Az utóbbi húsz évben másfélszer annyi dinoszauruszfajt fedeztek fel, mint amennyit korábban összesen. A sikerhez Hollywood is kellett.
A velem egykorúak, ha megerőltetik magukat, vissza tudják idézni a legtöbb dinoszaurusz-fajt, amivel a gyerekkorunk idején megismerkedhettünk mondjuk az Őslények országa című rajzfilmből: t-rex, triceratops, stegosaurus, brontosaurus és még néhány. (Még akkor is, ha a közismert dinoszauruszok egy része kamu, például a velociraptor, ami valójában egy elég apró tollas gyík volt. A filmbeli megfelelője a deinochynus, ami ugyan görögül azt jelenti, hogy „rettenetes”, de még sem volt elég menő név a filmkészítőknek. Egyébként ez is tollas volt.)
De ennek vége, a mai gyerekek már ezeknek a sokszorosával ismerkedhetnek meg a mostani dinoszauruszos könyvekből, köztük olyan dinoszauruszokról, amelyekről korábban nem is hallhattunk. Nem azért, mert a gyerekkönyvek írói sokkal nagyobb tudásanyagot szeretnének átadni, hanem egyszerűen sokkal több lett a dinoszaurusz. A kilencvenes évek közepétől ugyanis hatalmas lendületet kapott az őslénytan, azaz a paleontológia, és elképesztő tempóban felgyorsult a dinoszauruszfajták felfedezése.
Ezt mutatja a következő ábra Jonathan Tennant tanulmányából:
Mint a fenti grafikonból is látszik, az utóbbi húsz év a dínófelfedezés fénykora volt. 1995 óta másfélszer több új dinoszauruszfajt fedezetek fel, mint korábban összesen.
De mi történt a kilencvenes évek közepén? Igen:
1993-ban megjelent a Jurassic Park című film,
ami egyrészt világszerte a kutatók új generációját terelte a pályára, másrészt jelentősen megkönnyítette, hogy a már aktív paleontológusok forráshoz jussnak, és finanszírozni tudják az ásatásokat. Elsősorban a közvélemény érdeklődését korbácsolta fel Spielberg filmje, ezért a kutatási forrásokat elosztó politikusoknak-bürokratáknak sem kellett magyarázkodniuk, hogy miért adnak pénzt valami olyanra, aminek – legalábbis közvetlenül – nincsen óriási gazdasági haszna. (A Jurassic Park egyébként a dinoszaurusz-DNS tanulmányozásának is lendületet adott.)
Ugyanebben az időben kezdődött a növekedési ugrás több feltörekvő országban, amelyek nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a korábban igen Észak-Amerika- és Európa-központú őslénytudományba. Különösen Kína, illetve Brazília és Argentína lett izgalmas terület. Ezekben az országokban adott volt a hatalmas és érdekes kőzetekben gazdag terep, ráadásul a bányászat és a mezőgazdaság is korábban érintetlen területekre terjedt ki, így gyakran bolygattak dinoszaurusz-csontvázakban gazdag rétegeket. Ugyanekkor ezekben az országokban – részben nacionalista indíttatásra – jelentős pénzt raktak a hazai paleontológiai szakma felépítésébe.
Korábban az észak-amerikai T-Rexeket tartották a dinoszauruszvilág csúcsragadozóinak, azóta viszont felfedezték Argentínában a Gigantosaurus carolini-t, Mongóliában pedig a Tarbosaurus bataart, amelyek mind legalábbis versenyre kelnek ez addig legnagyobbnak gondolt szárazföldi húsevővel. Kínában pedig rengeteg érdekes tollas dinoszaurusz került elő, amelyek forradalmasították az emberiség megértését a dinoszauruszok és a ma élő madarak evolúciós kapcsolatáról.
A tudomány már a kilencvenes évek elején is a határán volt annak a konszenzusnak, hogy – legalábbis két lábon járó, theorpoda dinoszauruszok – a madarakra hasonlító, tollas és gyors, melegvérű állatok voltak, nem pedig hüllőszerű, lomha és pikkelyes lények, a Jurassic Parkba ez az elgondolás még nem talált utat. Mint a film készítői elárulták, azért, mert a tollas dinoszauruszok nem néztek ki elég félelmetesen, a későbbi részekben pedig már nem akartak változtatni azon, ami sikeresnek bizonyult. Ezért paradox amennyire hálásak lehetnek a dinoszaurusz-kutatók a Jurassic Parknak, annyira mérgesek is rá a tudatos tudományos hűtlenségek miatt.
A dinoszaurusz-robbanásból Magyarország sem maradt ki, a kétezres években találták a bakonyi Iharkút melletti bauxitbányában az első hazai dinoszauruszfajokat. Ezek a Hungarosaurus, a Bakonydraco, és az Iharkutosuchus neveket kapták. Később Villány és Ajka mellett is fontos lelőhelyekre bukkantak az MTA kutatói.
Arról egyelőre fogalma sincs a tudósoknak, hogy mikor érhet véget a megismert dinoszauruszfajok ugrásszerű növekedése. Az őslények evolúciója közel kétszázmillió évig tartott, mi viszont ebből csak néhány pillanatnyi időszakra látunk rá. A dinoszaurusz-fosszíliákat továbbra elsősorban a felszínhez közeli helyeken találják meg, miközben mélyen a föld alatt elképesztő gazdagságú lelettömeg lehet.
