Nincs vége a rémálomnak a bitcoin befektetői számára

Közel egy éve a 20 ezer dollárt ostromolta a bitcoin árfolyama, jelenleg 3400 körül áll, vagyis több mint 80 százalékot zuhant.

Pontosan egy évvel ezelőtt minden a kriptodevizákról szólt, hiszen megállíthatatlannak tűnt a menetelésük, különösen a bitcoin árfolyama száguldott. December 17-én a 20 ezer dollárt is megközelítette, ahonnan kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is esik.

A legutóbbi, több mint 8 százalékos zuhanását az váltotta ki, hogy csütörtökön az amerikai értékpapír-piaci felügyelet lényegében elhalasztotta a döntését egy bitcoinos befektetési alap engedélyezéséről. A kriptodeviza-befektetők legalábbis abban reménykedtek, hogy ez már idén megtörténik, de a felügyelet erre csak február végi határidővel kerít sort a Bloomberg cikke szerint.

Ez azért rázta meg a piacot, mert a digitális kódsor formájában létező fizetőeszközök idei gyengélkedésének egyik fontos oka, hogy nem fogadta be őket a pénzügyi intézményrendszer. Emellett továbbra is megvannak a régóta hangoztatott felügyeleti és biztonsággal kapcsolatos aggályok.

„Nagyon negatív a piaci hangulat, ezért minden rossz hírnek exponenciális hatása van”

– fogalmazott egy kriptodeviákra szakosodott kutatócég alapítója.

Mostani esése után a bitcoin 3400 dollár körül áll, így a mindenkori csúcsához képest már több mint 80 százalékkal értékelődött le, ráadásul több mint 50 százalékkal a befektetők által kiemelten figyelt 200 napos mozgó árfolyamátlag alatt kereskednek vele.

Más kriptodevizák sem állnak jobban, csütörtökön a bitcoinéhoz hasonló esést szenvedtek el, összesített piaci értékükből a januári csúcs óta közel 730 milliárd dollár vált semmivé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!