Gáspár Győző kiakadt a nézőkre, amiért kiesett A Nagy Duettből

984

Vasárnap este újabb fordulóval jelentkezett a TV2 zenés showműsora, A Nagy Duett, ahol ezúttal Dér Heni és Gáspár Győző számára ért véget a verseny. Kettejük közül Gáspár Győző nehezményezte a döntést, és igazságtalannak találta a kiesésüket.

„Megmondom őszintén, nagyon jól éreztem magam. Egy dolgot kellett volna az elején eldönteni: hogy most vagy a Megasztárba jelentkezünk, vagy A Nagy Duettbe. Mi úgy gondoltuk, szórakoztatni fogunk – de lehet, hogy ez nem kellett a nézőknek. Nekik inkább az kellett volna, hogy idehozom a Beát, lefekszünk egy ágyba a színpadon, és ott szerelmeskedünk. Szerintem ez hiányzott nekik. Nagyon szomorú vagyok” – mondta az adásban Gáspár Győző.

Gáspár ezzel Mihályfi Luca és Hegyes Berci produkciójára utalt, aminek egy ágyjelenet is része volt. A beszólás nem maradt válasz nélkül, Mihályfi Luca a Story.hu-nak reagált Gáspár Győző kritikájára: „Rosszul esett, amit mondott, főleg mert tényleg megszerettük Győzőt a közös munka során. Ugyanakkor Rami és Berci is azt mondták, inkább dicséretként fogják fel a szavait – hiszen ha úgy gondolja, hogy a Megasztárban is helytállnánk, az tulajdonképpen elismerés” – fogalmazott az énekesnő.

Gáspár Győző azt is elmondta, titkon bízott abban, hogy egészen a döntőig menetelhetnek, de most már annak örül, hogy a húsvétot családja körében töltheti.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!