Nem sokon múlt a meglepetés a Kanadai Nagydíj időmérőjén

A Mercedesek kemény harcát hozó sprint után pár órával gurult ki a Kanadai Nagydíj szombati időmérőjére a Forma-1 mezőnye. A rövid futam csatái ellenére senki se törte össze az autóját, így mindenki neki tudott vágni az időmérőnek.

Az első szakaszt is többé-kevésbé egyben megúszták, bár Lance Stroll ugyanott nyírt füvet, mint ahol pénteken a másik Aston Martinnal Fernando Alonso a falba állt, Oliver Bearman Haasa elpotyogtatta a burkolat egy részét, Charles Leclerc pedig a bajnokok fala előtti lassító kerékvetőjével röptette meg egy kicsit a Ferrariját. A monacóit be is hívta a csapat egy ellenőrzésre a Q1 vége felé.

Nem meglepő módon a két Cadillac és a két Aston Martin döcögött be az utolsó négy rajthelyre. Mellettük Esteban Ocon (Alpine) és a sprintidőmérőt kihagyni kényszerülő Alex Albon (Williams) volt az első hat kieső között.

Úgy tűnt, a felhős idő miatt hidegebb aszfalt többeket megtréfált, a második szakaszban látványosan gyakoriak voltak az elfékezések. „Mintha jégen vezetnék” – panaszkodott Max Verstappen. A Red Bull másik pilótájának sokkal jobban sikerült alkalmazkodnia: Isack Hadjar zárta az élen a Q2-t, mögötte a hétvégén általában lelkes nyilatkozatokat adó Lewis Hamiltonnal és az egyéni címvédő Lando Norrisszal (McLaren). A két Audi, Liam Lawson (Racing Bulls), Pierre Gasly (Alpine), Carlos Sainz (Williams) és Oliver Bearman (Haas) esett ki a második szakaszban.

A Mercedesek csak a 4.-5. helyen zárták a Q2-t, és az utolsó szakaszt se kezdték jobban. Az összetettben vezető Kimi Antonelli fél perccel a vége előtt az élre ugrott, de a jobban küszködő George Russell az utolsó pillanatban befurakodott az első helyre alig hét százados előnnyel. Az időmérő után a hideg aszfaltot és a változó körülményeket emlegette, a beállításokon és a vezetési stílusán is változtatni kellett, „végül sikerült eltalálni az utolsó körre”.

A második sort a McLarenek foglalták el. Norris a Q3 végén is hozni tudta a Q2-es harmadik helyét, de Hadjarnak és Hamiltonnak sem sikerült megismételnie a második szakaszos bravúrt. A francia pilóta az utolsó mért körén már a célegyenesre fordulva idegesen rángatta a fejét. Az időmérő után arról beszélt, hogy az első Q3-as körét elrontotta, így nem volt összehasonlítási alapja, és túlhajtotta a Red Bullt. „Idén először volt ilyen jó az autónk”, de „nem végeztem jó munkát” – nyilatkozta önkritikusan annak ellenére, hogy szinte végig a folyamatosan panaszkodó négyszeres világbajnok csapattársa felett teljesített az időmérőn.

Hamilton majdnem a falnak csúszott, amikor a Ferrari hátulja szitálni kezdett, de sikerült a vékony fűsávon megfognia az autót, így 5. lett. Az időmérő után elárulta, hogy az utolsó mért köre elején elfelejtette megnyomni az egyenesekre szabott aktív aerodinamikai módot, így az első kanyar után két tizedes hátrányt próbált behozni, ami részben sikerült is a megcsúszásig. Hamiton felvert porára és a megszűnt szélárnyékra panaszkodott a mögötte érkező Norris, anélkül szerinte talán elcsíphette volna a második helyet, és az első se lett volna messze.

Hamilton mellől Verstappen, mögüle Hadjar indulhat. Az élete talán eddigi legrosszabb hétvégéjéről beszélő Leclercnek bejött a Q2 utáni jóslata, hogy vagy a falban köt ki, vagy a 8. helyen, a Q3-ban csak Arvid Lindbladot (Racing Bulls) és Franco Colapintót (Alpine) tudta megelőzni.

Russell a végén elárulta, hogy esőre hangolták az autót, ami megmagyarázhatja, miért küszködött a száraz időmérőn, egy égszakadás pedig a versenyt is megkavarhatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!