Félmilliárdos kedvezménnyel árulják a hetvenéves magyar téglagyárat

Árverésen értékesítik az egykor szebb napokat látott mályi téglagyárat. Az üzem az energiaválság hatására elszálló költségek miatt roppant meg végleg.

Árverésen értékesítik az egykor szebb napokat látott mályi téglagyárat. Az üzemet birtokló cég felszámolója közel 2 milliárd forintos kikiáltáson hirdette meg a termelőegységet, illetve a mellette található agyagbányát.

Előzmények: a mályi téglagyár 1952-ben kezdett termelni. A cég honlapja szerint az ezt követő hét évtizedben közel százezer családi házat építettek az üzemben gyártott téglákból. A téglához szükséges agyagot a közeli, 220 méter magas Öreg-hegyből bányászták.

 

  • A jelenleg 40 milliós gyártási kapacitású üzem 2000-ben került a Mályi Tégla Kft. tulajdonába. Bár a cég árbevétele a csúcson az évi egymilliárd forintot is átlépte, a vállalat lényegében folyamatosan veszteséget termelt.
  • Az amúgy sem erős lábakon álló társaságnál az energiaárak elszállása tette be végleg a kaput. A megugró költségek miatt 2022 közepén leállították a termelést, és bár még az év végén is tárgyaltak az újraindításhoz szükséges forrásokról, ezek az egyeztetések nem jártak sikerrel.
Számokban

: a vállalat már az energiaválság előtti tíz évben is több mint 860 millió forintos összesített veszteséget hozott össze. Ezt a költségek megugrása miatt 2022-ben további 523 millióval fejelték meg.

  • A 2022-es leállást követően természetesen a vállalat árbevétele is beszakadt. Tavaly a 100 millió forintot sem érte el, ami alig tizede a 2020-as évek elejére jellemző szintnek.
  • Tavaly tavasszal a tulajdonos még tett egy kísérletet az üzem értékesítésére. A gyárat, a bányát és a kapcsolódó eszközöket 2,5 milliárd forintért hirdették meg. Miután azonban ez sem járt sikerrel, a cég ellen 2023 novemberében felszámolási eljárás indult.
  • A vállalattól 2023 végén lényegében mindenkit elküldtek. A cégnél korábban közel 50 ember dolgozott, ám a létszám tavaly év végére lenullázódott, és idén ősszel is csak négy fő volt.
Felülnézet:

az energiaválság különösen érzékenyen érintette az építőipari alapanyagokat gyártó cégeket, mivel a cserép, a tégla vagy éppen a kőzetgyapot termelése nagyon energiaigényes.

  • Ezeknél a gyáraknál már az árak emelkedése előtt is a teljes anyagköltség 50-60 százalékára rúgott a gázért és az áramért fizetett összeg. A válság idején ez nőtt tovább olyan mértékben, amit már nem lehetett kigazdálkodni, így több üzem is leállította vagy visszafogta termelését.
  • Mostanra azonban normalizálódott a helyzet az energiapiacon, így valószínűleg lehetne gazdaságosan üzemeltetni a mályi táglagyárat is. Különösen, hogy korábban úgy hirdették az üzemet mint Közép-Európa egyik legmodernebb téglagyárát.
Mi várható?

Ennek fényében az sem lenne meglepő, ha érkezne ajánlat az árverésen. A gyárat egyébként a tucatnyi helyrajzi számon nyilvántartott agyagbányával, járművekkel, beépített technológiákkal, egyéb eszközökkel, illetve egy lakással együtt értékesítenék.

  • Az optimista forgatókönyvnek, illetve a modern gyár képének azonban az árverési kiírás némileg ellentmond. Az üzemterületről azt írják, hogy az épületek egy része (így az irodaház és a porta) megfelelő műszaki állapotban van, többségük azonban felújításra szorul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!