„Ez a film a magyar filmszakma széleskörű összefogásában jöhetett létre” – ez az üzenetértékű felirat olvasható a Fekete pont elején, ami nyugodtan felvillanhatott volna több másik magyar film kezdésénél is, hiszen 2024-ben már több film készült független forrásból, mint állami támogatásból. Ráadásul az állami forrásból maximum csak a közvetett támogatással (a film gyártási költségéből harminc százalék visszaigényelhető) élő produkciók nemcsak nemzetközi fesztiválokon, hanem a mozikban is jól szerepeltek. A Fekete pontra 120 ezer, a Magyarázat mindenrére 90 ezer jegyet vettek, a Futni mentem pedig a rendszerváltozás utáni legnézettebb magyar film lett a 700 ezernél is több nézőjével.
„Szerintem eljutottunk oda, hogy az értékes dolgokat, amik alapvető társadalmi szükségletek, mint a szabad sajtó vagy a kultúra, az emberek a nehezebb gazdasági helyzet ellenére is a saját pénzükből tartják fent. Ez a kiéheztetés eredménye is, mert a magyar filmszakma nagy része mára végérvényesen rájött, hogy nem lesz lehetősége megcsinálni a saját terveit ebben a rendszerben. És a közönség is kiéhezett, nemcsak szakmai szinten van lendület, hanem látszik, hogy a nézők is igénylik a nekik szóló alkotásokat a primitív kurzusfilmek helyett” – mondta kérdésünkre Szimler Bálint, aki a Budapest International Film Festival (BIFF) szervezőcsapatával február végén elindította az alternatív filmgyártási támogatást biztosító Cine-Collegium Budapestet (CCB).
A CCB első vagy második nagyjátékfilmjükre készülő alkotóknak írta ki első évben a pályázatot, a nyertes 25 millió forintos pénzbeli támogatást, valamint számos egyéb, ingyenesen felajánlott szakmai szolgáltatást is. A nyertes pályázatról öttagú zsűri dönt, a bírálók között van Enyedi Ildikó filmrendező, Pohárnok Gergely operatőr, Iványi Petra producer, Lichter Péter kísérleti filmrendező és egyetemi tanár, illetve Orsós László Jakab, forgatókönyvíró, a New York-i Brooklyn Public Library művészeti vezetője.
A CCB és a pályázat ötletét a Fekete pont készítésének története inspirálta, Szimler szerint ugyanis már akkor azt lehetett érezni, hogy nem csak a személyének vagy a filmtervnek szólt az, hogy sokan beálltak a film mögé. „Az emberek addigra beleuntak az öncenzúrába, és abba, hogy nem tudnak értékes filmeket készíteni. Ebből született az ötletünk, hogy amit mi megéltünk a Fekete ponttal, azt továbbadjuk másoknak, akiknek talán nincsenek meg ehhez a kapcsolatai. Legalább oda jussunk el, hogy elmondhassuk, a magyar filmszakma évente legalább egy szabadon megvalósuló nagyjátékfilmnek tud lehetőséget biztosítani. Nem lehetetlen küldetés, hogy mindezt adományokból, technikai és utómunka támogatásokkal összehozzuk.”
Az új, alternatív filmfinanszírozási lehetőség mögött a BIFF szervezőcsapata áll, de a fesztivál csapatának tagjai nem szólnak bele a pályázatok elbírálásába, a filmtervekről döntő öttagű zsűri pedig minden évben cserélődik. A CCB tehát nem egy évre tervez, a fő cél az, hogy egy átlátható, fenntartható rendszer alakuljon ki, ami a szervezők reményei szerint a jövőben, a befolyó összegtől függően akár évente több megvalósuló alkotást is támogathat, és kiegészülhet ösztöndíjprogrammal és szakmai fórumokkal. A CCB alapítványi háttérrel működik, ami Szalai Tamás, az egyik alapító üzletember szerint akkor fog fenntarthatóan működni, „ha a filmszerető és a filmeket készítő szakma meglátja a lehetőséget abban, hogy fiatal tehetségeknek segíthet autonóm filmalkotások elkészítésében.”
Az alapítvány egyik bevételi lábát a szakmai szereplők adományai jelentik, emellett mecénásoktól, kultúraszerető emberektől is várnak adományokat, de a CCB mikroadományokat is fogad a filmkedvelő közönségtől. Szalai szerint így minden évben a pályázat kiírásáig összegyűlt pénzt tudják felajánlani a nyertesnek. „A CCB működését azzal is segítjük, hogy a nyertes alkotás készítőjének vállalnia kell, hogy a film költségekkel csökkentett bevételének 30 százalékát visszafizeti az alapítványnak.”
Szimler szerint azt azért fontos hangsúlyozni, hogy nem a CCB jelenti a megoldást a filmesek kiéheztetésére. „Amíg ez az alkalmatlan filmfinanszírozási rendszer van Magyarországon, addig szükség van ilyen támogatásra. Amennyiben Magyarországon később feláll egy kompetens, valóban művészi és szakmai értékek alapján működő támogatói rendszer, amire várunk, akkor a CCB egy alternatív, második ablakként funkcionálhatna, ami innovatívabb, kísérletibb, szabadabb elképzeléseket támogathatna, picit a Balázs Béla Stúdióhoz hasonlóan” – vázolta Szimler, aki szerint már a Vajna-rendszerben is gondot jelentett, hogy a szabadabb elképzelések megvalósítására nem volt lehetőség, pedig ez is kellene ahhoz, hogy burjánzóbb, sokszínűbb filmélet legyen itthon.
Már csak azért sem lehet ez a megoldás a magyar film támogatási problémáira, mert a 25 millió forintos költségkeret aprópénznek számít például a Petőfi-film 7 milliárdos vagy a Hunyadi-sorozat 25 milliárdos büdzséje mellett. A Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseknek szánt programjában, az Inkubátorban a legújabb kiírás 135 millió forintos keretet biztosít a győztes nagyjátékfilmeknek, abban a rendszerben azonban több körös fejlesztésen keresztül juthat csak el oda egy filmterv, hogy aztán a végső, gyártási támogatásokról döntő bizottság mondjon felette ítéletet. Magyarán az Inkubátorban akár évekig is fejleszthetnek egy olyan tervet, aminek a gyártását a folyamat végén a Filmintézet a Hunyadi díszpremierjének is 73 millió forintot megszavazó döntőbizottsága végül nem támogatja.
Kiss Viki Réka, a CCB programjának menedzsere, a Kix és az Egy nő fogságban dokumentumfilmek producere szerint tisztában vannak azzal, hogy a CCB pályázatán elnyerhető összeg elenyésző része egy nagyjátékfilm reális költségvetésének. „Ezt sok, más típusú támogatással igyekszünk valamennyire ellensúlyozni. Számos különböző cégtől vannak olyan felajánlásaink, amikkel eszközben, stúdió- és kellékraktár hozzáférésben, könyvelésben, utómunkában, fesztiválstratégiában tudunk nagy mértékben segíteni.” A felajánlók között van több gyártócég, például A brutalista mögött álló Proton Cinema vagy a Nemes-Jeles László és Till Attila korábbi filmjein dolgozó Laokoon Filmgroup, de a programot támogatja több, az itthon forgó hollywoodi produkciókat befogadó stúdiókomplexum, például az Origo Filmgroup vagy az Astra is.
A producer szerint azért nagyjátékfilm-terveket várnak első évben a pályázatra, mert ebben a műfajban hazai támogatás nélkül szinte lehetetlen filmet készíteni és „a játékfilmeseket borzasztóan kivéreztették”. Még ha egy magyar játékfilmes produkció talál is a finanszírozásba bevonható külföldi partnert (ahogy az például Reisz Gábor vagy Hajdu Szabolcs filmjeinél a Szlovák Audiovizuális Alap volt), akkor is fel kell mutatni valamilyen Magyarországról származó alapot, amivel el lehet indulni.
Az itthon elnyert 25 millió forintos és egyéb szakmai támogatás tehát inkább az alap ahhoz, hogy a nyertes belevághasson egy régóta dédelgetett tervébe. A pályázatra így már olyan terveket várnak, amik szinte a startvonalon toporognak, túl vannak a fejlesztésen és már van gyártási és költségvetési tervük is. „Egy nem reális tervbe nyilván nem akarunk belevágni. Az is fontos célunk, hogy ne csak a magyar közönség ismerhesse meg az alkotót, hanem becsatornázzuk őt a nemzetközi vérkeringésbe, ezért például több külföldi fesztivállal is kapcsolatban állunk, hogy ott már akár a hazai nyertes is pitchelhesse készülő tervét” – mondta el Kiss Viki Réka.
A CCB pályázatára március végéig lehet jelentkezni, majd egy előolvasó csapat választja ki azt a tíz tervet, amiből majd az Enyedi Ildikó által vezetett bírálócsapat kiválasztja a nyertest májusban. A győztes pályázó a tervek szerint a 2026-os BIFF-en mutatkozhat be a hazai közönségnek a kész filmjével.
