Gyenge lehet a rajt az egymilliós átlagbérhez igazodó minimálbér felé

A tárgyalóasztalon jelenleg fekvő számokkal nehezen lennének elérhetők a kormány nagy tervei.

Csak 8 százalékos minimálbér-emelést tartanak reálisnak a munkaadók a vártnál gyengébb harmadik negyedéves GDP-adat miatt, 10 százalékot pedig csak akkor, ha az állam csökkenti az adóterheiket – értesült a Világgazdaság.

Miért fontos ez? A versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma (vkf) most tárgyal a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról, előbbi 8 százalékos emelése pedig nagyon gyenge rajt lenne a 2027-28-as kormánycélokhoz, de még a 10 százalékos sem lenne megbízhatóan elég.

  • A kormány célja, illetve várakozása, hogy 2027-28-ra (az időzítés nem egyértelmű) a bruttó átlagbér egymillió forintra emelkedik, a minimálbérnek pedig az - ennél durván tizedével kevesebb - rendszeres bruttó átlagbér feléhez kellene felzárkóznia.
  • A minimálbér ekkorra egyébként ezer eurónak felelne meg, de nem világos, hogy ez csak egy hangzatos kerek összeg, vagy a jelenleginél jóval gyengébb forint-euró árfolyamot feltételez.
Számokban:

a legfrissebb, augusztusi KSH-adatok szerint:

  • a bruttó átlagkereset 628,8 ezer forint volt (ez nőne egymillióra);
  • a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélküli) bruttó átlagkereset 601,3 ezer forinton állt (ennek jövőbeni 50 százalékára kellene nőnie a minimálbérnek);
  • de a minimálbér jelenleg még csak 266,5 ezer forint;
  • a garantált bérminimum pedig 326 ezer forint.
Felülnézet:

a szaktárca a vkf-egyeztetések előtt a Portfolio szerint úgy számolt, hogy 2027-ig a minimálbérnek minden évben 12 százalékkal kellene emelkednie a fenti célok eléréséhez. A várakozás ugyanis az, hogy a rendszeres bruttó bér (jelenleg kerekítve 600 ezer forint) 2027-re durván 750 ezer forintra nő, ezért akkorra a minimálbérnek 375 ezer forinton kellene állnia.

  • Ezek a meglehetősen ambiciózus várakozások az asztalon lévő jelenlegi ajánlatokkal azonban csak akkor érhetők el, ha gyengébb kezdés után 2026-tól jókora emelések jönnek, amihez dübörgő gazdaság kellene. Ha a jelenlegi tárgyalások több évre szóló megállapodással zárulnak - amire van esély -, akkor erről is láthatunk majd részleteket.
  • Ha viszont csak 10 százalékkal emelkedik a minimálbér, akkor az jövőre 293,15 ezer forint lesz, a garantált bérminimum 7 százalékos emelése pedig 348,82 ezer forintot eredményezne.
Alulnézet:

sokaknak lehet fontos körülmény, hogy a minimálbér kevesebb (jelenleg 214 ezer) munkavállaló jövedelmét határozza meg, mint a garantált bérminimum, utóbbi 325 ezer embert érint közvetlenül.

  • Ebből az is következik, hogy a minimálbér csak úgy tud felzárkózni a rendszeres bruttó átlagbér feléhez, ha a garantált bérminimum eközben jóval kisebb mértékben emelkedik. Az utóbbi dinamikusabb emelkedése ugyanis logikusan feljebb tolná az összesített átlagot, vagyis az átlag 50 százalékát is, amit így a minimálbérrel nem lehetne időben utolérni.
Mi várható?

Hosszabb távon a garantált bérminimum és a minimálbér értéke összeolvadhat, a mai rendszert átvehetné az ágazati bérminimumok megállapodása, bár ezt jelenleg a kormány nem támogatja.

  • A munkaadók a gyengébb GDP-növekedés, azaz a rosszabb gazdasági kilátások miatt tartanak reálisnak kisebb béremelést, ám ha nincs megállapodás a munkavállalókkal, akkor a kormány dönthet akár a fejük felett is.
Mit mondanak ők?

A VKF tárgyalások javában folynak, és Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kedden az Egyensúly Intézet sajtóreggelijén hangsúlyozta, a minimálbér emelése kapcsán a 10 százalék csak tárgyalási alap. A vg.hu szerint azonban jelenleg ez is csak adóteher-csökkentéssel értelmezhető ajánlat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!