Tovább erősíti a német és izraeli orientációt az új magyar fegyvergyár
Az alapkőletétel előtt két nappal értesült róla a helyi polgármester, hogy Vecsés határában egy német-izraeli cég fegyvergyárat épít.
Csak két nappal az alapkőletétel előtt értesült róla a helyi polgármester, hogy pár kilométerre a ferihegyi repülőtértől, Vecsés határában a német-izraeli hátterű Dynamite Nobel Defence (DND) fegyvergyárat épít - derül ki a HVG360 cikkéből.
- A gyárban első körben többek között páncéltörő gránátvetők vetőcsövét fogják gyártani, de az alapkőletételen elhangzottak alapján a későbbiekben másfajta fegyverek is készülhetnek itt.
- A DND kutatás-fejlesztést is hoz Magyarországra, a tervek szerint Kaposváron drónokat fejlesztenek majd.
az eredeti tervek szerint a DND üzeme nem Vecsésen, hanem Kiskunfélegyházán épült volna fel.
- Sok helyi nem örül a beruházásnak a HVG cikke szerint, az ügyben az önkormányzat közleményt tett közzé, amelyben azt ígérik, tájékoztatást kérnek a cégtől, „hogy mielőbb tisztázni tudjuk a lakosság részéről felmerülő kérdéseket”.
A helyi politikai vonatkozások mellett a vecsési beruházás azért is érdekes, mert a magyar haderőfejlesztésben a német és az izraeli együttműködések is fontosak.
- A német hadiipar legjelentősebb magyarországi szereplője a Rheinmetall, de szintén fontos partner az Airbus és a Krauss–Maffei Wegmann a 444.hu cikke szerint. Izraeltől pedig többek között digitális rádiókat, hírközlő rendszereket és páncéltörő rakétákat szerez be a magyar honvédség.
a Magyar Honvédség fejlesztése az utóbbi években a kormány egyik kiemelt projektjévé vált. Magyarország 2018 óta növeli a hadi kiadásait, ebből a pénzből egyrészt jelentős fegyverbeszerzések valósulnak meg, másrészt a hazai hadiipar fejlesztésébe is sok közpénz áramlik.
- A magyar hadi kiadások GDP-arányosan idén haladhatják meg először a NATO-kritériumnak számító két százalékot. Ez a növekedés ellenére valamivel a régiós átlag alatt van, mivel a környékbeli országok is növelik a hadi kiadásaikat.
a német Rheinmetal tavaly Zalaegerszegen nyitott üzemet, ahol Lynx típusú páncélozott harcjárműveket gyártanak majd; Kaposváron török licenc alapján Gidrán nevű páncélozott járműveket építenek; Nyírteleken radargyártó üzem, Várpalotán lőszergyár épül.
- Emellett hazai vállalatok Kiskunfélegyházán kézi lőfegyvereket; Gyulán helikopter-alkatrészeket gyártanak az Airbusszal koprodukcióban.