Nem erőltetik, ami nem megy, 20 év után adta fel romániai ambícióit az OTP

A nagy terjeszkedés közben távozott a bankcsoport azokról a piacokról, ahol nem sikerült nagyra nőni, és erre esélyt sem látott a vezetőség.

Nem látja akadályát a román versenyhivatal annak, hogy az OTP-csoport eladja helyi érdekeltségét a legnagyobb román banknak, a Banca Transilvaniának, ezzel végleg eldőlt, hogy a pénzintézet kivonul Romániából.

Miért fontos ez? Az OTP 2002 óta nagyon aktív szereplő a regionális piacon, általában vevőként lép fel és mindenhol terjeszkedés a célja, az ígéretes román piac azonban kivétel, ott 20 év alatt sem sikerült elérni céljait.

Számokban: az eladási ár 347,5 millió euró (jelenlegi árfolyamon 136 milliárd forint), a román leányvállalat a piac 2,64 százalékát tudhatja magáénak, 420 ezer lakossági és 22 ezer céges ügyféllel. A bankfiókok száma 96, a cégnek 1800 alkalmazottja van.

Háttér: a román bankpiac viszonylag későn, csak az ezredforduló táján nyílt meg és indult fejlődésnek, és az OTP kezdettől fogva törekedett arra, hogy potenciálisan meghatározó szereplővé váljon.

  • A privatizációs tendereken azonban a román kormány döntése alapján még konzorciumi tagként sem nyert, 2004 tavaszán egy nem állami tulajdonban lévő kis szereplő, a RoBank felvásárlásával jelent meg. A vételár 47,5 millió dollár, a bank piaci részesedése pedig 0,7 százalék volt.
  • Tíz évvel később még egy másik kisebb helyi szereplőt, a Banca Milleniumot sikerült megvásárolni 12 milliárd forintért.
Mit mondanak ők?

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató az eladás fő okaként azt emelte ki, hogy világossá vált, csak felvásárlásokkal tudnának tovább növekedni, erre viszont nem látnak jó esélyeket.

Alulnézet: az OTP-nek az elmúlt 22 évben (részben felvásárlásokkal, részben organikus fejlődéssel) négy országban, Bulgáriában, Horvátországban, Montenegróban és Szlovéniában sikerült piacvezető pozícióba jutnia. Ezeken kívül jelen van még Albániában, Szerbiában, Ukrajnában, Moldovában, Oroszországban és Üzbegisztánban.

  • Románia mellett eddig - hasonló okokból - Szlovákiából távozott 2020-ban (ez volt egyébként az első külföldi célország, ahol megjelent, még 2002-ben).
Mi várható?

A bank, amely kétharmad részben már nem Magyarországon éri el pénzügyi eredményét, várhatóan folytatja terjeszkedését. Miután Európán kívül is sikerült megvetnie a lábát, most a Baltikumba lépne be, de júniusi hírek szerint a Luminor Bank megszerzéséért erős versenytársai akadtak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!