Májusra szép fokozatosan eltűnt a legnagyobb, korábban családi tulajdonban lévő vállalkozások részvényesei közül Mészáros Lőrinc volt felesége.
Eltűnt a legnagyobb, korábban családi tulajdonban lévő vállalkozások részvényesei közül Mészáros Lőrinc volt felesége. A százmilliárdos nagyságrendű állami megrendelésekkel kitömött építőipari cégeket összefogó Mészáros Építőipari Holding negyedét még tavaly vehette át exférje, májusban pedig már a család tőzsdén kívüli érdekeltségeinek nagy részét tulajdonló Talentis Group is kizárólag Mészáros Lőrinc kezében volt. Utóbbinak korábban a felét birtokolta Mészárosné Kelemen Beatrix.
Eltűnt a neve az iratokból
A tulajdonosi viszonyok átalakulásáról részleteiben még a cégbíróságnak sem számoltak be a cégek*
Erre nincs is törvényi kötelezettségük.
. A Mészáros Építőipari Holdingnál márciusban tartottak egy közgyűlést, amelyen ugyan elvileg nem született döntés erről, de ezt követően írták át a cég alapszabályában úgy a tulajdonosi szerkezetet, hogy a korábban Mészárosné birtokában lévő részvények volt férjéhez kerültek. A tranzakcióra azonban valószínűleg már hónapokkal korábban sor került, legalábbis erre utal, hogy a vállalat beszámolója szerint már 2020 végén sem volt tulajdonos Mészárosné.
A Talentis Groupnál még ennyi sem látszik. Ott csak a napokban leadott beszámolóból derül ki, hogy a céget is elérte a válás, igaz, később, mint az építőipari érdekeltségeket. Ezt a vállalatot ugyanis 2020 végén*
itt korábban volt némi kavar a tulajdonosi viszonyok körül, egy időben ugyanis feltűnt a cégben Mészáros Lőrinc egy régi üzlettársa, ám mostanra ennek nincs nyoma
Mészárosék még ketten birtokolták fele-fele arányban, május 31-én azonban
Mészáros Lőrinc már egyedüli részvényesként döntött róla, hogy mi legyen a társaság 6,7 milliárdos nyereségének a sorsa.
Mindenesetre így az sem derül ki, hogy pontosan milyen formában kerültek ezek a cégek Mészáros Lőrinchez, kapott-e értük pénzt, és ha igen, mennyit a felcsúti milliárdos volt felesége. Tavaly ősszel korábbi tranzakciók és szakértői becslések alapján nagyjából 150 milliárd forintra tettük Mészárosné Kelemen Beatrix cégvagyonát, aminek nagy részét épp a két említett vállalat adta.
Akárhonnan nézzük, hatalmas volt a vagyon
A Mészáros Építőipari Holdingot még 2018 végén értékelte fel a PricewaterhouseCoopers. Az akkori becslés alapján nagyjából 29 milliárd forintot érhetett Mészárosné 24,5 százalékos részesedése*
Az értékelés egy tőzsdei tranzakcióhoz kellett, amely végén Mészárosék részvényeket kaptak. Ezek a papírok ma már kevesebbet érnének, ugyanakkor a vállalatok továbbra is elég jól el vannak látva állami megbízásokkal, és szép nyereséget termelnek.
. A vállalat csak idén 19,4 milliárd forint osztalékot fizetett, amiből 4,75 milliárd jutott volna rá, ha még tulajdonos. A Talentis Groupot pedig nagyjából egy évvel később két tőkeemelés miatt vizsgálta meg alaposabban egy könyvvizsgáló, aki 200-210 milliárd forintra tette a csoport értékét*
Ez a tranzakció azonban nem volt teljesen piaci alapú, így itt azért nagyobb a bizonytalanság. Könyv szerint a cég ennél jóval kevesebbet, nagyjából 23 milliárd forintot ér, de ez egész biztosan súlyos alulbecslés. A vállalatnak ugyanis nagyjából 20 cégben van közvetlen, és ennél is sokkal többen közvetett részesedése, amiket gyakran néhány millió vagy tízmillió forinton tart nyilván, miközben akár masszív milliárdokat, tízmilliárdokat is érhetnek.
.
Persze az ilyen becsléseknél nem lehet biztosra menni, de ezek alapján csak ebben a két cégben 130 milliárdja volt Mészárosnénak. Ehhez jött még hozzá a V-Híd Zrt.-ben meglévő 50 százalékos tulajdonhányada – amelyet már tavaly ősszel megszerzett egykori férje –, illetve a család tőzsdei cégében birtokolt részesedése. Ezekből állt össze a 150 milliárd forintos cégvagyon. A Forbes tavaly a Mészáros-csoport értékét a könyvvizsgálói becsléseknél jóval kevesebbre, 252 milliárd forintra taksálta, amiből logikusan kisebb rész esett Mészárosnéra, de még így is minden jel szerint százmilliárd körüli cégvagyontól vált meg.
A felcsúti milliárdos korábbi feleségének így mostanra egyetlen komolyabb vállalatban maradt érdemi részesedése, amely azonban igazából sosem volt családi, a kezdetektől egyedül birtokolja. Ez a Life- és OzoneTV-t is működtető Media Vivantis Zrt., amely tavaly már közel másfél milliárd forintos árbevételt, illetve 70 millió közeli nyereséget hozott össze. A Hajdú Péter által vezetett társaság épp most fontolgatja egy új, Premier TV névre keresztelt csatorna indítását, amit azonban már elhalasztottak az eredeti tervekhez képest.