Jean-Claude Van Damme határozottan visszautasítja azokat a vádakat, amelyek szerint olyan nőkkel szexelt, akiket egy emberkereskedő hálózat zsákmányolt ki – írja az Independent. A színész is érintett abban a romániai nyomozásban, ami azt vizsgálja, hogy egy bűnszervezet Cannes-ban „ajándékként” öt román nőt küldött neki. A nők állítólag egy Van Damme által szervezett eseményen jelentek meg, és a színész tudatában volt a helyzetüknek.
A vádakat Adrian Cuculis román ügyvéd fogalmazta meg, aki egy 26 éves nőt képvisel. A nő elmondása szerint az eset tíz évvel ezelőtt történt, amikor ő még kiskorú volt. A bejelentés szerint Van Damme tisztában volt vele, hogy a nők emberkereskedelem áldozatai, mégis kihasználta őket. A panaszt a romániai szervezett bűnözés elleni ügyészséghez (DIICOT) juttatták el, jelenleg az előzetes vizsgálati szakasz zajlik.
Az eset egy sokkal nagyobb, évek óta húzódó nyomozás része, amely a hírhedt Morel Bolea és társai tevékenységét célozza. Bolea az Eurodemos és Kasta Morrely nevű szervezetek élén éveken át toborzott fiatal lányokat, majd pszichológiai manipulációval és érzelmi zsarolással szexuális szolgáltatásokra kényszerítette őket. A hálózat 2000 és 2016 között működött, a lányokat gyakran külföldre, többek között Franciaországba vitték.
A Libertatea és a Rise Project oknyomozása már 2020-ban feltárta a rendszer működését: a túlélők egy része „szexuális és kínzási központként” írta le a szervezetet, ahol például a szüzesség volt a „felvétel” egyik feltétele. Bár Boleát 2022-ben letartóztatták, az ügyészség azóta sem emelt vádat, hiába szabott ki a bíróság határidőt. A DIICOT egyelőre nem indított hivatalos eljárást a színész ellen, a bejelentést már elemzik.
Van Damme szóvivője, Patrick Goavec közleményben reagált a sajtóban megjelent hírekre. A People magazinnak így fogalmazott: „Olyan vádak terjednek, amelyek szerint Jean-Claude Van Damme egy cannes-i rendezvényen kapott öt kiszolgáltatott nőt ajándékba. Ezek a vádak teljesen abszurdak és alaptalanok. Van Damme nem kívánja kommentálni az ügyet, és nem szeretne részt venni a pletykák terjesztésében.”
A színész korábban más botrányok miatt is a címlapokra került, ugyanis 2022-ben a belga ügyészség vizsgálatot indított ellene szexuális zaklatás gyanújával, egy 2021-ben történt brüsszeli incidens miatt. A vádakat akkor is tagadta.
A színész egyébként ötször nősült, ebből kétszer ugyanazt a nőt, a testépítő Gladys Portugues-t vette el, azóta pedig három gyermek édesapja.