Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című 2019-es filmjének a fináléjában van egy jelenet, amiben Brad Pitt egy kutyakonzervvel betöri a pisztolyt szorongató Susan „Sadie” Atkins orrát, majd a kutyáját is ráereszti a lányra, aki a valóságban is Charles Mansonnak dolgozott, és nyolc gyilkosságért ítélték el. Sadie feje csurom vér, üvölteni kezd, lepuffantja Pittet, majd oldschool horrorokat idézve – mintha csak az ördög szállta volna meg – sikoltozva keresztülrohan a terasz üvegajtaján, a medencébe ugrik, majd kiereszt pár golyót az égbe. Ekkor jön Leonardo DiCaprio, aki lelángszórózza, majd nem sokkal később már pörög is a stáblista. Az Atkinst játszó lány az 1999-es születésű Mikey Madison volt, aki a jelenetek rögzítésekor még nem töltötte be a húszat, és mindössze négypercnyi játékideje volt a filmben, de Sean Baker, az Oscar-gálán taroló Anora rendezője rögtön felfigyelt rá.
Végül a 2022-es Sikoly című horror volt az, ami áttörte a falat, mint Baker utóbb elmondta, ahogy kijöttek a moziból, már hívták is Madison ügynökeit. A rendező érezte, hogy megvan az új filmjének a csillaga, és be is jöttek a számításai: a Madison főszereplésével készült Anora öt Oscar-díjat nyert, a 25 éves lány pedig elorozta a legjobb női főszereplőnek járó aranyszobrocskát a korábban nagy esélyesnek tartott 62 éves Demi Moore elől.
Madison nemcsak Tarantino filmjében, hanem az Anorában is rengeteget üvölt, sikít és káromkodik, szépségével pedig valósággal uralja a képernyőt, a két óra húsz perc alatt érzelmek egész skáláján száguld végig a kezdeti pökhendi magabiztosságtól a teljes reményvesztettségig azután, hogy rongyként kihasználták. Annak ellenére, hogy már 2019-ben gigászi filmikonok mellett tűnt fel a képernyőn, az Oscaron elmondott köszönőbeszédében arról beszélt, hogy Hollywood mindig is távoli, elérhetetlen helynek tűnt számára. A szakma újdonsült it girl-ikonjaként most mégis ott találta magát a csúcson, és nagy esély van rá, hogy női fronton ő fogja meghatározni a filmipar következő éveit.
Az istállóból a képernyőre
Mikaela Madison Rosberg 1999. március 25-én született Los Angelesben, bár nem ez a hivatalos keresztneve, karrierje kezdete óta a Mikey becenevet használja. Nagy családból jön, szülei pszichológusok, négy testvére van (közülük az egyik fiú az ikertestvére), karrierútja pedig nem a tipikus hollywoodi színészsztori, amit a fiatal feltörekvőkhöz kötni szoktak. Azzal biztosan nem lehet vádolni, hogy nepo baby (a kifejezés olyan celebek gyermekeire utal, akik a szülei hírnevére alapozva építik karrierjüket), mint sok kortársa. Mint a Tatler írja, nem gyerekszínészként, ne adj isten egy nagy színész beprotezsált gyerekeként kezdte az ipart, puszta passzióból vágott bele a színészkedésbe.
Bár író-rendező nővére révén nem állt messze a filmek világa a családtól, Mikey Madison 14 éves koráig versenyszerűen lovagolt, és jó ideig ebben is képzelte el a jövőjét. „Magántanuló lettem, hogy egész nap az istállóban lehessek a pónimmal” – mondta a Cut címlapsztorijában, ahol arról is beszélt, hogy a lovaglás mellett sok filmet nézett, amik megalapozták az érdeklődését a szakma iránt. Imádta például a Stand by Me-t és River Phoenixet, rajongott Jennifer Lawrence-szért az Éhezők viadalában, és odáig volt Molly Ringwaldért az 1986-os Álmodj rózsaszínt-ből.
Nővérének egy napon színészekre volt szüksége a diákfilmjeihez, a 14 éves Madison pedig önként kapott az alkalmon. Mivel bejött neki a dolog, egyre több castingra kezdett járni, az anyukája pedig beíratta színésztanfolyamokra is. Egy ideig párhuzamosan színészkedett és lovagolt, majd végül nehéz szívvel bár, de maga mögött hagyta az istállót és a pályát, hogy kizárólag a színészetre tudjon fókuszálni.
Első komolyabb szerepe az amerikai FX csatornán 2016 és 2022 között futó Better Thingsben volt, amiben Maxet, egy színésznő rebellis és szeszélyes kamaszlányát játszotta mindössze 16 évesen. 2017-ben szerepelt a Liza, Liza, Skies Are Grey című filmdrámában, utána a Marc Pellington rendezte Nostalgiában játszotta a Kathleen nevű lányt, majd felbukkant Tarantino Volt egyszer egy Hollywoodjában. Aztán jött a Bakerék figyelmét felkeltő Sikoly, és nem sokkal később elkezdődtek az Anora munkálatai, már Madisonnal a főszerepben.
Isteni találkozás
Bár Madison magányos farkasként jellemzi magát, nem esett nehezére a Bakerrel való munka, mivel elmondása szerint szeret közös erővel megalkotni nagy dolgokat. A Baker és Madison közti kémia pedig rögtön működött. A színésznő kiemelte, hogy a karrierje során ennél a szerepnél volt a legtöbb beleszólása a folyamatokba, a rendezővel közösen, lépésről-lépésre találták ki a harsány, de érzékeny Ani komplex karakterét. Madison még külön moodboardokat (vizuális összefoglalókat) is csinált Pinteresten a felkészülés alatt, itt gyűjtötte össze képekben, hogy mik illenének legjobban a New York-i sztriptíztáncoshoz.
Kapóra jött a társulás, ugyanis a mozirajongó Madison egyik kedvenc filmje pont a Tangerine, Sean Baker 2015-ös krimi-vígjátéka. Az Anora sorsa ezután nem volt kérdés, a közös lelkesedés pedig megalapozta a film természetes folyását, majd későbbi sikerét is. „Már azelőtt igent mondtam, hogy elolvastam volna a forgatókönyvet. Tudtam, hogy bármibe is fog [Sean Baker], annak a részese akarok lenni” – mesélte a Cut magazinnak, hozzátéve, hogy a szerep abszolút komfortos volt neki, néha „talán már túlságosan is”.
Baker nyílt hozzáállása és a kreatív szabadságot nyújtó Anora alapjaiban formálta át mindazt, amit addig Madison a filmezésről gondolt. A színésznő egy tavaly novemberi interjújában beszélt arról, hogy az élmény „teljesen megváltoztatta azt, ahogyan a jövőben dolgozni szeretne”, ebből pedig az olvasható ki, hogy szigorú elképzelései vannak arról, hogy a jövőben milyen megkeresésekre mond igent, legyen szó akármekkora projektről. Mint mondta, korábbi munkáinál megesett, hogy „kreatív szempontból nem volt egy hullámhosszon” az adott rendezővel, a forgatásra hozott saját ötleteit pedig képtelen volt átvinni a felette álló filmesek rugalmatlansága miatt.
„Színészként ez elkeserítő, mert én nem egy bábu vagyok. Én az vagyok, aki megtestesíti ezt a személyt, és ha pontosan megmondják, mit kell tennem, az nem túl kreatív” – mondta erről Madison.
Mikey Madison és Sean Baker termékeny alkotói kapcsolata ékes példája annak, hogy milyen fontos valójában a rendező és színész közti kreatív viszony, ami ideális – de ritka esetben – sokkal inkább a felek vízióit kölcsönös figyelemmel nagy egésszé gyúró műhelymunka, mintsem hierarchián alapuló hatalmi harc. Ezt ismerve egészen izgalmas lesz látni, hogy vajon lesz-e olyan nagyívű folytatása kettejük munkájának, mint amit a megállíthatatlan Jorgosz Lánthimosz és Emma Stone duójánál láttunk az elmúlt évek során (Szegény Párák, A kegyelem fajtái).
Madison kiválósága talán abban is rejlik, hogy karrierje első komoly főszerepében rögtön hagyták kibontakozni, így komfortosan és teljes erőbedobással valósíthat meg lényegében bármit a képernyőn, nem áll az útjába semmiféle rendezői önkény. Az már csak extra, hogy a Z generáció maximálisan azonosulhat Anivel, aki hozza magával ennek a generációnak az összes frusztrációját, bizonytalanságát és keserű ragyogását is.
Mindent a szerepért
Mikey Madison elkötelezett hozzáállását és eltökélt színészi vízióját mutatja, hogy az Anorához teljesen szerepbe helyezte magát, és mindent megtett azért, hogy a lehető leghitelesebben adja át a New York-i sztriptíztáncos Ani karakterét. Ez nem újdonság, Madison már a korai szerepeiben is olyan karaktereket szeretett megformálni, amelyek érzelmi és fizikai átalakulást igényelnek, ha pedig valamit elvállal, akkor mindent megtesz azért, hogy beleássa magát a kapcsolódó karakter pszichológiájába.
Mivel az Anorában Ani egy orosz oligarcha fiával, Ivannal szűri össze a levet (hogy pontosak legyünk, egészen a házasságig jutnak, amit rajtuk kívül mindenki semmissé akar tenni), Madison oroszleckéket vett, és az orosz nyelvű sorain kívül társalgási szinten is megtanulta beszélni a nyelvet. Az orosz egyébként nem állt távol tőle és a családjától: Madison nagymamája egy oroszul beszélő nyelvész, aki 18 éves korában a holokauszt elől menekülve vándorolt ki Litvániából az Egyesült Államokba.
Emellé jött aztán a sztriptíztánc. Sean Baker 2022-ben kezdte járni az amerikai sztriptízbárokat a feleségével (aki az Anora egyik producere is egyben), és nem közös öltáncokért mentek, sokkal inkább azért, hogy jobban megismerjék a szexmunkások közösségét, melynek tagjai aztán kulcsfontosságú szereplői (és tanácsadói) lettek az Oscar-díjas filmnek, amiben Baker hiteles képet akart festeni erről a világról. Mikey Madison konkrétan sztriptíztáncosoktól tanulta meg a szakma csínját-bínját, sok időt töltött szexmunkásokkal, memoárokat olvasott és dokumentumfilmeket nézett a témában. Az oscaros köszönőbeszédében külön lerótta a tiszteletét a szexmunkások előtt, akiket a jövőben is támogatni szeretne, és szövetségesüknek nevezte magát.
Luna Sofia Miranda a filmben Ani szintén sztriptíztáncos barátnőjét, Lulut játssza, neki a valóságban is ez a szakmája. Miranda a BBC-nek mesélt arról, hogy Madison tőle tanulta meg a sztriptíztáncos-közösség szlengjeit. „Átküldtem neki egy PDF-et tele olyan kifejezésekkel, amelyeket csak a New York-i sztriptíztáncosnők értenek” – mondta Miranda a brit lapnak. Kennedy Schneider Los Angeles-i sztriptíztáncosnő és koreográfus (aki külön kiemelte, hogy a munka hétköznapi természetének ábrázolása nyerte el a tetszését a filmben) volt az, aki megtanította Madisonnak a rúdtánc alapjait.
Merthogy Mikey Madison az orosz mellett rúdtáncolni is megtanult: a színésznő egy interjújában mesélte el, hogy külön megkérte az édesapját, hogy építsenek egy sztriptízrúdat a házukba, hogy otthon is tudjon gyakorolni. Mint Madison mondta, az apukája meg sem kérdőjelezte a döntést, szülei pedig mindenben támogatták, még úgy is, hogy Ani explicit karaktere nem az a fajta figura, akiért egyből rajongnának a szülők. A színésznő egyébként arról is nyilatkozott már, hogy milyen értékeket hoz a pszichológusként dolgozó szüleitől, akiknek rengeteget köszönhet. „Azt hiszem apám érzelmi mélységét és anyám sebezhetőségét és figyelmességét örököltem. A szüleim nagyon érzelmes emberek” – mondta a Dazed magazinnak, utalva arra, hogy emiatt is ő is különösen érzékeny ember, amivel sok ideig harcolt, de most már inkább értékként fogja fel.
Az Instagram és az MI nem az ő asztala
Bár Madisont máris Z generációs ikonnak és a legújabb it girlnek címkézik, egy valamiben biztosan eltér a legtöbb tizen- és huszonéves fiataltól, és talán ebben is jó példa lehet a közösségi média uralta világban: soha nem volt Instagram-profilja, a Dazed címlapsztorijában pedig elárulta, hogy fogalma sincs, hogy mire képes a mesterséges intelligencia.
„Mi a fasz az a ChatGPT?” – tette fel a konkrét kérdést a színésznő, aki szerint az Instagram egyszerűen „nem neki való”, ezért sosem regisztrált rá. Insta-idővonalat is csak akkor látott, amikor Sean Baker állatos videókról készült képernyőfelvételeket küldött át neki a platformról.
Az öreg lélekként is jellemzett Madison azon 46 színésznő előkelő arcképcsarnokába csatlakozott most, akik 30 éves koruk alatt hozták el a legjobb női fő- vagy mellékszereplőnek járó díjat a világ legfontosabb filmes gáláján. Madison az egyik legfiatalabb női Oscar-győztes (nyolcan kaptak nála is fiatalabban Oscart az elmúlt közel 100 évben).
Mikey Madison győzelme a független filmek győzelme is. Az Anora 6 millió dollárból készült (2,3 milliárd forint), ez nagyjából 3 százaléka a Dűne: Második rész költségvetésének, Sean Baker filmjéből ráadásul feltűnően hiányoztak a nagy, A listás húzónevek, akikkel – papíron – könnyebb eladni egy-egy produkciót. És hogy hazai szálon is tovább vigyük a szemléletes számmisztikát:
a Most, vagy soha! költségvetéséből minimum három Anora jönne ki.
Mikey Madison diadalmenete példát és reményt nyújthat sok feltörekvő színésznőnek: a 25 éves lány megmutatta, hogy az alulról jövő amerikai színésznőknek igenis lehet esélyük a díjra, és nem kell feltétlenül nepo babynek lenni a sikerhez. Igaz, ennek az is komoly előfeltétele, hogy olyan rendezői partnerre találjon valaki, mint Sean Baker, aki mindig is szeretett civileket, vagy legalábbis kevéssé ismert feltörekvőket castingolni a filmjeibe, emellett pedig az indie-mozik elkötelezett harcosa is.
Annak ellenére, hogy a közvélemény épp az egekig magasztalja Madisont, a színésznő még nem tudja biztosra, hogy mit hoz számára a jövő. Egy biztos: nem szeretne elszállni, próbál jelen maradni a káoszban, és jó filmeket akar csinálni olyan emberekkel, akik megihletik őt. „Szeretnék továbbra is filmeket készíteni, olyan emberekkel dolgozni, akik inspirálnak engem, érdekes karaktereket játszani, és lenyűgöző történeteket mesélni.”
Akárhogy is, a díjzáport hozó Oscar után abszolút civil meló várt rá egy hollywoodi afterparti helyett: „Csak azt tudom, hogy ma este hazamegyek az új kiskutyáimhoz, és feltakarítom a mocskukat. Ez majd teljesen visszahoz a földre” – nyilatkozta a gála után.
