A helyi zenekarok, klubok, szervezők és menedzserek mellett rengeteg olyan embernek köszönhetően pörög a magyarországi koncertélet, akikről alig hallunk. A közeg egyik ilyen fontos szereplője Catering Queen, azaz Szalai Alexandra, aki húsz éve eteti a Budapestre érkező külföldi zenekarokat. Szalai a nemzetközi metálszíntér legnagyobbjainak főzött, sok zenésszel személyes barátságot ápol, az egész világon jól ismerik, ereklyegyűjteménye óriási, a sztorijai pedig szinte kifogyhatatlanok.
Ez catering, nem fine dining
„Úgy kezdődött az egész pályafutásom, hogy felfedeztek – mesélte Szalai a The Catering Queen néven futó vállalkozásának indulásáról. – Dolgoztam szállodában mint reggeliztető, voltam üzletvezető, üzletvezető-helyettes az Operettszínházban és az Operában. Aztán egy régi ismeretségen keresztül a Riff-Röff klub tulajai megkérdezték, hogy kipróbálnám-e a cateringezést. Először azzal a céggel kezdtem, aminek akkor dolgoztam, az első zenekar pedig a Morbid Angel volt a Diesel Clubban. A szervezők viszont nem voltak elégedettek a céggel, ezért megkérdezték, nem csinálnám-e az egészet inkább egyedül.”
Az önálló indulás nem volt könnyű, hiszen ahogy Szalai fogalmazott, akkoriban még főzni sem tudott, eleinte autodidakta módon képezte magát, majd több képesítést is megszerzett. Mégsem vallja magát szakácsnak. „A szakácsoknál adag van, viszont ez itt nem így működik. Lehet, hogy egy zenekar dobosa sokkal éhesebb, mint a gitáros, és ezt nehéz belőni, az elején nagyon sokszor rengeteg étel megmaradt. Eleinte szakácsokkal főzettem, de ezen a területen a tíz adag az nem úgy tíz adag, ahogy ők gondolják, és sokszor nem olyan lett a végeredmény, amit én szerettem volna. Úgyhogy elkezdtem inkább házias ételeket főzni” – mesélte Szalai. Szerinte egy séf munkája teljesen más a cateringhez képest, mert „ebben a közegben fel kell építenünk egy bizalmi kapcsolatot ahhoz, hogy egyenek, ahhoz, hogy megbízzanak bennünk, hogy tényleg jól érezzék magukat. Emiatt szerintem ez egy teljesen másik történet. Itt barátokra lelünk”.
Szalai azt is hozzátette, hogy a közeg lazább és közvetlenebb is. „Az elején nagyon bennem ragadt, amit tanultam, hogy a vendég mellett kell állni, nem szabad leülni. De aztán lelazultam, megtanultam élvezni azt, hogy visszatérő vendégeink vannak, visszatérő zenészek jönnek, ráadásul ezeket a zenéket is hallgatjuk. Tudom, hogyha, mondjuk, bejön valaki a helyiségbe, az zenész vagy a stáb tagja. Nekünk azt mesélik, hogy Európában nagyon sok helyen csak oda van téve az étel a zenekaroknak, és ennyi. Nálunk van mögötte arc, ezért ismernek” – fejtegette Szalai a színtéren betöltött szerepük fontosságát.
Azt mesélte, ez olyannyira így van, hogy a Whitechapel nevű zenekar például egyszer megkérdezte tőle: „Szandra, tudod, hogy híresebb vagy Amerikában, mint mi?” Ez persze poén volt, de sok zenekar már arcot tud párosítani Magyarországhoz vagy a helyekhez. „Ha nem is találkoztam még az adott zenekarral, általában azt már a turné alapján megmondom, hogy ismerek-e egy stábtagot vagy buszsofőrt, ami már ad egy referenciát is.”
Marilyn Manson fekete öltözője
Húszéves pályafutása alatt Szalai természetesen rengeteg extrém kéréssel találkozott már a riderekben (ezek azok az előre összeállított információs csomagok, amikben az adott zenekar igényei vannak, a színpadtechnikától egészen az ételig). „Ott volt az ominózus eset, amikor Marilyn Mansonnak feketére kellett festeni az öltözőt. Nincs koncert, ha nincs fekete öltöző.”
De nem minden zenész különleges kívánságát ilyen nehéz teljesíteni. Alice Cooper például úgy fogalmazott Szalainak, hogy „nekem már semmilyen más drogom nincs az életben, mint a Sprite Zero és a Cola Zero”. Ezt Szalai előre tudta, és mivel akkoriban már lehetett Sprite Zerót kapni itthon, be is szereztek Coopernek pár palackkal. „Kelet-Európában turnéztak, és már három hete nem ivott Sprite-ot” – mesélte Szalai, aki cserébe megbeszélte a turnémenedzserrel, hogy a koncert előtti közönségtalálkozót a cateringbe szervezzék, így csinálhatott egy közös képet Cooperrel, ami régi álma volt. Szalai poénból még egy pár ezer forintos minigolfszettet is vásárolt az énekesnek, aki utána egész nap azzal pózolt és játszott a backstage-ben. „Ezek apróságok, de azt lehet érezni előre, hogy ki az, aki jó fej lesz, és vevő az ilyesmire” – mondta Szalai, hozzátéve, hogy sokaknál ez nem ennyire egyértelmű.
„Niklas Engelin, az In Flames gitárosa a színpadon mosolygós, aztán lejön, és teljesen más, majdhogynem lenéző. Nick Carter is ilyen volt, teljesen ki van égve, és nem is tudja leplezni” – mesélte, majd hozzátette, hogy a black metalosoknál például inkább az ellenkezője igaz, Helmuthtal, a Belphegor énekesével például nagyon jóban van.
Szalainak vicces tapasztalata volt Dave Mustainnel, a Megadeth avokádós-lábujjtörős fiaskóról is ismert énekesével is. „Egyszer 12 darab rántott csirkecombot evett meg, leszedte a panírt a csirkéről, először a csirkét ette meg, és aztán a panírt. Aztán teljesen rácsavarodott a Twister jégkrémre, óránként jött a testőrével a mélyhűtőhöz. Aztán megmutattam neki a tortát, amit csináltam a zenekarnak, és az is nagyon tetszett neki.”
Merthogy a Catering Queen a legtöbb zenekarnak vagy turnécsapatnak egyedi tortával készül, ez egy régi szokás. „Régebben ez nem volt divat, úgyhogy imádták, hogy ráírtam a tortára a bandák nevét, ez egy ajándék volt nekik. A Sólstafir egyik turnéjának még a beszámolójába is bekerültünk, ott is írtak a tortáról. Így emlékeznek rám csomóan, hogy a tortás lány. Volt olyan zenekar, ami keresett, amikor nem én főztem nekik.” Szalait persze nem csak a tortákról jegyzik meg, sok slágerfogása van.
„A paradicsomlevesem az egyik nagy kedvenc, vagy a spenótos tésztám, annak volt, aki elkérte a receptjét, és amikor legközelebb jött, szomorúan újságolta, hogy megcsinálta, de nem volt olyan. Vannak ilyen étkezési hullámok, a gombát most imádják, de van, hogy hónapokig nem eszik” – mondja Szalai, akinek állítólag a csirkepaprikása is megunhatatlan a zenekarok körében. De olyan is volt, hogy valaki előre szólt nekik, hogy gulyáslevest szeretne enni, amit az ára és a hosszabb elkészítési ideje miatt nem főz meg akárkinek. „Az se könnyű feladat, hogy egy-egy turnéstábban többféle nemzetiségű tag is van, és olyat kell főzni, ami mindenkinek ízlik” – folytatja Szalai, aki például megtanulta, hogy az amerikaiak szeretik az édes-sós ízeket kombinálni, ezért imádják például a kólás sertéssültet.
A rider a biblia
A cateringért felelős csapat nemcsak egy vacsorát főz egy-egy koncertre, hanem a zenekar és a stáb egész napi ellátásáért is ők felelnek a snackektől az üdítőkön át egészen a törülközőkig és a vécépapírig, ők töltik fel a backstage-et. „Be kell szerezni az italokat, a különböző csipszeket, rágcsákat, a törlőkendők és törülközők elhelyezése is fontos. Ezeket aztán be is kell készíteni, hogy minden ott legyen a helyszínen, mire a zenekarok érkeznek” – ecsetelte Szalai, aki csapatával nem ritkán egész nap dolgozik, hogy az érkező zenekaroknak minden adott legyen.
„Csak barátokkal dolgozom, mert ez egy eléggé bensőséges meló, együtt indítjuk a napot, reggeliztetünk, mindig meleg reggelit adunk. Utána nekiállunk az ebédnek, vagy bekészítjük az öltözőt, vagy ha úgy van, akkor egyből nekiállunk a vacsorának” – mesélte mindennapjaikat Szalai. Csapatával állandó készenlétben kell állnia, hogy teljesíteni tudják a zenekarok különleges kéréseit is. A zenekar és a turné méretétől, valamint a helyszíntől is függ, hogy mennyit dolgoznak az adott bulival, de általában minden napjuk hosszú. A Catering Queen munkája elég speciális, a térdei éppen be vannak gyulladva, mert az interjú előtt több nagy koncerten dolgoztak, előtte viszont hetekig nem volt megrendelésük.
„Itt nincs munkaidő, ez rock and roll. Aki nem bírja, az ne csinálja. Nem tudsz időre hazaérni, nem lehet mellette gyereked, nincsen semmi. Harminc éve vagyunk együtt a párommal, együtt csináljuk, nekünk ez a család.” A cateringiparban az utóbbi években egyre nagyobb lett a konkurencia is, Szalaiéknak így is lettek ugyan új ügyfeleik, de több szereplő mást alkalmaz, vagy szimplán abbahagyták a koncertszervezést. Különösen nehéz volt a vállalkozásnak a Covid alatti időszak, Szalai akkor a pengetőgyűjteményének egy részét értékesítette, így vészelték át az időszakot. Hasonló ereklyékből egyébként hatalmas gyűjteménye van, a hírhedt vendégkönyve pedig mostanra már ötezer oldalas.
Zeneipar a konyhából
A Catering Queen csapata nem csak underground metálzenekaroknak főz, dolgoztak már például a Papa Roachnak, Anastaciának vagy a Nine Inch Nailsnek. „A Gackt nevű japán énekes például saját szakáccsal jött, de amikor belekóstolt a főztömbe, azt mondta, aznap akkor ő nem dolgozik. De számot is többször küldtek nekem a színpadról a zenekarok, pedig én csak a cateringes vagyok. A Trivium énekese hatalmas ínyenc, de kétszer szedett az ételből, amit főztem nekik, többször megköszönte, kaja után pedig hozott egy aláírt dobbőrt meg egy halom pengetőt köszönet gyanánt” – avatott be a korábban említett gyűjtemény folyamatos bővülésének titkaiba.
Szerinte a koncerteken jól látszik, éppen milyen trendek vannak Európában. „Vannak zenekarok, amikre a telt házas PeCSa-s bulik után most csak pár száz ember kíváncsi. Én azt veszem észre, hogy most az a divat, hogy ha van egy új album, azt addig húzzák-halasztják, amíg csak tudják” – vélte a trendekről, hozzátéve, hogy kisebb zenekarok is rendszeresen visszajárnak különböző turnék részeiként. „A Brainstorm nevű német zenekar énekesével nagyon jóban vagyok (imádja a Piros Aranyat), és kérdeztem tőle, hogy mi lehet az oka szerinte, hogy az utóbbi években egyre kevesebben kíváncsiak rájuk, pedig szerintem egyre jobbak, amire ő sem tudta a választ.”
Szalai szerint az egyik tényező, hogy nagyon sokat változott a közönség is az elmúlt években. „Az idősebbek szerintem már kevesebbet járnak koncertekre, és nem is nyitnak más műfajok felé. Amikor egy-egy fesztivál bejelent egy új nevet, akkor kommentben megy a pfujolás, hogy mi ez. Nyilván nem lehet mindenkinek megfelelni, de nem is nyitnak az emberek – vélte Szalai, de azt is hozzátette, hogy vannak ellenpéldák is. – Ott van például az Architects. Ők régen kis klubkoncerteket játszottak, most meg egy tök nagy zenekarrá váltak, egyre nagyobb a közönségük.”
