Megírta a pártlap, hogy az alkoholt meg kell inni, két és fél OTP-nyit zuhant egy főzde értéke
Túl nagy lett a lelkesedés a kínai tőzsdén, a kormányzat a legértékesebb céget megcélozva hűtötte le a kedélyeket.
Kínában egészen a múlt hét végéig fékezhetetlennek tűnő tőzsdeláz tombolt, a fő részvényindex megközelítette a még 2015-ben beállított csúcsát, és egyre több kisbefektető kezdett hitelből részvényeket vásárolni. A kormány azonban nem felejtette el, hogy mekkora társadalmi elégedetlenséget szült az öt évvel ezelőtti csúcsot követő összeomlás, ezért az illetékesek úgy döntöttek, itt az ideje lehűteni a kedélyeket.
Több szempontból is jellemző az országra, hogy ehhez milyen módszert választottak (néhány másik mellett). A kínai kommunista párt központi bizottságának lapja, a többmilliós példányszámú Zsenmin Zsipao Wechat-felületén – ami nagyjából a Twitter ottani megfelelője – megjelent egy eszmefuttatás, amely az ország legnagyobb italgyártó vállalatával, a Kweichow Moutai Co.-val kapcsolatban arról szólt, hogy
az alkohol azért van, hogy megigyák, nem azért, hogy spekuláljanak vagy megvesztegessenek vele.
Ezzel a veretes népi bölcsességnek is beillő megállapítással sok magyar kocsmában is egyetértenének, de a befektetők szintén értettek a szóból. A vállalat részvényei ma 7,9 százalékot estek, ami 25 milliárd dollárnak (nagyjából 7700 milliárd forintnak) megfelelő összeggel csökkentette a cég értékét. Összehasonlításként, ez több mint az OTP piaci kapitalizációjának*
körülbelül 3000 milliárd forint
két és félszerese, de meghaladja a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett összes vállalat együttes értékét*
nagyjából 6700 milliárd forint
is.
Ahogy a Bloomberg írja, a teljes kínai befektetői közösség vette az üzenetet, mert nemcsak más italgyártók papírjai estek – mindegyik a napi maximum 10 százalékkal –, de az SSE 50 tőzsdeindex is 4,6 százalékkal, amire február óta nem volt példa. (A Kweichow Moutai pedig 2018 októbere óta nem zuhant annyit, mint ma).
A kínai illetékesek nem először nyúlnak hasonló eszközhöz. Három éve az állami hírügynökségnél jelent meg egy anyag arról, hogy az italgyártó részvényei – amelyek a legnépszerűbbek közé tartoznak a külföldi intézményi és a kínai kisbefektetők körében egyaránt – túl gyorsan drágulnak. Ez azonban csak ideiglenesen hatott, mert tavaly a cég papírjai megduplázták értéküket, és a mai zuhanás előtt idén is 50 százalékkal drágultak – pedig közben volt ugyebár egy koronavírus-járvány. A zuhanás előtt a vállalat 320 milliárd dollárt ért, amivel már világszinten sem túl sok társaság versenyezhet. Kínában pedig az esés után is ez a legértékesebb tőzsdei társaság.
A befektetők részben azért voltak ilyen lelkesek, mert a cég lendületesen tudta emelni a főképp cirokból készülő, akár öt évig is érlelt gabonapárlatai árát. Többek között valószínűleg erre utalt a pártlap spekulációs kiszólása, ami pedig a korrupciót illeti, a drága italokat megvesztegetési célból is előszeretettel ajándékozták. Már csak azért is, mert a kínai polgárháború idején Mao Ce-tung csapatai is fogyasztották, amikor a déli Kujcsou tartományban lévő Moutai környékén állomásoztak, így aztán később könnyen megtalálta az utat az állami tisztségviselők italkészletébe is.
Ez a gabonapárlat egyébként a pajcsiuk családjába tartozik, ami Kína nemzeti itala, és bár sokan jósolnak az italnak – amelyet a köles mellett még rizsből szoktak főzni – nemzetközi áttörést, viszonylag magas (30-50 százalékos) alkoholtartalma és szokatlan ízvilága miatt ez egyelőre elég lassan halad.