A drága gáz miatt több helyen a szántóföldön hagyják a kukoricát

Sok ukrán és francia gazda nem tudja vagy akarja kifizetni a terményszárítás megnövekedett költségét, a „természetes módszerrel” viszont sokat kockáztat.

Az Európa legnagyobb kukoricatermesztőjének számító Franciaországban földgázszolgáltatók arra figyelmeztették a gazdákat, hogy készüljenek fel az esetleges gázhiányra, használjanak kevesebbet az energiahordozóból, és ha lehet, halasszák el a termény betakarítását – írja a Bloomberg egy francia gazdaszervezet híradása alapján.

A két dolog úgy függ össze, hogy betakarítás után a kukoricát szárítani kell, amihez földgázt használnak. Ahogy azonban számos cikkben mi is írtuk, az energiahordozó borzasztóan megdrágult, még a most éppen megawattóránként 70-75 euró körüli ár is többszöröse az év elejinek, de nemrég még 100 felett járt. Ha pedig hideg lesz a tél, akkor gázhiány is előfordulhat Európa egyes országaiban. (Moldovában például ez már be is következett.)

Miközben idehaza már a kukorica 70 százalékát betakarították a gazdák, Franciaországban lényegesen lassabb a tempó: a hónap közepén 32 százaléknál tartottak, szemben az egy évvel korábbi 75 százalékkal. Pedig sokan várják az új termést, hogy az ellensúlyozza a szárazság által okozott brazíliai kiesést, illetve tompítsa a búzánál különösen intenzív áremelkedést.

Még aggasztóbb ugyanakkor a helyzet a világ negyedik legjelentősebb kukoricaexportőrének számító Ukrajnában. Ahogy egy kijevi elemző fogalmazott az amerikai hírügynökségnek, az ukrán gazdálkodók nem tudják kifizetni a szárítás költségét, „ezért a szárítás természetes formáját alkalmazzák”.

Ezzel arra utalt, hogy tovább a földeken hagyják a kukoricát, amely azonban így hosszabb időn keresztül kitett a kártevőknek és az időjárás viszontagságainak. Párás időben például jelentősen nő a fuzárium gombafertőzés kockázata. Ukrajnában körülbelül a kukorica felét takarították be eddig, de az energiaigényes szárítást leginkább csak a nagy, tőkeerős agrárcégek tudják kifizetni.

A lassabban piacra jutó, potenciálisan rosszabb minőségű kukorica rossz hír az élelmiszerek drágulása szempontjából, pedig ezek ára világszinten már most is magasabb, mint az utóbbi tíz évben bármikor.

Kövess minket Facebookon is!