Másfél hónap telt el a magyar vétó óta, de most sokkal erősebbnek tűnik az egységes európai tárgyalási pozíció.
Holnap kezdődik az Európa Tanács ülésén az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatás tárgyalása. A tervet egyedül elutasító, és azt tavaly decemberben egyszer már megvétózó magyar delegáció pozíciója másfél hónap alatt a jelek szerint nagyon meggyengült.
Tágabb kontextus: Magyarország az elmúlt heteket arra igyekezett felhasználni, hogy megváltoztassa az ukrajnai támogatás szerkezetét, és bizonyos előnyöket szerezzen a beleegyezésért cserébe. Az alábbi javaslatok azonban az előzetes jelek szerint egységes és rendkívül merev elutasításba ütköznek:
- Magyarország szeretné elérni, hogy az 50 milliárd eurót ne közvetlenül az uniós költségvetésből fizessék ki Ukrajnának, és ne kelljen ehhez közös hitelt felvenni. Nincs hír arról, hogy ezt a lehetőséget a tagállamok egyáltalán mérlegelnék.
- Azt is kéri a magyar fél, hogy évente, vagyis a következő négy évben is rendre szavazni kelljen a támogatás aktuális részletének kifizetéséről. A tagállamok elutasítják ezt, mert az alkudozás minden évben újraindulna, Orbán Viktor évente vétózhatna.
- Felmerült, hogy a Magyarországnak járó uniós pénzek egy részénél tolják ki annak felhasználási határidejét, a jogállamisági problémák miatti blokkolás ugyanis azzal járhat, hogy nem tudjuk időben lehívni az összegek nagy részét. Ez a kezdeményezés is elhalt.
a decemberi magyar vétó óta a 26 uniós állam egységes álláspontja mögé sokkal komolyabb háttértámogatás épült ki.
- A legfontosabb elem, hogy a tagállamok technikailag felkészültek más módon támogatni Ukrajnát, Magyarország nélkül, magyar beleegyezés nélkül. Ez nem lenne egyszerű, de a magyar kérések súlyát alapvetően csökkenti.
- Az Európai Parlament pert indított az Európai Bizottság ellen, mert felmerült a gyanú, hogy összefüggés van a blokkolt uniós pénzek egy részének felszabadítása és aközött, hogy Orbán Viktor emlékezetes decemberi kivonulásával lehetővé vált Ukrajna csatlakozási tárgyalásának megkezdése. Ez csökkenti minden hasonló alku létrejöttének esélyét.
- Az uniós döntéshozók gyakorlatilag azt vetették fel, hogy az igen gyenge lábakon álló magyar gazdaságot nyomás alá helyezik, ha nem működik együtt.
- Ugyancsak felmerült, hogy elveszik Magyarországtól a júliustól decemberig tartó magyar uniós elnökséget, és átadják a soron következő lengyeleknek.
- Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az eredeti tervekkel ellentétben mégsem indul az uniós választásokon, ez pedig azt jelenti, hogy Orbán Viktor nem veheti át ideiglenesen, a magyar elnökség idejére a posztot.
a Telexen közölt cikkében ma arról írt, hogy a magyar miniszterelnök zárt ajtók mögött mással indokolja Ukrajna uniós tagságának ellenzését, mint a nyilvánosság előtt. E szerint Orbán attól tart, hogy létrejön a Baltikum-Lengyelország-Ukrajna tömb, amely amerikai befolyás alá kerül, és ellenpólusává válik a francia-német érdekzónának, ezzel Európa kettészakad.
- Nyilvánosan viszont eddig azzal érvelt, hogy Ukrajna nincs felkészülve, háborúban áll, és alapvetően olyan szegény ország, hogy felborítaná az uniós támogatások elosztásának rendszerét, amely Magyarország számára hátrányos lenne.