Durva intézkedések jöhetnek a lefulladt Volkswagen újraindítása érdekében
A német autógyártó számai nagyon csúnyán néznek ki, már nem egy, hanem legalább három német üzemet zárnának be, és csökkentenék a béreket is.
A koronavírus-járvány alatt voltak utoljára ennyire gyengék a Volkswagen számai, erre hivatkozva pedig a cég vezetősége drasztikus intézkedéseket tervez. Több gyár bezárását és a megmaradó alkalmazottak fizetésének csökkentését is kilátásba helyezte a vállalatvezetés.
Számokban: 42 százalékkal zuhant a Volkswagen üzemi eredménye az idei harmadik negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest, a cég adózás utáni eredménye (profitja) pedig még ennél is nagyobb mértékben, 62 százalékkal esett - derül ki a vállalat szerdán közzétett beszámolójából.
- A vállalat eladásai 8,3 százalékkal estek vissza, viszont ezen belül a tömegmodelleknél (Volkswagen, Skoda, Seat és a Győrben is gyártott Cupra) nőttek az eladások. A csökkenést a cég prémium és luxusautóinak forgalomesése okozta.
- Egy brüsszeli Audi-üzem bezárásról már korábban döntöttek, a gyár eladásáról a Politico információi szerint még mindig folynak a tárgyalások.
- Több olyan kihívással is küzd egyszerre a cég, amelyek más nagy német járműgyártóknak is problémákat okoznak. A VW Kínában piacot veszít a BYD-vel szemben, miközben az európai járműeladások is gyengébbek a várakozásokhoz képest.
A győri Audi-gyárat az eddigi hírek szerint nem fenyegeti leépítés, a német autóipar - magyar kormány által tragikusnak nevezett - helyzete viszont hozzájárul a magyar gazdaság újabb recessziójához.
Tágabb kontextus: hónapokig tartó tárgyalások, fenyegetések és az uniós gyártók és országok lobbizását követően az uniós hivatalos közlönyben megjelent rendelet alapján életbe lép a legfeljebb 45 százalékos vámtarifa a Kínából importált elektromos járművekre.
- Ezt az EU azzal indokolja, hogy tisztességtelen versenyt eredményez, hogy a kínai gyártók sok állami támogatást kapnak otthon.
- Kína az európai vámok életbe lépésére reagálva befektetési korlátozásokat és európai árukra vonatkozó vámokat helyezett kilátásba. Az EU további tárgyalásokat tervez annak a reményében, hogy kompromisszumos megoldást találjanak a kereskedelmi vitában.
- Az egyik nagy európai gyártó, a Stellantis vezérigazgatója például csapdának nevezte a vámokat, amelyek szerinte csak elodázzák azokat az intézkedéseket, amelyekre az európai gyártóknak mindenképpen szüksége van ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak a kínai versenytársakkal szemben.