Budapest, Szeged és Debrecen környékét érintheti leginkább az önvédelmi törvény

Nem tilthatnák az ingatlanvásárlást az önkormányzatok, de több helyen gondolkodhatnak el a korlátozások bevezetésén.

Enyhébb lett az eredeti tervekhez képest „A helyi önazonosság védelméről” szóló törvényjavaslat, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be kedd éjszaka.

  • A korábban felmerült tervekhez képest a legfontosabb változás, hogy a törvényjavaslat alapján nem tilthatnák meg az önkormányzatok a nem helyben élők ingatlanvásárlását.
Előzmények: Orbán Viktor miniszterelnök először a februári évértékelő beszédében vetette fel, hogy a kistelepüléseknek jogokat kellene adni, hogy „megvédhessék falusi, vidéki méretüket és arculatukat”.
  • Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter március elején jelentette be, hogy elkészült az alaptörvény-módosítás vázlata, amely megteremtené a közösségek önazonossághoz való jogát. Az áprilisban közzétett törvénytervezetben még szó volt az adózási kötelezettségség bevezetése mellett a vásárlási tilalomról is.
Alulnézet: a törvényjavaslat alapján az önkormányzatok élhetnek elővásárlási joggal, de az elővásárlási jogot már nem csak az önkormányzat, vagy a szomszédok, hanem bárki gyakorolhatja, aki a településen él.
  • Betelepülési adót vethetnek ki, és a helyi lakcímbejelentést is olyan kötelezettségvállaláshoz köthetik, ami lényegében adóként is funkcionálhat. A javaslat szerint ez „ésszerű keretek között” történhet, bár az nincs definiálva, hogy mi számít annak.
  • Újdonság a törvényjavaslatban, hogy nem vonatkozhatnak a korlátozások azokra az esetekre, amikor állami támogatással vásárolt ingatlanokba költöznek be.
Mit mondanak ők? Navracsics korábban úgy érvelt, hogy az intézkedés célja, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a beköltözést, ha a település infrastruktúrája azt már nem bírja el, vagy ha csak egyszerűen a hagyományaikat szeretnék megőrizni. 
  • Nem fog csökkenni az ingatlanok ára a törvény hatására, de egyébként nem biztos, hogy rossz lenne, ha az olyan településeken csökkennének az árak, ahol megfizethetetlenek az ingatlanok - mondta Navracsics az Atv.hu kérdésére hétfőn.
Felülnézet: a lakosságszám gyors növekedésével kapcsolatos problémákról szóló hírek főleg a budapesti agglomerációt, a Balaton és a Velencei-tó környékét, valamint a szlovák határszél településeit érintik. A települések népességszámának 2001 és 2021 közti növekedését összegző listánk élén Budapest és Győr agglomerációja végzett.
  • Választási célokat is szolgálhat a törvény az Átlátszó.hu elemzése szerint, ugyanis azokban az agglomerációs településeken, ahol a népességnövekedés 5 százalék felett volt.
  • Az országos átlagnál rosszabbul szerepeltek ezeken a helyeken a kormánypártok a 2022 és 2024 közti választásokon, amihez köze lehet ahhoz, hogy a beköltöző fiatal családok körében kevésbé népszerű a kormány.
Reakció: „A benyújtott törvényjavaslat enyhébb, mint amit a társadalmi egyeztetésen láttunk, ennek pedig két hatása lehet: bizonyos szempontból nyugodtabbak lehetnek az ingatlantulajdonosok, másrészt viszont még több önkormányzat gondolkodhat el az esetleges feltételek és korlátozások bevezetésén vagy alkalmazásán” - értékelte a benyújtott törvényjavaslatot Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Mi várható? Budapesten az év első hónapjaiban árrobbanás volt, ami erősítheti a kiköltézési hajlandóságot. Ezen kívül a Debrecen és Szeged környéki agglomerációs települések is érintettek lehetnek a szabályozásban az Ingatlan.com elemzése szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!