Gazdaság
Szalmonellás kutya-jutalomfalatot hívott vissza a Fressnapf
A visszavitt terméket kicserélik vagy a vételárát visszatérítik.
November végéig 3300 milliárd mínuszt hozott össze az állam
Csak novemberben majdnem 700 milliárd volt a hiány. A jövő évi deficit a GDP 6,5 százaléka lehet.
Mit akar a kormány megint az Alditól, a Tescótól és társaiktól?
Orbán Viktornak nagyon fáj, hogy a négy kijelölt stratégiai ágazat közül egyedül a kiskereskedelemben nem sikerül sehogy sem magyar térnyerést elérni. Most ismét előtérbe került a téma Lázár János...
NER-esedik Tokaj bortermelése
A kisebb helyi gazdák szerint a „tokaji” és a „zempléni” borok megkülönböztetése is ebbe az irányba mutat.
Tállai: A kormányhivatal megállítja az adót emelő önkormányzatokat
A pénzügyminiszter-helyettes szerint tiszta a jogi helyzet, rendkívüli jogrend van érvényben, ez felülírja az önkormányzatok korábbi döntéseit is.
A Walmart áruházlánc is ad el koronavírustesztet
99 dollárért online már megvehető. Joe Biden 100 millió oltást ígér elnöksége első száz napjára.
Technikai okok miatt nem működnek az OTP elektronikus szolgáltatásai
Délután 5 óta nem működik például a mobilos alkalmazásuk sem.
Még sosem nőtt akkorát a GDP az euróövezetben, mint a mostani harmadik negyedévben
Szezonális kiigazítással 12,5 százalékkal, Magyarországon 11,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai össztermék.
Idén a legrosszabbul teljesítő tőzsdék között van Budapest, de ez végre megváltozhat
Évek óta a vezető amerikai technológiai papírok szárnyalásáról szólnak a globális tőkepiacok, ám előbb szeptember, majd november óta ebben trendfordulót észlelni. A vakcina-remények miatt újra...
Végveszélybe került Magyarország egyik legnagyobb cége, az ISD Dunaferr
Egy egész térség összeroppanhat, ha bedől a dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt. Márpedig a társaságnak sem elfogadott mérlege, sem vezetői nincsenek, képtelen közgyűlést tartani, a társaság még a...












