár futballedző, aki kitaposta az utat a mostani ünnepelt menedzsereknek. Ennél is különlegesebb az a tény, hogy a holokauszt túlélője, hónapokig bujkált egy padláson, miközben zsidók ezreit hurcolták el Auschwitzba.”
A nyilasok rémuralma alatt szerencséje is volt Guttmann-nak. Miközben családja egy része munkatáborban végezte, ő megmenekült, noha többször igazoltatták az utcán, amikor éppen elhagyta az újpesti ház padlását. A későbbi interjúiban többnyire kerülte a témát, hogyan élte túl a második világháború legkegyetlenebb időszakát. Ha nem lett volna szerencséje, a focivilág is lényegesen szegényebb lett volna.
Guttmann Budapesten született 1899. január 27-én. A Törekvésben kezdett el focizni, onnan került át az MTK-ba, majd 1922-ben már a Hakoah Wien játékosa volt. Négyszer játszott a magyar válogatottban, az első találkozóján gólt szerzett Németország ellen 1921-ben. Az 1924-es olimpián szerepelt utoljára a magyar csapatban, az egyiptomi csapásként elhíresült 3:0-s vereségnél végig a pályán volt. 1926-tól az Egyesült Államokban futballozott 1932-es visszavonulásáig.
Utána edzőnek állt, ausztriai munkái után 1939-ben Aschner Lipót kérésére az Újpesthez tért haza. A zsidótörvények miatt a kispadon nem ülhetett, Aschnernek azonban eszébe sem jutott lemondania róla, titkos tanácsadóként alkalmazta. 1944 márciusában épp Nagyváradon játszott az Újpest, amikor a németek bevonultak Budapestre. Guttmann vonattal indult el a főváros felé, de tudta, hogy életveszélyes, ha befut a Keleti pályaudvarra, ezért előbb leszállt.
Életrajzának leghomályosabb része a következő tíz hónap. Újpesten egy padláson bujkált, amit a szerelme apja alakított ki neki. Nyughatatlan természete miatt innen néhányszor kijött, az utcán igazoltatták, és mivel nem viselt sárga csillagot, egyszer mellette tanúskodott valaki, hogy nem zsidó, hiszen Mariann, a szerelme is katolikus. Mások viszont jelentették a búvóhelyét, így egy idő után ott sem volt biztonságban. Az üldöztetést érzékelve jelentkezett munkaszolgálatra, nem szeretett volna másokat bajba sodorni. Hámori Tibornak 1978-ban így nyilatkozott megpróbáltatásairól:
„El is vittek Vácra. Innen Erdővárosba, majd a Timót utcába. Az őrmesterünk a Francia Idegenlégióban szolgált, ott tanulta a kínzásokat. Ha jókedve volt, csak kátrányos köveket hordtunk a bunkeréhez, és közben ezt kellett kiáltanunk: szarok vagyunk, szarok vagyunk!
Válogatott focista voltam, sikeres edző voltam? Ember voltam? Mit számított, el kellett felejteni. És még mennyi megalázás, barátom!
A századunkat egyébként bevagonírozták, és elhurcolták Németországba. De előzőleg öten kiugrottunk az első emeleti ablakból, és megszöktünk a telepről. Napokig tanulmányoztuk a terepet, néztük, mikor váltják az őröket, egyengettük a talajt, nehogy kitörjük a bokánkat, aztán... Várjon csak... Ki is volt az az öt ember? Gál Sanyi színészt látom magam előtt, vajon él-e még? Egri Ernő is köztünk volt, tudja, aki a felszabadulás után a Torino menedzsere lett. A másik háromra, ha agyonüt sem emlékszem. A lényeg, hogy megmenekültem. Mert azért akadtak rendes emberek is, akik kockázatot vállaltak, bújtattak.” A szökése feltehetően októberben volt, a következő hónapokban tovább bujkált, mielőtt hazatért volna.
Egri egyébként a Torinóval bajnokságot nyert, aztán annak a repülőgép-balesetnek az áldozata lett, amiben a csapat tagjai is meghaltak. A lánya, Zsuzsanna még ma is az olasz városban él, februárban múlt 100 éves.
Guttmann annyira szenvedélyesen szerette a futballt, hogy meg sem fordult a fejében, hogy elszakadjon tőle, bár családja elvesztése megrendítette. A Vasas, a Temesvár, az Újpest és a Kispest edzője is volt. Innen azért távozott 1948-ban, mert összezördült Puskás Ferenccel. Volt egy kőkemény játékosa, Patyi Mihály, akit le akart hívni a pályáról, mert úgy érezte, a kiállítás sorsára jut, és a következő meccsen emiatt nem számíthatna rá. Puskás azonban ráparancsolt Patyira: maradjon a pályán. Guttmann, látva, hogy nem ő irányít, azzal a lendülettel felült a lelátóra, utána pedig lemondott.
Próbálták a vezetők maradásra bírni, de inkább Olaszország felé vette az irányt. Négy csapat alkalmazta, mind a négy kirúgta, ekkor fogant meg benne a gondolat, hogy ezt az érzést soha többé nem akarja átélni, ezért innentől többnyire ő mondott fel. Ez az elve is hozzájárult vándormadár életéhez. 1957-ben Brazíliában dolgozott, egy évvel később igazolta le a Porto, majd 1959-ben a Benfica. 1961-ben és 1962-ben itt érte el legnagyobb sikereit, megnyerték a BEK-et.
Az első döntőn még nem dobta be a mozambiki születésű csiszolatlan gyémántot, Eusébiót, akiért ő maga ment el az egykori portugál gyarmatra, hogy megnézze, tényleg annyira különleges tehetség-e, mint ahogy beharangozták. Lenyűgözte az ereje, a sebessége, a lövéseinek a pontossága. A kontinensre hozta. 20 ezer dollárért szerezte meg, két év múlva 800 ezret ért.
Az 1961-es BEK-döntőben a Barcelonát verték, ekkor inkább szerencséje volt a csapatának. A második portugál gólról nem lehet megállapítani a jelenlegi felvételek alapján, hogy tényleg átment-e a labda a gólvonalon. Czibor Zoltán bombagólja után volt egy kettős kapufájuk is a katalánoknak, de kifelé pörgött a labda.
Egy évvel később Guttmann szembekerült Puskással, aki egy félidő alatt hármat rámolt be a csapatának, a Real Madrid 3:2-re vezetett, Guttmann mégis nyugodtan ment az öltözőbe. Azt sugallta csapatának, hogy az ellenfélnek vége, elfáradtak, simán rúgnak nekik egy ötöst. Így is lett, 5:3-ra győzött a csapata. Az, hogy a két magyar ebben a döntőben miként fogadta egymást, már nem rekonstruálható, a mai viszonyok közt nyilvánvalóan címlapsztori lenne. Pláne hogy Puskás mesterhármasa ellenére sem nyert a Real, ami nyilvánvalóan egy kis elégtétel lehetett Guttmann-nak.
Az edző aztán sikerei csúcsán nem tudott megállapodni a vezetőséggel a fizetése emeléséről – haraggal a szívében távozott. Az, hogy az átkot, amit azóta is visszhangoz egész Európa, hogy a Benfica 100 évig nem fog nyerni semmit, valóban mondta-e, kétséges. A konkrét nyilatkozat nem maradt fent, a játékosai viszont úgy emlékeznek, hogy elhangzott. A Benfica múzeumában forgató Sport TV-nek az igazgató azt mondta, hogy az ősforrás egy német lapban található, és az interjúban úgy fogalmazott, hogy a csapat túl van a csúcsán, és már nem fog ezzel az állománnyal semmit nyerni. Ami tény, hogy a Benfica azóta kilenc döntőt veszített el.
Legnagyobb sikere évében szólaltatta meg Guttmannt a Magyar Ifjúság, és elárulta sikerességének titkát. „Fő fegyveremnek mindig a legszigorúbb fegyelmet tekintettem a pályán, ezen túlmenően azután a megértést, a segítőkészséget és a barátságot a mindennapi életben. Ha a játékos edzőjében tanítómesterét, egyben barátját is érzi, mindenre kész érte és követi. Pályafutásom alatt sok fenegyerekkel volt dolgom Padovában, Milánóban, São Paulóban és Budapesten egyaránt. Mégis azok, akik már befejezték pályafutásukat, legjobb barátaimként élnek emlékezetemben, akik pedig még futballoznak, azokról mint hű tanítványaimról beszélhetek.”
1965-ben egy szezonra visszatért a Benficához, Eusébiót ő készítette fel az 1966-os vb-re, ahol Portugália a magyarokat is verve bronzérmes lett, azóta sincs több világbajnoki érme a nemzetnek.
Guttmann nyilatkozataira rendre odafigyeltek, ő pedig ki is használta a lehetőséget, hogy a meglátásait elmondja. A Népszavának így fogalmazott 1968-ban:
„Mi az, hogy korszerű? A győztes csapattól még soha nem kérték számon, hogy miért nem korszerű a játéka. Úgy kell játszani, hogy győzzön a csapat. Az mindig korszerű!”
A szakember 1974-ben, a Porto edzőjeként fejezte be a pályafutását. Utána Bécsben élt, sokan kértek tőle tanácsot a disszidens magyar játékosok közül, mert pontosan tudták, melyik kávéház számít törzshelyének, ahol mindig megtalálható. 1981-ben halt meg, a városban nyugszik.
