Akkor kell belerúgni, amikor már látszik, hogy csak támolyog – mintha ez lenne a jelmondata A Fehér Lótusz fogadtatásának. Azt már a nemrég véget ért harmadik évad közben is lehetett érezni, hogy az ismét paradicsomi helyszíneken felvett epizódok lassúságával sokkal türelmetlenebb a közönség, rossz előjel volt a hiszti a klubhimnusszá váló főcímdal lecserélése miatt, de igazán az utolsó rész premierje óta nagyjából az a konszenzus, hogy a mostani, thaiföldi évad volt a leggyengébb a sorozat történetében.
Az is látszik, hogy a konkrét évad kritizálásán túl többen is szagot fogtak, és a sorozatból hiányolt (shit)show-t máshol keresik. A Fehér Lótusz fő alkotója, Mike White és a sorozat zeneszerzője, Cristobal Tapia de Veer a nyilvánosság előtt kezdte el szidni a másikat, nyilatkozatokban küldték el egymást a fenébe, emellett a rajongók megszállottan keresik a választ arra, ki veszhetett össze egymással a színészek közül, ki követett ki kit az Instagramon, miközben megjelentek azok a hangok is természetesen, amik a sorozatot temetik a már megrendelt negyedik évad előtt.
Ezt a fogadtatást és a néha alaptalanul felfújt, stábon belüli mikrobalhékat azért érdemes azzal árnyalni, hogy A Fehér Lótusz így is elég nagy sikertörténet az HBO-nak. Még úgy is, hogy drágább volt az idei évad a korábbiaknál, hiszen az első évadban még kb. 4 millió dollárból jött ki egy rész, addig a harmadik évadra már 6-7 millió dollárra nőtt az epizódonkénti költség. Ennek a büdzsének komoly részét képezi a színészek gázsija, amihez fontos tudni, hogy a producer szerint az egyenlőség jegyében minden fontosabb szerepet játszó színész ugyanakkora gázsit kapott (részenként 40 ezer dollárt, azaz 15 millió forintot). Ezt még a Walton Goggins, azaz Rick szerepére bejelentkező Woody Harrelson sem tudta megkerülni, hiába próbálkozott személyesen a nagyfőnöknél.
A nézettségen és a sorozatról szóló cikkek számában sem látszik a rosszabb fogadtatás, A Fehér Lótuszból ezt az évadot nézték a legtöbben Amerikában tévében és a Maxon streamelve, a finálé óta eltelt időben a színészek nyilatkozataival van tele a popkult sajtó, és sorban jelennek meg az egymással vitatkozó írások arról, hogy miért volt jó vagy rossz a harmadik menet a sorozatból. A kritikák a sorozat történetében tényleg elég szélsőségesek, van, aki egyenesen a legjobb évadnak titulálta a harmadikat, de volt, aki társadalmi kritikának álcázott komfortműsorként húzta le az új részeket. Az egyértelmű, hogy a legnagyobb probléma a műsort kritizálók szerint az évad túlzott lassúsága volt, és hiába várta a többség a nagy finálét, az utolsó epizód is ellentmondásos lett azzal, hogy legalább annyi kérdést nyitva hagyott, mint amennyit megválaszolt.
A Fehér Lótuszt és a sorozatot írószoba nélkül, egyedül író Mike White-ot védők szerint azonban valójában a diskurzus butult el a produkció körül, ennek köszönhetően hangosabbak lettek a felszínes értelmezések, amik csak a kivillanó péniszekkel, a vérfertőző szexjelenetekkel és a sorozat állandó részét képező gyilkossági rejtély megoldásával vannak elfoglalva.
A Hollywood Reporter fináléról vitatkozó cikkében az egyik szerző azonban pont azzal érvelt, hogy A Fehér Lótusz harmadik évadának lezárása mintha a nagyon komolyan vett presztízssorozatok fináléit parodizálná azzal, hogy nem zár le minden történetszálat, és nem válaszol meg egyértelműen kérdéseket. Erre utal már az a húzás is, hogy az utolsó epizód elején egy buddhista szerzetes mintha konkrétan a nézőhöz intézné a szavait. „Megoldásra vágyunk, biztos talajra a talpunk alatt. Ezért a sorsunkat végül a saját kezünkbe vesszük. Cselekszünk. De ezek a megoldások csak ideiglenesek. (...)
Nem létezik megoldás az élet kérdéseire. Könnyebb türelmesnek lennünk, ha elfogadjuk, hogy nincsenek megoldások”
Ez a cinizmus, provokáció abszolút Mike White sajátja, az író nyílt játékot űz a sorozat kezdete óta azzal, hogy a csúnyát, az elborzasztót és a nevetségeset is megmutatja a karaktereiben, és néha csak csalinak használ megbotránkoztató jeleneteket, mert azzal biztosan megtartja a nézőit a nehezebb, komplikáltabb részeknél is. White régi motoros a tévéiparban, már a kilencvenes években, például a Dawson és a haverok epizódjain is dolgozott, azt is tudja, hogy a nézői érdeklődés nem agysebészet, egy szép testtel vagy szexszel azonnal ott lehet tartani az embereket egy-egy műsornál, miközben volt reality-szereplő is, azóta is a műfaj rajongója, és mintha A Fehér Lótuszban szintetizálná a tudását. Lényegében csinált egy realityt egy gyönyörű helyszínen, gyönyörű színészekkel, nagyon kellemetlen, egymás agyára menő karakterekkel.
A Fehér Lótusz sikerének iróniája, hogy az egész projektet a Covid szülte, White akkor pitchelte az ötletét az HBO-nak, amikor nehézkesen lehetett forgatni, a luxusszállodák pedig üresen álltak. Maga az alkotó is meglepődött azon, hogy az elutasított ötletei után pont ebből a karanténprojektből lett nagy siker. „Valahogy pont feljutottam az utolsó helikopterre, ami kimenekített abból a disztópiából, amit Hollywoodnak hívnak” – mondta White a New Yorkernek.
Viszont az első és második évadnál működő recept nem kopásálló, a harmadik nekifutásra már kevésbé voltak kidolgozottak a történetszálak és karakterek, ígéretes szereplők vesztek el a semmiben, és az évad fő témája, a spiritualitás és identitás kérdése is egyre kuszábban jelent meg a sorozatban. Az meg főleg a thai bokszot bemutató, utolsó előtti epizódnál lett nyilvánvaló, hogy a majmok mutogatásán kívül
az évad nem igazán tudott mit kezdeni a helyszínnel, Thaifölddel, amit végül a magyarországihoz hasonló mértékű adókedvezmény miatt választott Japán helyett az HBO.
Simán lehet, hogy az HBO nem volt most elég kemény White-tal szemben, és jobban bíztak a koncepciójában két sikeres évad után. Az alkotó ugyanis saját bevallása szerint simán másfél órás részeket adott le, azokat vágták meg nagyjából egyórásra az HBO kérésére, de mintha White jobban elragadtatta volna magát, ami a másfél órásra hagyott finálén is meglátszott. White egyébként azzal védekezett, hogy az első évad is nagyon lassú volt, és abban is csak emberek beszélgettek asztaloknál, és közben nem történt semmi, csak a zene volt vészjósló. White szerint amíg kis indie művésznek számított, addig az első évad után dicsérték a kritikákban, de két évad után, sikeres íróként, egy ekkora produkcióval a háta mögött azonban már sokkal gonoszabbak vele. Ettől függetlenül bizakodó, és kíváncsian várja, mekkora büdzsével vághat neki a negyedik évadnak, ami ígérete szerint eltér majd az eddigi recepttől – de attól azért nem kell félni, hogy a provokáció és a halál eltűnik a sorozatból.
A Fehér Lótusz harmadik évadáról az After+-ban is beszélgettünk:
