Hogyan lett az Arctic Monkeys az elmúlt 20 év egyik legfontosabb zenekara?

20 éve alakult Sheffieldben az Arctic Monkeys, amely mára az egyik legnagyobb olyan aktív stadionzenekar, ami már az ezredforduló után kezdte a pályáját. Az együttes a kétezres évek nagy angolszász indierock-hullámából szinte egyedüliként tudott máig meghatározó és kurrens produkció maradni, miközben néhol egészen radikális stílusváltásokon ment át. Nemrég megjelent a The Car címet kapó hetedik nagylemezük, amely végleg szakított a zenekar gyökereivel, miközben részben a 2018-as albumuk folytatása.

Az After Podcast legújabb adásában a zenekar új nagylemeze mellett az is szóba kerül, hogy miért pont ők tudtak kiemelkedni a többi indie zenekar közül a kétezres évekből. Az adás vendége ezúttal Szalai Attila „Kecske” volt, a magyar indie szcéna ismert arca. Kecske többek között a legrégebbi állandó indie bulisorozat, a Tesco Disco alapítója és DJ-je, illetve jelenleg a Bagossy Brothers Company menedzsere. Korábban pedig olyan zenekarokkal dolgozott együtt a magyar indie színtérről, mint a Moog, az EZ Basic vagy a Blahalouisiana elődjének számító Jacked zenekar.

Kecske is a kezdetek óta követi az Arctic Monkeys pályáját, ezért egészen részletesen vettük át vele a teljes életművet a MySpace-korszaktól és az ingyen osztogatott demócédéktől a nagy indierock-robbanáson át az olyan változásokig, mint mondjuk a zenekar stoner rockosabb korszaka.

Az adásban többek között szóba kerül:

  • Miért tartja a zenei szaksajtó az Arctic Monkeyst a világ első olyan zenekarának, amely már kifejezetten az internetnek köszönhette a népszerűségét?
  • Mivel tudott kiemelkedni a zenekar a többi hasonszőrű együtteshez képest, és miért nem pukkadtak ki olyan gyorsan, mint a kortársaik?
  • Hogyan hatott a zenekar későbbi korszakára Josh Homme és a kaliforniai stonerrock-szcéna?
  • Miért nem tudott egészen az ötödik nagylemezig igazán befutni az Egyesült Államokban a zenekar?
  • Alex Turner miért jó frontember és miért rossz énekes?
  • Hogyan jutott el oda az Arctic Monkeys, hogy az utolsó két lemezre már inkább Alex Turner szólóprojektjére hasonlítanak a dalok, mintsem egy gyakran együtt próbáló zenekarra?

Az adáshoz készítettünk egy Spotify-playlistet is a szerintünk legjobb Arctic Monkeys-számokból, amelyet itt lehet meghallgatni:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!