Közel ezermilliárd forint jó eséllyel menthető a NER-es magántőkealapokból, a többi rázósabb lesz

A Tisza Párt kétharmados győzelme óta foglalkoztatja a közvéleményt, hogy Magyar Péter és kormánya hogyan tudja majd beváltani a NER-közelbe került állami vagyonok visszaszerzéséről szóló ígéretét. A kampányban ígért Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal még nem állt fel, és még új szabályozást sem volt ideje hozni az új parlamentnek a magánosított közpénzek visszaszerzésére. de a Telexen azzal már foglalkoztunk, hogy milyen jogi elvek és külföldi minták alapján lehetne visszaszerezni az állami vagyont.

Az átfogó jogi kérdéseken túl azonban majd olyan konkrét kérdésekre is választ kell adnia az új kormánynak, hogy a közpénzek magánzsebekbe áramoltatásának egyes konkrét csatornáit hogyan zárja el, és hogyan próbálja majd visszaszerezni az állami pénzeket.

Jogosan merül fel például a kérdés, hogy mi lesz azzal a több mint 2600 milliárd forinttal, amit a magyar állam különböző, NER-hez bekötött magántőkealapokon keresztül juttatott baráti üzleti körök kezelésébe. Pontosabban juttatott papíron, mert a pénz egy részét még nem folyósították az állami bankok, tőkealapok. A héten már felmerült egy lehetséges opció a pénz, vagy legalábbis az afölötti irányítás visszaszerzésére, amiről a Válasz Online írt. A lap névtelenséget kérő, de megbízható forrásból származó információja szerint a Tiborcz–Mészáros-kör menedzserei anno aláírták, hogy a kormányzati politikában és a jogszabályi környezetben bekövetkező változásokat automatikusan át fogják vezetni a szabályzataikba, így ha a parlament módosítaná kollektív befektetési formákról és kezelőikről szóló törvényt, akkor az állam könnyen leválthatná az alapokat kezelő, jelenleg többnyire az oligarchákhoz közeli cégeket.

Ebben a cikkben egy másik utat vizsgálunk: azt, hogy mi van akkor, ha a magántőkealapokba pénzt toló állami befektetők vezetése jövő hétfőn azt mondaná az alapkezelőknek, hogy köszöni, de meggondolta magát, és szeretné visszakérni a befektetett pénzét a magántőkealapokból. Meg tudná ezt egyáltalán tenni? Ha igen, ez mennyire lenne bonyolult, lassú és jogilag akadályoztatott? És mennyire tudnának ennek ellentartani a magántőkealapok rejtélyes haszonhúzói? Ebben a cikkben arra a konkrét kérdésre keressük a választ, mi van, ha az állam azt mondja, nem fizet, és kéri vissza a pénzét.

A belföldi offshore

A magántőkealapok a Fidesz-közeli gazdasági körök kedvenc pénzügyi eszközeivé váltak az elmúlt években. Egyrészt azért, mert ez a struktúra úgy tesz lehetővé sokmilliárdos befektetéseket, hogy a valódi haszonélvezők neve titok maradhat (igaz, a sajtó az elmúlt években egész pontosan meg tudta tippelni, hogy kik álltak az egyes magántőkealapok mögött, ahogy azt nemrég a valódi tulajdonosokra rálátó kevesek egyike, Varga Mihály jegybankelnök is elismerte).

Másrészt pedig azért, mert remek eszköznek bizonyultak arra, hogy nagy mennyiségű közpénzt csatornázzon magánzsebek szolgálatába. Az Orbán-kormány utolsó éveinek egyik legfontosabb udvari cége, a 4iG például magántőkealapokon keresztül kapott több tízmilliárd forint közpénzt, mielőtt 2022-ben felvásárolta volna a Vodafone magyar vállalatát, majd 2025-ben több értékes, állami tulajdonú védelmi vállalatot. Hogy miért lettek ezek az eszközök annyira népszerűek a Fidesz gazdasági holdudvarában, és ez milyen nemzetgazdasági kockázatokat rejt magában, arról ebben a cikkben írtunk korábban bővebben a Transparency International tanulmánya alapján.

A magántőkealapokat persze nem a Fidesz, az Orbán-kormány vagy annak gazdasági holdudvara találta ki, ez is egy azon jogi konstrukciók sorában, amit az Orbán-kormány nyugatról átvett, majd addig torzított, amíg az eredeti piaci funkciójukat teljesen felváltották a NER hatalomtechnikai céljai (nagyon hasonló történt az egyetemi modellváltások idején mindenhol felbukkanó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal is). Éppen ezért Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, az O3 Partners alapkezelő vezetője szerint nem is általában a magántőkealapokról kellene beszélnünk, amikor az Orbán-kormány és holdudvara által elkövetett visszaélésekről beszélünk, mert vannak olyan magántőkealapok, amelyek még ha kaptak is állami befektetéseket, azokat piaci alapon, megfelelően használták fel.

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület szintén azt hangsúlyozza, hogy nem alapvetően a magántőkealap jogintézménnyel van a gond Magyarországon, hanem a magántőkealapok rendeltetésellenes, politikai alapú használatával. Ahogy dr. Hubbes Eszter ügyvéd, az egyesület elnökségi tagja írta nemrég a témában, amikor a magyar közbeszédben magántőkealapokról beszélünk, akkor „nem magáról a magántőkéről, hanem annak egyfajta torz, funkcióját vesztett változatáról beszélünk”. A magántőkealap, mint jogi forma démonizálása viszont szakmailag megalapozatlan, és ezt az új kormánynak is észben kell tartania.

Mivel nincs külön szavunk azokra az alapokra, amelyeken keresztül az állami tőkealapok ezermilliárdokat pumpáltak Tiborcz István, Jászai Gellért, Mészáros Lőrinc, vagy éppen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter testvérének köreibe, ebben a cikkben az egyszerűség kedvéért továbbra is magántőkealapokról fogunk beszélni, de valójában nem a normális magántőkealapokról, hanem ezekre a torz, politikai képződményekre gondolunk.

Amikor tehát erről a témáról írunk, arra gondoltunk, hogy valamilyen rejtélyes tulajdonosok létesítenek egy magántőkealapot, azt rábízzák egy alapkezelő cégre (ami többségében szintén NER-es köröké, mondjuk Tiborcz István, Mészáros Lőrinc vagy Jászai Gellért cégeihez, ismert háttérembereihez kötődik). Ezekbe aztán állami tőkealapok is befektetnek, sőt, az esetek többségében a tőke többségi, 50-70 százalékos részét adják, hogy aztán ezt a tőkét a rejtélyes privátberuházó pénzével együtt befektessék az alapkezelők.

Az állam részéről tipikusan az Eximbank és a Magyar Fejlesztési Bank befektetési cégei tettek tőkét ezekbe az alapokba, amelyeket 2023 óta a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó Nemzeti Tőkeholding fogott össze. Ezeken kívül még hasonló tőkebefektetéseket eszközölt a szintén állami Széchenyi Alapok Kockázati Tőkealap-kezelő, amit viszont 2021-ben megkapott a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány.

A Nemzeti Tőkeholding nemrég egy részletes táblázatot közölt arról, hogy 2012-től mostanáig milyen magántőkealapokba tettek pénzt az olyan állami vállalatok, mint az MFB és az Eximbank befektetési cége. Eszerint az elmúlt 14 évben

az Eximbank és az MFB 2638,72 milliárd forint kötelezettséget vállalt, amiből 2025 végéig 1736,74 milliárd forintot hívtak le, vagyis ennyi állami vagyon parkol jelenleg magántőkealapokban, illetve azok befektetéseiben.

A maradék 900 milliárdot pedig továbbították az alapok felé.

A táblázatból jól látszanak az ilyen befektetések jellemzői. Az állami tőkebefektető elég jelentős, az esetek többségében 70 százalékos részesedéssel száll be kisebbségi magánbefektetők mellé, akiknek valódi kilétét elfedi a magántőkealapok nyújtotta struktúra, de gyakran azért lehet következtetni rájuk. A befektetések futamideje elég eltérő, 5-6 évestől a 10, 15, sőt, ritka esetekben 20 évesig terjed.

Mit lehet visszaszerezni?

De hogyan szerezhetik vissza az állami befektetők a pénzüket, ha azok új vezetése már nem tartja annyira jó befektetésnek a magántőkealapokat, és visszaszerezhetik-e egyáltalán? Oszkó Péter a Telexnek azt mondta, a problémásnak tartott állami befektetések két kategóriába eshetnek:

1. Szinte biztos, hogy vannak olyan befektetések, amelyek jogilag kikezdhetők, ahol a szerződések egyes részei egyértelműen jogellenesek és a bíróságon megtámadhatók.
2. És vannak olyanok, amelyeknél jogilag rendben vannak a szerződések, de „kitapintható a politikai összefüggés”, jogosan sejthető, hogy piacilag racionális befektetés helyett a kormányközeli üzleti körök vagyonszerzése motiválta a befektetéseket.

Hogy az állam hogyan és mennyi pénzt tud visszaszerezni, az a két esetben eltér. A jogilag kikezdhető szerződéseknél bírósági eljárásokat lehet indítani és a jogszerűtlenségekre hivatkozva az állami befektető visszakérheti a pénzét. Ennek visszafizetését az államnak adott esetben egy eljárás végén végre kell hajtania, ha pedig már az állam pénzét a magántőkealapok befektették cégekbe, akkor azok a cégek is az államhoz kerülhetnek. Egy ilyen esetben persze fontos kérdés lesz a vagyonvisszaszerzés szempontjából, hogy valójában ér-e annyit egy adott cég, amennyit egy magántőkealap beletett, vagy mondjuk egy olyan vállalatról van szó, ami NER-es állami megrendelésekből szándékozott megélni, de a Fidesz távozásával ez már nem fog neki sikerülni.

Ha a szerződésekkel jogilag minden rendben van, de az állami befektető a politikai összefonódások miatt mégis ki akar hátrálni a befektetésből, akkor mondhatja azt, hogy leállítja a kifizetéseket, és kéri az alapkezelőt, hogy csökkentse az alaptőkéjét. Ez a lehetőség kézenfekvő a fent említett kb. 900 milliárd forintnál, amire az állam korábban kötelezettséget vállalt, de még nem folyósította.

A gyakorlatban ez úgy nézne ki, hogy például az állami befektető 20 milliárd forint befektetést vállalt a magántőkealapba, ebből az alap eddig 5 milliárdot hívott le, az állami befektető most azt mondja, hogy nem hajlandó többet fizetni, az alapkezelő vigye le a tőkéjét a már kifizetett 5 milliárdra. Ez azt jelenti persze, hogy a már lehívott 5 milliárd már nem kerül vissza az állami befektetőhöz, de a már odaígért, de még ki nem fizetett 15 milliárd nála marad.

Egy ilyen esetben az alapkezelő peres úton követelheti, hogy a befektető tartsa be a szerződésben vállaltakat és fizesse ki a fennmaradó 15 milliárdot is, de Oszkó Péter szerint ez nagyon ritkán fordul elő, inkább megpróbálnak tárgyalásos úton valamilyen kompromisszumot kötni a befektetővel. Ennek viszonylag egyszerű oka van, amit nem a jog, hanem a nyers erő diktál: egy ilyen per évekig is eltarthat, ha viszont a többségi befektető kivonja a pénzét, az adott alap egy éven belül egyszerűen megszűnik.

Éppen ezért az alapkezelők részéről öngyilkos vállalás lenne a bíróságra vinni az ilyen ügyeket. Nem tudjuk, persze, hogy a magántőkealapok mögött álló NER-es üzleti körök mekkora gazdasági erőforrásokat halmoztak fel és meddig akarnak vagy tudnak elmenni az állami befektetésekért folytatott jogi harcban, de annak fényében, hogy a magántőkealapokon keresztül az állam finanszírozta azt, hogy NER-es cégek felvásároljanak más vállalatokat, nem biztos, hogy akkora tartalékok képződtek.

Oszkó szerint volt is már példa arra, hogy az állami befektető érvényesítette az erejét és kijelentette, hogy nem fizet többet: amikor 2018 után az összes, magántőkealapokba és kockázati alapokba fektető állami bank az NGM alá került, átvizsgálták az összes tőkekihelyezést, és több befektetésből is kiszállt az állami fél.

Direkt káros szerződések?

Hogy milyen feltételekkel tud kiszállni egy befektető, adott esetben az állam, egy magántőkealapban vállalt befektetésből, azt elsősorban a szerződésekben és a kezelési szabályzatokban foglaltak határozzák meg, ami befektetésről befektetésre, tőkealapról tőkealapra eltérhet.

Oszkó Péter szerint az alapkezelők megszabhatnak olyan feltételeket, amelyek a többi befektető védelmében szankcionálják azt a befektetőt, amelyik ki akar szállni. A befektetési szakember szerint viszont mivel a kérdéses alapokban az állam általában 50-70 százalékos befektető, és rajta kívül általában egy kisebbségi magánbefektető van, ezekben az esetekben indokolatlan lenne, hogy az állam ilyen szankciókat bevállaljon.

Ezeket a szerződéseket és kezelési szabályzatokat persze nem ismerjük, így Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitikai vezetője szerint nem kizárt, hogy ezekben olyan feltételeket vállalt az állami többségi befektető, amelyek miatt csak veszteséggel tudna kiszállni a tőkealapból. Persze láttunk már arra példát, hogy az Orbán-rendszer állama hajlandó volt maga számára kifejezetten előnytelen üzletekbe belemenni a rendszernek kedves üzleti köröket támogatva.

A közelmúltból elég csak arra gondolnunk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium úgy értékesítette a stratégiailag fontos védelmi cégeket a Jászai Gellért vezette 4iG-nek úgy, hogy akkor már lehetett tudni, hogy óriási összegek fognak áramlani ebbe az iparágba az uniós SAFE-programon keresztül. Az állam 25 százalék mínusz egy részvényesi tulajdont tartott meg ezekben a cégekben, ezzel az egy mínusz részvénnyel lemondva még arról is, hogy bármiféle beleszólása lehessen a vállalatok vezetésébe. Tette mindezt azok után, hogy egy Jászai Gellérthez köthető Ig Tech II magántőkealap a felvásárlás előtt nem sokkal több milliárd forintos tőkebefektetést kapott az államtól, és azelőtt, hogy idén tavasszal több mint 1300 milliárdos szerződést kötött az állam a 4iG-vel (amit Magyar Péter semmisnek akar nyilvánítani). Ennek fényében nem kizárt, hogy az állam Nagy Márton felügyelete alatt a különféle magántőkealapos befektetéseknél is bevállalt olyan feltételeket, amelyek hátrányosak az államra nézve, pontosabban szándékosan a magánbefektető érdekeit érvényesítik az államéval szemben. Oszkó Péter szerint viszont

pont az ilyen szerződések lesznek azok, amelyek jogilag támadhatók és érvényteleníthetők lesznek.

Vagyis előállhat egy olyan paradox helyzet, hogy minél rosszabb lehet egy szerződés az állam számára, annál nagyobb eséllyel lehet majd jogi úton visszaigényelni a teljes befektetett összeget. Zeisler Judit azt mondja, a hatóságoknak, az Állami Számvevőszéknek, a pénzügyi felügyeletet ellátó MNB-nek nagyon alaposan át kell világítania a kérdéses magántőkealapok és állami befektetők szerződéseit, látni kell, mi van a szerződési szabályzatokban, és csak azután lehet majd tudni, hogy az odaígért és már odaadott közpénz mekkora része lesz még menthető.

Nem lehet csak úgy kihúzni a dugót

Hogy mindez mennyi időbe telik majd, azt még megtippelni is nehéz. Oszkó Péter azt reméli, fél év alatt tisztul majd a kép. De azt is reméli, hogy a Tisza-kormány nemcsak azzal foglalkozik majd, hogy a problémás állami befektetéseket átgondolja, hanem azon is, hogy új tőkeprogramokat indítson, hogy a kormány nem bünteti majd a piac legitim szereplőit azért, mert sokan visszaélésszerűen használták fel a magántőkealapokat. Egyszerre kell takarítani és építkezni – mondta a Telexnek a befektetési szakember. Azt is át kell gondolni, hogy hogyan lehet a már befektetett pénzt komolyabb gazdasági károk, cégek összeomlása, elbocsátások, hasonló hatások nélkül kezelni.

Zeisler Judit szerint ugyanis a NER gazdasági hátországa annyira beépült már a magyar gazdaságba, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra „kihúzni a dugót”

és kivonni a gazdaságból azt a 4500 milliárd forintos, a GDP 5 százalékának megfelelő befektetési állományt, ami az állam által magántőkealapokban van, és aminek a fele közpénz.

Ez a dilemma persze az egész állami vagyon visszaszerzéséről szóló gondolkodásra érvényes, amit figyelembe kell majd vennie az új kormánynak nemcsak a magántőkealapok, de a közérdekű vagyonkezelő alapítványok, a különböző állami közbeszerzések, cégvásárlások és eladások vizsgálatánál is. A döntéshozóknak tehát majd ezt is mérlegelni kell, amikor azon gondolkodnak, hogyan és milyen áron lehet visszaszerezni a NER egyik kedvenc konstrukcióján kiáramoltatott állami vagyont.