A magas infláció miatt nő a bűncselekmények száma Magyarországon
Az elmúlt évek inflációja miatt sok olyan vagyon elleni cselekmény csúszhat át a bűncselekmény kategóriába, amely korábban csak szabálysértés lett volna.
Zsinórban a második olyan év volt 2023, amikor nőtt a Magyarországon elkövetett bűncselekmények száma. Ezt megelőzően közel 10 évig csökkenő tendencia volt a jellemző.
- A fordulat egész biztosan nem független az elmúlt években tapasztalt inflációtól. Ahogy a 2010-es évek elején a szabálysértési értékhatár emelése javított a statisztikákon, most az árak emelkedése miatt egyre több vagyon elleni cselekmény csúszik át a bűncselekmény kategóriába.
: tavaly valamivel több, mint 178 ezer bűncselekményt regisztráltak Magyarországon. Ez 2018 óta a legmagasabb érték. Az egy évvel korábbinál 11, a 2021-esnél 24 ezerrel volt több a bűncselekmények száma.
- A fő bűncselekménytípusok közül lopásból volt a legtöbb, bő 27 ezer, de csalásból is több mint 19 ezer elkövetést rögzítettek. Mind a kettő jelentős növekedés a korábbi évekhez képest.
- Néhány erőszakos bűncselekménytípus esetében is nőtt az elkövetések száma. Emberölésből több mint kétszer annyi volt, mint két éve, és a kapcsolati erőszak is egyre gyakoribb az elmúlt években.
- Csökkenő tendenciát mutat ugyanakkor a testi sértések száma, ahogy ittas/bódult állapotban is egyre kevesebben vezetnek, legalábbis a bűnügyi statisztikák szerint.
: a bűnelkövetések számának emelkedését jelentős részben a korábbinál látszólag gyakoribb csalások és lopások magyarázzák. Ebből a két bűncselekményből bő nyolcezerrel többet követtek el tavaly, mint két évvel korábban.
- Mindez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleg sokkal több ilyen cselekmény lenne, mint korábban, egyszerűen csak többet minősítenek belőlük bűncselekménynek. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis a vagyon elleni cselekmények 50 ezer forintos értékhatár alatt szabálysértésnek minősülnek.
- A szabálysértési értékhatárt 2012-ben emelte a kormány a korábbi 20 ezerről két és félszeresére. Akkor ez javította a bűnügyi statisztikákat, hiszen egyik évről a másikra a 20 és 50 ezer forint közötti lopások és csalások már nem számítottak bűncselekménynek.
- Most ennek épp az ellenkezőjét láthatjuk. Mivel az elmúlt években jelentősen emelkedett az árszínvonal Magyarországon, számos olyan vagyon elleni cselekmény számít bűncselekménynek, amely két éve még csak szabálysértés lett volna.