Magyar Péter: Néha egész temetők dőlnek ki a szekrényből

Az RTL-nek adta első kormányfői nagyinterjúját Magyar Péter. A szombaton délután felvett és este leadott interjúban a kormányfő közölte, hogy

  • már idén augusztusban kifizetik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a családoknak;
  • a nyugdíjasok ősszel megkaphatják a SZÉP kártyán érkező támogatás első, 50 ezer forintos részét;
  • a gazdaság helyzete rosszabb, mint gondolták, de nem boszorkányüldözésre van szükség, hanem tájékoztatásra, hogy az emberek lássák, mi a valóság;
  • csütörtökön aláírják a politikai megállapodást az EU-val felfüggesztett uniós források kifizetéséről;
  • a hétvégén kihirdetik az összes államtitkárt;
  • négy év alatt a képviselők javadalmazásán és egyéb kereteken 50 milliárdot spórol a parlament a költségvetésnek.
  • A tervezett 2 százalékos gazdasági növekedésről már óvatosabban nyilatkozott, mondván, ehhez felül kell vizsgálni az előző kormány kötlezettségvállalásait is.
  • Orbán Viktor 7,8 millió bruttó fizetése helyett Magyar Péteré kormányfőként és képviselőként összesen bruttó 3,8 millió lesz.

A kormányfő megmutatta irodáját is, amely nem az elődje, Orbán Viktor által kormányfői rezidenciává tett, várbeli Karmelitában, hanem a parlamenthez közel, az eddigi Építési és Közlekedési Minisztérium épületében van.

Rosszabb a helyzet, mint ahogy a Fidesz mondta

40 napja volt a választás, két hete alakult meg a kormány. „Ez minden idők leggyorsabb kormányalakítása volt Magyarország modern történetében” – mondta Magyar Péter az elsősorban gazdasági kérdésekről szóló interjúban.

A kormányfő szerint már „nem a Fideszt kell legyőzni”, hiszen az már megtörtént, „nem is boszorkányüldözésre van szükség”, de arra igen, hogy a magyar emberek lássák a valóságot, azaz azt, hogy világos legyen, „milyen állapotban adta át az országot az előző kormány”. A helyzet Magyar szerint rosszabb, mint gondolni lehetett, hiszen sok olyan szerződés van, amelyeket az utolsó pillanatban kötött a távozó kormány.

„Gyakran esnek ki csontvázak, néha nem is csontvázak, hanem egész temetők a szekrényből”

– mondta Magyar. Megemlítette a 267 milliárd forintos, Krausz Ferenc alapítványának az előző kormány által ígért, de az új által visszamondott vállalást, a Nemzeti Kulturális Alap 17 milliárd forintját, a 4iG-vel kötött 1000 milliárdos keretszerződést és azt, hogy a közlekedési tárcát eddig vezető Lázár János visszavonta a Debrecen–Nyíregyháza vasúti fejlesztésre, a budapesti körvasút Népliget állomására és a ferencvárosi szakasz átépítésére, korszerűsítésére vonatkozó kivitelezési tendereket, amivel a kormány 280 milliárd forint uniós forrásvesztés veszélyét kapta a nyakába az elődtől.

De csontváznak tekinthető az államháztartási hiány is: a Fidesz-kormány alatt egy éve elfogadott

2026-os költségvetés eredetileg 3,7 százalékos hiánnyal számolt, majd ezt öt százalék fölé módosították, végül „a kormányzati átadás-átvételkor Nagy Márton és a többi felelős megsúgta, hogy ők 6,8-7 százalékos hiánnyal számolnak”.

Hogy ez azért volt-e, mert Nagy Márton tudott „az eltitkolt tételekről, amelyekhez nem rendeltek forrásokat, vagy azért, mert még rosszabb a helyzet, mint gondolták, ezt nem tudom” – jegyezte meg Magyar. Szerinte nem tartható az öt százalékos költségvetési hiány.

„Most zajlik a költségvetés átvilágítása” – mondta a kormányfő, aki szerint augusztus végén lehet számítani a jövő évi költségvetés megfogalmazására, hogy szeptemberben lehessen róla szavazni.

Kármán András pénzügyminiszter most pontos leltárt készít ahhoz, hogy megkezdhessék a megalapozott költségvetés kidolgozását.

Önmérséklet és alázat

Csökkenni fog a kormányfő és a többi állami vezető fizetése, valamint a képviselők és a polgármesterek javadalmazása is. Magyar szerint vannak polgármesterek, akik 3-4 millió forintot keresnek havonta, miután az Orbán-kormány lényegében megduplázta fizetéseiket. A kormányfő ígérete szerint visszatérnek a korábbi állapothoz.
A kormányfő alapfizetése bruttó 2,3 millió lesz, képviselői alapfizetésével együtt bruttó 3,8 millió lesz, ennél minden kormánytag fizetése alacsonyabb lesz.

Magyar szerint önmérséklet és alázat a fő vezérelv a fizetések meghatározásakor is. „Amire felhatalmaztak, az szolgálat” – mondta, megjegyezve, hogy senki nem azért jött, hogy meggazdagodjon.

„Csak az országgyűlésben 50 milliárd forintot spórol az állam” – jelezte a kiadások csökkentésének mértékét a kormányfő.

Csökkennek további keretek is, többek között a benzinre, bérleményekre, telefonokra költhető összegek is. A kormányfő szerint szerint „több tízmilliárd forintot vett ki a Fidesz a magyar emberek zsebéből” azzal, hogy a bérleményeket sokszor a fideszesek rokonaiktól bérelték, akik az összegek egy részét visszacsorgatták az akkori kormánypártnak.

EU-s források

Csütörtökön a tervek szerint politikai megállapodást köt a kormányfő az Európai Bizottság elnökével az EU-s források hazahozataláról. „Jól haladnak a tárgyalások” – mondta a kormányfő, aki szerint Ursula von der Leyen „a fideszes propagandával ellentétben” a tagállamok egyenlő bánásmódján dolgozik, azaz, azon, hogy Magyarország is hozzájusson a 10,4 milliárd eurós helyreállítási alaphoz.

Ehhez el kell fogadni az integritás hatóság jogköreinek kibővítését, a korrupció visszaszorítását segítő törvényeket, biztosítani kell a KEKVA-k átalakítását, esetleg megszüntetését.

„Az a célunk, hogy az újjáépítési alapban ragadt 10,4 milliárd eurót hazahozzuk, hogy beindíthassuk a magyar gazdaságot, az energiainfrastruktúrát lehessen modernizálni, a közlekedési hálózatot lehessen fejleszteni” – sorolta Magyar, megjegyezve, hogy idén nyáron senki sem megy szabadságra a kormányból. Hozzátette, lehet, hogy nem sikerül mind a 10,4 milliárd euróra szert tenni, de igyekeznek lehívni a teljes keretet.

Magyar eközben egyeztet a tagállamokkal – elsőként a kormányfő Lengyelországban, majd Ausztriában járt – és tárgyal az Európai Bizottsággal.

„Akkor leszek elégedett augusztus 20. környékén, ha addig minden átvilágítás lezajlik, tájékoztattuk a lakosságot az ország állapotáról.” „Nem lehet rögtön mindent visszaépíteni, de érezniük kell az embereknek, hogy akár az ÁFA csökkentése, az adócsökkentés, nyugdíjas SZÉP-kártya, a rászoruló családok számára a százezer forintos iskolai támogatás rendelkezésre áll.”

Ez utóbbi tétel évi 200 ezer forintot jelentene, Magyar tervei szerint ennek első, 50 ezer forintos részét már a negyedik negyedévben folyósítanák, ha sikerül szeptember elején elfogadtatni a költségvetést.

„Homokra, légvárakra építette az előző vezetés a költségvetéseket.”

Adópolitika és költségvetés

Magyar beszélt az EU SAFE-programjáról, amelyből szerinte a védelmi fejlesztések nagyon széles értelemben értendők.

Megmarad és megvalósul „minden olyan intézkedés, amely jó a magyar embereknek, magyar családoknak”, amelyeket elfogadtak vagy akár már megígértek. „Mindenki tudja, hogy az adókedvezmény jó a magyar családoknak” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez önmagában nem elég ahhoz, hogy „a demográfiai csapdából” kijöjjön az ország. Mindehhez „tartható alapokra épülő költségvetés kell”.

Magyar beszélt a szerinte egyértelműen ellopott állami vagyon visszaszerzéséről, az ehhez szükséges intézmények felállításáról, hogy utána olyan struktúrát alakíthassanak ki, ahol a „korrupció írmagja sem marad.”

Nem önmagukban a családi pótlék megduplázásáról vagy az adókedvezményekről van szó – mondta Magyar, hanem sokkal szélesebb körű átalakításról. Követendő példának Lengyelországot említette, ahol a héten járt, és az utóbbi 15 évben látványos növekedésre volt képes.

Magyar szerint ha a tervek sikerülnek, akkor az uniós átlagnál 2-3 százalékponttal nagyobb növekedés lehetséges. Ha ez megvalósul, akkor „záros határidőn belül elérhetjük az uniós átlagot” az egy főre eső GDP terén.

Államadósság

A kormányfő szerint az előző kormány háromszorosára növelte az államadósság összegét, így megtévesztő arról beszélni, hogy eközben megduplázták az állami vagyont, ahogyan azt a korábbi kormány hangoztatta.

Az állam működése és az euró bevezetése miatt fontos, hogyan alakul az államadósság. Magyar szerint nem elsősorban az a fontos, hogy az államadósság a GDP mekkora arányát teszi ki, hanem az, hogy milyen pályán van. Az mindenesetre már most százmilliárdokkal enyhítette a terhet, hogy a hitelminősítők pozitív várakozással tekintenek Magyarországra, felminősítve az ország adósbesorolását, megelőlegezve a bizalmat az új kormánynak. Ez azonban időleges, az érdemi besorolás akkor jön el, amikor már tisztábban látják a helyzetet és azt is, hogy „a Tisza-kormány milyen költségvetést terjeszt elő augusztus végén”.

A lényeg, hogy folyamatosan csökkenjen, mert ha így van, akkor gazdasági növekedéssel az államadósság kinőhető – így elérhető az a mérték, amely az euró bevezetéséhez is szükséges. Lényeges azért is, mert az államadósság magas terhe forrásokat von el a fejlesztések lehetőségétől.

A gazdasági növekedésről óvatosan beszélt: a terv két százalék körüli bővülés lenne, de Magyar szerint most nem érdemes pontos számot mondani, mert „olyan kötelezettségvállalásai voltak az előző kormánynak, amelyeket felül kell vizsgálni. Vagy át kell ütemezni, vagy le is kell állítani” – mindez pedig hatással lesz a GDP-re is.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!