Kínának elege lett, véget vetne a vörös-tengeri káosznak

A világ legnagyobb exportőrét zavarják a kereskedelmi hajók elleni támadások, a húszikat felfegyverző Iránon keresztül próbál változást elérni.

Ha nem akarják, hogy sérüljenek a kereskedelmi kapcsolatok, Irán vegye rá a jemeni húszikat a vörös-tengeri hajózás elleni támadások mérséklésére – a Reuters értesülései szerint ezt az üzenetet adták át kínai diplomaták.

  • A hírügynökség négy névtelenséget kérő iráni és egy további, az ügyre rálátó diplomáciai forrásból szerezte fenti információit.
Idézet:

„Ha az érdekeink bármilyen módon sérülnek, az érinteni fogja az üzleti kapcsolatokat” – így foglalta össze a kínai üzenet lényegét az egyik iráni forrás. Ennél konkrétabbat azonban állítólag nem mondtak a kínaiak.

Háttér: a húszik a palesztinok támogatásának ürügyén támadnak Vörös-tengeren átkelő hajókat, ami növeli a szállítási költségeket és időt. Ez érthetően zavarja a világ legnagyobb exportőrét, Kínát.

  • A húszik hajók ellen bevethető rakétafegyverzete szinte teljes egészében Iránból származik.
Számokban:

Kína Irán legnagyobb kereskedelmi partnere, de a kapcsolat egyoldalú: tavaly kínai finomítók vásárolták fel az iráni olaj több mint 90 százalékát. Mivel az USA által szankcionált termékről van szó, nehéz lenne őket helyettesíteni.

  • Kína olajimportjának viszont csak a tizede származik Iránból, és könnyen helyettesíthető lenne, igaz, valamivel drágábban.
Mint mondanak ők?

Kína nyilvánosan azt hangsúlyozza, hogy a közel-keleti országok barátja, és érdekelt a térség stabilitásában; a külügyminiszter általánosságban szólított fel a támadások leállítására. Irán nem válaszolt a Reuters megkeresésére.

Miért fontos ez? Importoldalon a helyzet legnagyobb vesztese Európa, az itteni cégeknek kell megfizetni a magasabb szállítási költségeket, megküzdeni a hosszabb eljutási idővel.

  • A Suzukinak januárban egy hétre le is kellett állítania két modell gyártását az esztergomi gyárában.

Mi várható?

Nehéz megmondani, hogy az üzenetnek lesz-e hatása. Kína nem akar nyilvánosan abban a színben feltűnni, hogy a húszikat bombázó Egyesült Államok mellett áll.

  • Kemény kínai fenyegetésnek lehetne hatása, de nem biztos, hogy már itt tart az ügy. Iránban sem mindenki elégedett a kínai kapcsolattal, mert Irán nem olajból származó kínai exportja még csökkent is, a kínai befektetések pedig visszafogottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!