Korábban a Telex is megírta, hogy március 12-én meghalt Bényi Ildikó, a közmédia műsorvezetője, az Önök kérték című kívánságműsor házigazdája. Bényi Ildikó közel harminc éven át vezette a műsort, most lánya, Tótfalusi Fanni – aki szintén a közmédiánál dolgozik – a Facebook-oldalán jelentette be, hogy ősszel átveszi édesanyja helyét az Önök kértékben.
A bejegyzésében arról ír, hogy ez nemcsak munka lesz számára, hanem édesanyja örökségének ápolása is egyben. Tótfalusi Fanni most ugyanannyi idős, mint az anyja volt, amikor először vezette a műsort 1997-ben, erről a posztban azt írja, hogy ez a véletlen vagy sorsszerű párhuzam olyan, mintha egy láthatatlan szál futna tovább kettejük között.
„Ez most már egy közös történet lesz. A SzerencseSzombat nézői továbbra is találkozhatnak velem szombat esténként – abban a műsorban, amelyben szintén lehetőségem és szerencsém volt követni őt a pályán. Nem könnyű ez a vállalás, rettentő fájdalmas. Napról napra egyre jobban hiányzol. Ez nem egy új kezdet – ez folytatás. Vele. Érte. Miatta.” – olvasható a bejegyzésében.