Több száz öngyilkosságot akadályozhatott meg slágerével Logic amerikai rapper

Egy új kutatás szerint Logic amerikai rapper 1-800-273-8255 című, 2017-es slágerének hatására jelentősen nőtt az öngyilkosságok megelőzésére létrehozott amerikai segélyvonalra érkező hívások száma, és valószínűleg csökkent az elkövetett öngyilkosságok száma is – írja a The Guardian.

A British Medical Journal (BMJ) című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint miután a dal megjelent, és Logic két nagy show-ban is előadta, 9915-tel nőtt a beérkező hívások, és bizonyíthatóan csökkent az Egyesült Államokban az öngyilkosságok száma.

A kutatás három fő eseményt vizsgált: a dal megjelenését 2017. április 28-án, Logic fellépését az MTV zenei díjátadón 2017. augusztus 27-én és a Grammy-díjátadón 2018. január 28-án. A dal, melyben Alessia Cara és Khalid is közreműködik, hetekig a Billboard Hot 100 amerikai slágerlista legjobb tíz slágere között szerepelt. 2017 szeptemberében a harmadik helyre került. A dal megjelenése utáni 28 napban mintegy 10 százalékkal emelkedett a segélyvonal Google-kereséseinek száma.

Az elemzések szerint a 34 napos időszakban, amikor a dal kiemelt figyelmet kapott, 6,9 százalékkal nőtt a segélyvonalra befutó hívások száma. Ugyanebben az időszakban csökkent az elkövetett öngyilkosságok száma: 245-tel kevesebbet regisztráltak, ami 5,5 százalékos csökkenést jelent.

„Az öngyilkosságok megelőzése és a tájékoztatás érdekében ki kell használni a médiamegjelenések előnyeit, hogy eljusson az információ az emberekhez és a nagy kockázatú csoportokhoz anélkül, hogy kárt okoznánk a veszélyeztetetteknek. A területen végzett kutatások fő dilemmája, hogy a reményteli és gyógyulásról szóló történetek kevesebb teret kapnak a médiában, mint az öngyilkosságok” – vélik a kutatók.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kövess minket Facebookon is!