Másfélszeresére nőtt a bűncselekmények száma Magyarországon 2021 óta
Hét éve nem regisztráltak annyi bűncselekményt Magyarországon, mint 2024-ben. Főleg a csalások és a lopások száma ugrott meg a közelmúltban.
Hét éve nem regisztráltak annyi bűncselekményt Magyarországon, mint 2024-ben – derül ki a statisztikai hivatal múlt héten közzétett adataiból. A bűncselekmények száma 2021 óta több mint másfélszeresére nőtt, miközben a megelőző évtizedben látványos csökkenés volt jellemző.
- A növekedést elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények, ezen belül is a csalások és a lopások számának látványos emelkedése okozza. Ebből a két bűncselekményből együttesen 60 ezret követtek el tavaly, közel kétharmadával többet, mint a három évvel korábban mért mélyponton.
- Ennek részben lehet a romló gazdasági helyzet is a magyarázata*, de egész biztosan statisztikai okai is vannak. A kormányzat ugyanis 12 éve nem változtatott a szabálysértési értékhatáron: a vagyon elleni cselekmények 2012 óta 50 ezer forintos értékhatár felett minősülnek bűncselekmények.
Ilyen környezetben jellemzően több a hasonló bűncselekmény.
- Azóta azonban jelentős infláció volt az országban, aminek eredményeként – ahogy erről korábban is írtunk már – egyre több olyan vagyon elleni cselekmény számít bűncselekménynek, amely korábban még csak szabálysértés lett volna.
- Az erőszakos bűncselekmények száma ugyanakkor nem emelkedett érdemben: 2024-ben emberölésből, testi sértésből, szexuális és kapcsolati erőszakból is kevesebbet követtek el, mint egy évvel korábban.