Fél milliárd forintnak megfelelő angol font kártérítést fizetett ki a Wizz Air, de csak miután a hatóság bevasalta rajta

A kártérítést azok kapták, akiknek késett vagy törölték a járatát, de a cég először elutasította a kérelmüket, a vizsgálat szerint jogtalanul.

Összesen mintegy 6 ezer utasnak fizetett kártérítést a magyar hátterű Wizz Air, közölte ma az Egyesült Királyság Polgári Repülési Hatósága (Civil Aviation Authority, CAA).

Számokban: A CAA-nak csaknem 25 ezer kérelmet kellett felülvizsgáltatnia, ez jóval több annál a 15 ezernél, mint amennyire eredetileg számítottak, amikor tavaly az eljárást elindították. Majdnem minden negyedik esetben azt állapították meg, hogy a légitársaság nem jogosan utasította el az utasok kártérítési kérését. Végül körülbelül 6 ezer kérelemnél, egyenként 200 font fizetésére kötelezték a céget, így jön ki összességében az 1,2 millió angol font.

Alulnézet: a beszámolók szerint a CAA-nál főleg azzal a panasszal jelentkeztek az utasok, hogy a társaság gépei késtek vagy törölték őket, de nem működött megfelelően együtt a más járatokra való átfoglalásoknál és/vagy nem fizette ki a szabályok szerinti kártérítést.

  • A mostani esettől függetlenül a brit utasok körében a Wizz Airrel szemben sok panasz érkezik amiatt is, hogy díjakat számít fel a reptéren akkor, amikor az utasok a céges weboldal technikai problémái miatt nem tudnak online becsekkolni a járatokra.
Paul Smith

, a CAA ügyfél igazgatója azt mondta, az utasok joggal várhatják el, hogy a reklamációkat gyorsan, hatékonyan és a szabályoknak megfelelően dolgozzák fel, és a most zárult vizsgálat eredménye után az utasok jobb kiszolgálásra számíthatnak.

Reakció: A Wizz Air szóvivője azt mondta, örülnek, hogy a CAA látja azokat a jelentős lépéseket, amelyeket a cég az utasok érdekében tett, 2022 nyarán kihívásokkal kellett megküzdeniük, mint minden más európai légitársaságnak, és a fejlesztések jobb ügyfélélményhez vezettek.

A problémákról egyébként Váradi József alapító-résztulajdonos nemrég Magyarországon is beszélt, erről bővebben itt írtunk.

Korábban a CAA a Ryanairnél is indított egy hasonló vizsgálatot, de annak az volt a kiváltó oka, hogy a cég az alkalmazottak sztrájkját minősítette olyan körülménynek, ami miatt a törölt járatok után járó kárpótlást nem kell kifizetnie. Ez az érvelés azonban szintén elbukott.

Kövess minket Facebookon is!