Sok vagy kevés, amit a magyar olimpikonok Párizsban elértek?

A címben feltett kérdésre a válasz az, hogy attól függ, mihez viszonyítunk. Sokkal több azonban az olyan viszonyítási pont, amely szerint kimagasló eredményt értek el a magyar sportolók, mint amely szerint nem. Utóbbira valószínűleg az egyetlen példa a magyar közvélemény - korábbi olimpiák eredményei, illetve a politikusok és sportszakemberek által is fűtött - elvárása.

6-7-6

A magyar küldöttség hat arany, hét ezüst és hat bronzzal az éremtáblázat 14. helyén zárta a párizsi olimpiát. Ennél kevesebb aranyérmet a második világháború óta rendezett húsz olimpián csak háromszor szereztük: 2008-ban Pekingben, 1976-ban Montrealban, illetve a keleti országok, így hazánk által is bojkottált 1984-es Los Angeles-i játékokon.

A 14. helyezésnél is csak kétszer végeztünk hátrébb az olimpiai nemzetek rangsorában: a már említett pekingi játékokon, illetve három éve Tokióban. A 2021-ben rendezett 2020-as olimpián azonban eggyel több érmet szereztünk, mint most. Aranyból akkor is hatot gyűjtöttek a magyar sportolók, bronzból viszont hét jött össze az olimpia végére.

A hazai közhangulatot leginkább talán a Nemzeti Sport utolsó júliusi száma mutatta be. Az alig néhány órával Milák Kristóf és a férfi kardcsapat ezüstérme után megjelenő országos sportnapilap címlapján az szerepelt öles betűkkel, hogy „Még mindig hiába várjuk az aranyat”. Bár a párizsi olimpián valóban lassabban indult be az éremtermés, mint amihez a hazai szurkolók szokhattak, ám ekkor Magyarországnak már annyi olimpiai érme volt, mint amennyivel Szlovénia, Argentína, Egyiptom vagy éppen Indonézia az egész olimpiát zárta, és háromszor annyi, amennyit a szlovákok szereztek végül a játékokon. (Az alábbi grafikon lejátszása újraindítható a bal alsó ikonnal vagy a csúszka mozgatásával.)

A magyarországi szurkolói elvárásokat azonban a korábbi eredmények rendkívül magasra tették, és ezeket gyakran még szakemberek és politikusok nyilatkozatai is fűtik. Még úgy is, hogy az olimpia rengeteget változott ahhoz képest, amikor a hazai sportolók tucatszámra hozták haza az érmeket, és rendre az első tízben végeztek az éremtáblázaton.

Vívás, úszás, kajak-kenu

Az egyik legfontosabb különbség, hogy míg a 90-es évek előtt jellemzően 60-100 ország sportolói vettek részt a nyári játékokon, addig az előző hat olimpián már több mint kétszáz nemzet állított ki versenyzőket. Azt pedig nem nehéz belátni, hogy kétszer több induló esetén nehezebb az első tízben végezni. Ráadásul a közelmúlt egyik fontos fejleménye épp az, hogy még a legkisebb országok sportolóit sem lehet leírni: a 21. század eleje óta, de különösen az előző néhány olimpián sorra szerzik az érmeket a néhány százezer lakosú törpeállamok is.

Persze időközben az éremszerzési lehetőség is több lett, hiszen a korábbi 150-200 helyett Tokióban és Párizsban már háromszáznál is több versenyszámban hirdettek győztest, jellemzően azonban nem a hagyományos magyar sikersportágakban lehet több érmet elhozni. Bár például a taekwondo, amelyben Márton Viviána Magyarország első olimpiai aranyát nyerte Párizsban, csak 1988-ban lett olimpiai sportág, a magyar érmek nagy részét továbbra is olyan sportágakban szerzik olimpikonjaink, amelyek legkésőbb a 30-as, 40-es évektől szerepelnek az ötkarikás játékok programjában.

Az elmúlt nyolcvan évben az összes olimpiai érmünk több mint felét az úszók, a vívók és a kajak-kenusok szállították.

Ha pedig a rendszerváltás óta nézzük, akkor ez az arány még nagyobb: az összes érem bő kétharmada, az aranyak közel háromnegyede köszönhető ennek a három sportágnak.

Mindez azt is jelenti, hogy ha ezek közül az egyik szakág valamiért gyengébben teljesít, akkor már sokkal kisebb esély van egy, a korábbi olimpiákhoz mérhető eredmény elérésre. Ha pedig a háromból két sikersportágban sem jön ki a lépés, akkor magyar mértékkel tényleg kevés érem lesz a végeredmény. Valami hasonló történt a pekingi olimpián, amely után olyan jelzők röpködtek a sajtóban és a nyilatkozatokban, mint a „minden várakozást alulmúló”, a „gyenge” vagy a „várakozáson aluli”.

A Nemzeti Sportnál most is attól ijedhettek meg, hogy sem a vívóknak, sem az úszóknak nem úgy indult a párizsi olimpia, ahogy remélték. A vívók egyéniben csak egy bronzot hoztak, márpedig az előző olimpiákon jellemzően így szállították az aranyakat, csapatban utoljára 1988-ban szereztek elsőséget. Utólag azonban kiderült, hogy most épp fordított volt a recept, és Muhari Eszter bronzérme mellé pár nappal később a férfi kardcsapat egy ezüstöt, a férfi párbajtőrözők pedig egy aranyat nyertek.

Hasonló volt a helyzet úszásban is. Milák Kristóf a fő számának tartott 200 pillangón elért második helyezése után abban a számában szerzett aranyat, amelyben három éve másodikként ért célba. A két Milák-érem között pedig jött még egy Kós Hubert, majd egy Rasovszky Kristóf arany és egy Betlehem Dávid bronz is.

Nagyon kevés dönt

A mostani olimpia egyébként különösen jól megmutatta, hogy rengeteg sportágban mennyire sűrű a mezőny, és milyen kevés dolog tud dönteni egy-egy helyezésről vagy egy-egy érem színéről. Épp ezért amikor valaki „hiába várja az aranyat”, akkor érdemes figyelembe venni, hogy az egyes sportágak legjobbjai között sok esetben olyan kicsi a különbség, amit az aktuális napi forma is simán átbillenthet. A vívásban most is többször elhangzott az épp erre utaló „napja van” kifejezés.

Akár ez is szerepet játszhatott abban, hogy a kajak-kenuban 1976 óta először nem született magyar arany. Mindezt úgy, hogy a kajakosaink egyébként hét érmet szereztek, aminél több eddig mindössze egyszer jött össze. Érdekes módon egyébként épp 1976-ban Montrealban, ahol szintén csak az arany hiányzott a kollekcióból.

Az olimpiai negyedik helyezések pedig talán ennél is látványosabban mutatták meg, hogy milyen nüanszok dönthetnek. Az előző két olimpián kifejezetten sok olyan magyar sportoló volt, aki csak egy hajszállal maradt le a dobogóról. Tokióban tíz, Párizsban kilenc negyedik helyet gyűjtöttek olimpikonjaink, miközben az ezeket megelőző néhány olimpián jóval kevesebbet.

A mostani játékokon valószínűleg sokak számára emlékezetes

• Andrásfi Tibor vívása, aki férfi párbajtőrben az elődöntőben és a bronzmeccsen is egyetlen tussal kapott ki,
• Vas Kata Blanka versenye, ahol országúti kerékpárosunk 164 kilométer megtétele után centiméterekkel csúszott le a dobogóról,
• vagy éppen Németh Nándor, akit 100 méteres gyorsúszásban 1 század választott el a bronz- és kettő az ezüstéremtől.

Előfordulhatott volna, hogy ennél kisebb különbséggel is buknak érmet magyar sportolók, ám a női kajak kettesek versenyében a bírák végül holtversenyt hirdettek a Fojt Sára-Pupp Noémi duó és a velük tényleg teljesen egyszerre célba érő a német páros között.

Az ilyenek miatt pedig az is nagyon kevésen tud múlni, hogy egy olimpián négy vagy nyolc aranyérmet, illetve tizenöt vagy huszonöt érmet akaszthatnak magyar sportolók nyakába. Pedig a befektetett munkában nincs különbség.

Minden összehasonlításban nagyon elöl vagyunk

A korábbi olimpiákból kiinduló szurkolói elvárások ráadásul nemcsak az egyre sűrűbb mezőny miatt nem indokoltak, hanem azért sem, mert Magyarország mindig is felülteljesített az ötkarikás játékokon. Azaz nem a mostani teljesítmény visszafogott, hanem a korábbiak voltak teljesen túlzók az ország népességéhez vagy akár gazdasági erejéhez viszonyítva. Korábban többször írtunk már róla, hogy Magyarország az összes nyári olimpia alapján lakosságarányosan a két-három legeredményesebb olimpiai nemzet között van.

Ezen a listán pedig most is rendkívül előkelő helyen végeztünk, előrébb, mint az összesített éremtáblázaton. Még úgy is, hogy az egyre jobban szereplő törpeállamok egy-egy éremmel is az ilyen rangsorok élére ugorhatnak.

Magyarul mindenféle nemzetközi összevetésben nagyon erős olimpiát zártak a magyar sportolók, még úgy is, hogy sok esetben nagyon kevéssel maradtak le egy még jobb helyezésről. A magyar közvélemény erre koncentráló részének pedig lassan észre kellene vennie, hogy nem csak aranyérem létezik az ötkarikás játékokon, és hogy 200 ország egyre jobb sportolói hajtanak azokra az érmekre és kiemelkedő helyezésekre, amelyekre a hazai olimpikonok is. Ilyen környezetben pedig nemcsak az előző évszázad olimpiáinak magyar eredményei vannak túl az elvárhatón, hanem még a mostaniaké is.