Már több mint 3 millió lengyel játszik az oltáslottón a 80 millió forintnak megfelelő főnyereményért

Október elejéig tart a játék, heti és havi húzásokkal.

A lengyelek egy bonyolult díjazási rendszerű lottójátékkal próbálják népszerűsíteni a koronavírus elleni oltakozást, és a helyi sajtó szerint a múlt heti 2,8 millió játékos után ezen a héten további 370 000 ember regisztrált a programba.

Cikkünk megjelenésének napján így már összesen majdnem 3.2 millió ember játszik, és várja a különböző heti, vagy később a havi sorsolások eredményét, illetve a fődíj húzását.

A heti sorsoláson öten nyerhetnek majdnem 4 millió forintnak megfelelő lengyel zlotyit, és 60 darab elektromos rollert is kisorsolnak.

A heti, havi, és a főnyeremény sorsolása mellett azonnali nyeremények is vannak, például minden ötszázadik résztvevő 15 ezer forintnyi zlotyival, minden kétezredik játékos pedig 40 ezer forintnak megfelelő zlotyval lesz gazdagabb.

A havi nyeremények augusztus negyedikétől indulnak, és egészen október hatodikáig tartanak majd. A háromhavonta elérhető nyeremény 2 x 8 millió forintnyi zloty, és hozzá egy-egy Toyota Corolla. A főnyeremény kétszer 80 millió forintnak megfelelő zlotyi és egy-egy Toyota CH-R, ezeket is október hatodikán sorsolják majd ki.

Az összdíjazás értéke átszámolva 1,7 milliárd forint, és a nyeremények adómentesek.

Kövess minket Facebookon is!