Kína már nem olyan semleges, mint ahogy mutatja, a színfalak mögött egyre többet segít Oroszországnak

A nemzetközi nyilvánosság előtt Kína eddig semleges szerepet próbált felvenni Oroszországgal kapcsolatban, ám az amerikai értesülések szerint ez a pozíció megváltozott.

A Biden-adminisztráció bizonyítottnak látja, hogy kínai állami cégek segítséget nyújtanak a háborúzó Oroszországnak, és ezzel szembesítették a kínai kormányt is, írja a Bloomberg névtelen forrásokra hivatkozva.

A segítség jellegéről nem tudni részleteket, de a forrás állítása szerint nem fegyveres katonai és a szankciókkal összefüggő konkrét gazdasági segítségről van szó.

Az amerikai diplomaták jelezték mindezt a kínai tisztségviselőknek, és figyelmeztették a kínai kormányt a háborúzó Oroszország tárgyi és anyagi támogatásának következményeire.

A lap az értesülést nem tudta hivatalosan megerősíteni, és az amerikai hírszerző szervek nem éltek a kommentár lehetőségével, ahogy a washingtoni kínai követség sem.

Ugyanakkor amerikai hivatalnokok közölték a lappal: bár a fenti információ jelentése egyelőre nem világos, azzal egyetértenek, hogy az orosz-kínai viszony rendkívül közeli, és Kína mostanra többet tesz a korábbiaknál Oroszország támogatásáért.

Egy forrás hozzátette: kínai állami cégek tudatosan nyújtanak segítset Oroszország háborús törekvéseihez. Arról ugyanakkor nem mondott továbbiakat, hogy milyen bizonyítékok lehetnek a Biden-adminisztráció kezében.

Ha ezek a bizonyítékok erősek, és a segítségnyújtás a kínai felső vezetés tudtával történt, az azt jelentené, hogy az Egyesült Államok kormányának arra a helyzetre kellene reagálnia, hogy Peking segítette Ukrajna invázióját.

Ennek mindenképp jelentős következményei lennének az Egyesült Államok Oroszországgal és Kínával ápolt viszonyaiban.

A lap emlékeztet: Washington stratégiája Moszkva elszigetése és az orosz gazdaság megfojtása, így a háború fenntartásának aláásása. A növekvő kínai – a világ második legnagyobb gazdaságából érkező – segítség jelentősen hátráltatná ezt a stratégiát. Egy ilyen egyértelmű bizonyíték arra kényszerítené Bident, hogy egy érzékeny időszakban újabb diplomáciai frontot nyisson Kínával.

Bár a kínai-orosz kereskedelmi kapcsolatok a háború óta erősödtek, a nemzetközi nyilvánosságban Kína neutrális pozíciót vesz fel, fel is ajánlotta békekötésben betöltött lehetséges szerepét.

Ugyanakkor az amerikai külügyben egyre erősebbek azok a hangok, hogy Kína pozíciója nem olyan neutrális, mint mutatja, és valójában közelebb áll Oroszországhoz.

Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere 2020 eleje óta először látogat Pekingbe februárban.

Kövess minket Facebookon is!