Majdnem az összes tag, köztük Ekhoe, Gyuris és AKC Misi is kilépett az OTL-ből

Majdnem az összes tag, köztük Ekhoe, Gyuris és AKC Misi is kilépett az OTL-ből
Fotó: Szabó R. János

583

Csütörtök délután jelentették be a budapesti On The Low (OTL) tagjai, hogy kilépnek a csapatból, és külön úton, de egymást támogatva folytatják a zenélést. Az OTL egy 2018-ban indult bulisorozatból lett a hazai újvonalas rapzenei színtér legfontosabb kollektívája és független kiadója.

A OTL korábbi tagja, az Ibbigang formációból ismert Valter egy Instagram-történetben jelentette be, hogy az összes előadó kilép a kiadóból, és történetében megjelölte az összes aktív tagot, AKC Misit, Atkát, Grasát, Ekhoe-t, Szalait, Gyurist, Shybalencit és Filót, akik közül a cikk írásakor már többen újraosztották a bejelentést. A csapat három további tagja, Kisé, Tendency és 2roo egyelőre nem jelezték a kiválásukat.

„Kedves mindenki. A mai napon kiléptünk az OTL-ből. Az artistokkal egymást támogatva, külön folytatjuk” – olvasható Valter Instagram-történetében.

A rapper a korábbi tagok mellett feltüntette az Ibbigang és az NGZ nevű csapat Instagram-profilját is. Utóbbi az a profil, ahol csütörtökön Valter bejelentése előtt pár órával már megjelent egy 24 óráig elérhető történet, melyben Ekhoe, Grasa és Shybalenci bejelentették, hogy már nem az OTL tagjai, és közölték, hogy a folyamatban lévő turnéjuk változatlanul folytatódik, és minden koncertjük és eseményük meg lesz tartva a korábban ígértek szerint. „Az NGZ megy tovább, erősebben mint valaha” – áll az Ekhoe, Grasa és Shybalenci által is újraközölt történetben.

Forrás: Valter / Instagram
Forrás: Valter / Instagram

Shybalenci Valter fent említett bejelentését újraközölve részletesebben is írt a kialakult helyzetről saját Instagram-történetében, melyben arra is kitért, hogy az On The Low hivatalos Instagram-profiljához nem tudnak hozzáférni. „Kemény statement, de igaz. Minden itt felsorolt artistot supportáljatok, mert mindenkitől keményebb zenék jönnek, mint valaha. Az @otl.inc Instagram-oldal már nincs a kezünkben egy ideje, így ami arra kerül ki, ahhoz nincs semmi közünk” – írta Shybalenci.

Az imént idézett szöveg alá a producer még a következőt mellékelte: „SLUG (RIP SLOWGOD) SOON”, melyről egyéb konkrétumot nem árult el a történetben. Slowgod, másik nevén Lassú Isten az On The Low alapítója és vezetője.

Az érintett feleket keressük az ügyben, amint válaszolnak kérdéseinkre, arról beszámolunk.

Frissítés: Cikkünk eredeti verziójában azt írtuk, hogy az összes tag kilépett a kollektívából, de 2roo, Tendency és Kisé a csapat tagja maradt, egyelőre nem jelezték a kiválásukat.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!