Az internet nem felejt, a kamerák nem alszanak, és egyre több gyerek nő fel úgy, hogy az arcát milliók ismerik. A közösségi médiát a huszonéves életmód-influenszerek mellett a kiskorú tartalomgyártók is benépesítették. A netflixes Rossz társaság: Ki áll a gyerekinfluenszerek mögött? című dokumentumsorozat ennek az iparágnak a legsötétebb bugyrait tárja fel. Többek között azt, hogyan vált a gyerekek online jelenléte dollármilliókat termelő üzletté, amely sokszor átlépi a kizsákmányolás, a manipuláció és az érzelmi visszaélés határait.
A sorozat Tiffany Smith tartalomgyártó csapatának történetére fókuszál, aki ellen 11 tinédzser indított pert 2022 januárjában, mert állításuk szerint a nő érzelmi, fizikai és szexuális bántalmazást alkalmazott velük szemben. Az ügy 2024 októberében peren kívüli megállapodással zárult, Smithnek 1,85 millió dollárt kellett fizetnie az érintett fiataloknak, akik azonban továbbra sem akarták szó nélkül hagyni a történteket.
Pánikroham és letartóztatás „viccből”
A sorozat középpontjában a jelenleg 17 éves Piper Rockelle története áll, aki 9 évesen anyja, Tiffany Smith menedzsmentje alatt kezdett YouTube-videókat gyártani, majd néhány éven belül egy komplett csapat, az úgynevezett Squad vezető arcává vált. Tartalmaikban előre megrendezett, sokszor gyerekrománc jellegű jelenetek is szerepeltek, a videóikat pedig elsősorban kiskorúaknak készítették.
A Squad tagjai a sorozatban arról beszéltek, hogy a mókásnak tűnő videók mögött rendszeres stressz, nyomásgyakorlás, megaláztatás és sok esetben szexuális visszaélés állt. Az azóta feloszlott csapatból többen is hangsúlyozták, hogy nem Piper Rockelle, hanem az édesanyja, Tiffany Smith kontrolláló, abuzív viselkedése miatt léptek ki a Squadból.
Az egyik korábbi csapattag, Sawyer Sharbino szerint „Tiffany rendszeresen akart olyan tartalmat, ami már túlment a határon, csak hogy több lájk és megtekintés legyen”. A sorozat egy pontján például az hallható, hogy Tiffany Smith arra biztatta az egyik fiatal lányt, hogy nyalja fel a járdára öntött turmixot a Hollywood Walk of Fame-en. Egy másik alkalommal Smith a gyerekeket arra utasította, hogy ignorálják egyik társukat a születésnapján. Az egyik videóban Piper azt színlelte, hogy eltörte a lábát, sztrókot kapott, és mentő szállította el – miközben a többiek semmit sem tudtak a színjátékról. Előfordult, hogy rendőrt alakító álruhás színészt küldtek rájuk, aki letartóztatást szimulált, könnyekig megrémítve a gyerekeket. „A szülők sem tudtak róla, hogy ez csak egy átverés” – mondta az egyik korábbi tag, Sophie Fergi. A fiú, akit viccből letartóztattak, 13 éves volt, és édesanyja, Johna Ramirez szerint a jelenet traumatizálta a gyerekét.
Ezek az érzelmileg megterhelő prankek hozták a legnagyobb nézettséget, ezért ezekből készült a legtöbb videó. Piper így eszméletvesztést, memóriakiesést, pánikrohamot is eljátszott. Egyik alkalommal azt színlelte, hogy a barátja szeme láttára csalja meg őt. Ezek a jelenetek akár még humorosnak is tűnhettek, de a csapaton belül bizalomvesztést okoztak. „Ezek voltak életem legnehezebb évei, és még csak gyerek voltam” – mondta Sophie Fergi, aki mindössze 12 éves volt, amikor kiszállt a csapatból.
A közösségi médiában megjelenő tartalmak egy része ráadásul simán túllépte a gyerekbarát határokat. Piper gyakran szerepelt kihívó öltözékben, sminkben, pózokban. Ezt a Grammy-díjas énekesnő, Pink is nyilvánosan bírálta. „Hány gyereket, köztük Piper Rockelle-t, zsákmányolnak ki a saját szülei? Mikor mondjuk végre azt, hogy nem oké, ha egy 13 éves bikiniben pózol, miközben az anyja fotózza?!’” – írta 2021-ben Twitteren.
A videók eleinte ártatlan szórakozásként indultak, ám Piper anyja hamar felismerte bennük az üzleti potenciált – így az egész vállalkozás fokozatosan olyan profitorientált produkcióvá alakult át, ami egyre durvább prankekkel, majd a tagok szexualizálásával növelte a bázisát. Az egyik korábbi Squad-tag arról is beszámolt, hogy egyre több olyan kihívásban kellett részt vennie, amiben vagy a pólóját kellett levennie, vagy a videók indexképében meg kellett villantania a melltartójából egy kis részletet. Olyan is előfordult, hogy egy akkor 17 éves transz fiút élő adásban csókolt szájon. A Netflix adatai szerint Rockelle csatornája ezekkel a módszerekkel havi szinten mintegy félmillió dolláros (kb. 180 millió forint) bevételre tett szert.
Piper Rockelle a sorozat megjelenése óta határozottan elutasítja az abban megfogalmazott narratívát arról, hogy áldozat lenne a történetben, és azt mondja: nem igazak az anyjáról megfogalmazott állítások. Rockelle és anyja, Tiffany Smith több interjúban tagadták a vádakat. Smith a People magazinnak azt nyilatkozta, hogy azért döntöttek a jogi eljárás lezárása mellett, mert a hosszú pereskedés még több fájdalmat okozott volna minden érintettnek.
A sorozat alkotói szerint azonban a hasonló visszaélések egyáltalán nem számítanak ritkaságnak a „kidfluencing” világában. 2018-ban például Michael és Heather Martin vesztették el két gyerekük felügyeleti jogát, miután több videóban is nyilvánosan „prankelték” őket. 2024-ben pedig Ruby Franke, egy népszerű családi vlogger, 30 évre szóló börtönbüntetést kapott gyerekbántalmazás miatt.
Piper Rockelle mindeközben továbbra is aktív a közösségi médiában, jelenleg több mint 14,7 millió követője van TikTokon, 12 millió YouTube-on és több mint 6 millió Instagramon.
A szexuális ragadozóknak sosem volt könnyebb dolguk
A Harvard Business School egyik tanulmánya korábban arra a következtetésre jutott, hogy a közösségi média – különösen az Instagram – algoritmusai azokat a tartalmakat részesítik előnyben, amelyek érzelmesek, bensőséges hangulatúak és könnyen váltanak ki reakciót a nézőkből. Az ilyen fotók és videók több elérést, intenzívebb interakciókat és így nagyobb bevételt generálnak. Tehát egy gyerekről készült, személyes, intim tartalom jól teljesítő posztnak számít.
Hajas Eszter pszichológus, Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápiával (DSZIT) foglalkozó szakember szerint a közösségi médiában megosztott gyerekkori tartalmak különösen érzékeny területet érintenek. „A gyerek önértékelésére és identitásának alakulására már egészen korai életkortól komoly hatást gyakorolhat, ha a jelenléte az online térben nem az ő akaratából történik.” Mint mondja, a mai gyerekek már 9–10 éves koruktól kezdve „krónikusan online vannak”, de sok esetben ez a jelenlét már jóval korábban elkezdődik, sokszor a szülők posztjain keresztül.
Az úgynevezett sharenting – vagyis amikor a szülő rendszeresen oszt meg képeket, videókat a gyerekéről – nemcsak a magánélet határait moshatja el, hanem azt is eredményezheti, hogy a gyerek fokozatosan elveszíti a kontrollt saját teste, arca, jelenléte felett. Hajas szerint ez a fajta határátlépés nemcsak a gyerekkori énkép és önértékelés zavarához vezethet, de hosszú távon akár abban is megmutatkozhat, hogy a felnőttkorban az illető nehezebben tudja képviselni saját érdekeit, például párkapcsolati helyzetekben.
Egy csecsemő fürdetéséről készült videó vagy akár a zenére táncoló gyerek aranyos jelenete ma már nyilvános, pénzzé tehető tartalomként funkcionálhat az online térben. Emellett egyre több nemzetközi kutatás és például a netflixes dokusorozat is rámutat arra, hogy
az ilyen tartalmakat sokszor felnőtt férfiak figyelik, követik és mentik le.
Így amíg a szülő követőbázist, márkát vagy éppen társadalmi megerősítést épít ilyen tartalmakból, a gyereke akaratán kívül veszítheti el azt az alapvető jogot, hogy maga dönthessen arról, ki láthatja.
A jelenség nemcsak Amerikára jellemző, Magyarországon is számos influenszer anya építi fel a digitális jelenlétét úgy, hogy közben a gyerekeik arcát, testét és mindennapjait is rendszeresen megosztja több százezer követőjével, néha szponzorral. A kommentszekciók ilyenkor általában tele vannak kedves üzenetekkel, de ezek a tartalmak nemcsak jóindulatú emberekhez jutnak el. A netflixes dokumentumsorozat egyik jelenetében például egy olyan bejegyzést mutatnak be, amelyben egy szexuális ragadozó hálát mond azoknak az anyáknak, akik intim vagy túlságosan felnőttes képeket osztanak meg gyerekeikről.
Kulcsár Edina, az egyik legismertebb magyar influenszer több mint 600 ezer követővel rendelkezik Instagramon, és rendszeresen oszt meg tartalmakat gyerekeiről. Nemrég egy olyan fotót tett közzé, amelyen az alig egyéves kislánya félmeztelenül, bekrémezett testtel szerepel az Instagram-sztorijában. A kép látszólag ártatlan és spontán, aranyosnak tűnhet, de tökéletes példája annak, hogyan válik egy kisgyerek teste – akarata és tudta nélkül – olyan tartalommá, amely több százezres nyilvánosság előtt válik hozzáférhetővé egy olyan közegben, ahol a nézők szándékait ellenőrizni vagy kiszűrni egyszerűen lehetetlen.
Hajas Eszter szerint sokan nem is feltételezik, hogy rossz kezekbe kerülhet a gyerekükről készített tartalom, hiszen gyakran ők maguk sincsenek tisztában a digitális nyilvánosság természetével és kockázataival. Hajas azt is hozzátette, hogy éppen ezért a médiaműveltségnek és a digitális tudatosságnak nagyobb szerepet kellene kapnia az iskolai oktatásban is.
Elmondása szerint az is egyre gyakoribb, hogy ártalmatlannak tűnő gyerekfotókból mesterséges intelligencia segítségével állítanak elő szexuális tartalmat. „Az sincs biztonságban, aki nem posztol hiányos öltözetben készült képet a gyerekéről, hiszen a tartalom kiszivároghat, manipulálható, újrafelhasználható – akár privát fiókokból is.” Az ilyen esetek a szülő és a gyerek esetében is súlyosan károsíthatják a mentális egészséget a pszichológus szerint.
21. századi gyerekmunka
Ami kívülről ártalmatlan gyerekszórakozásnak tűnhetett, az belülről inkább egy zárt, kontrollált, sőt olykor szektaszerű rendszerre hajazott a Piper Rockelle környezetében dolgozók szerint. A volt csapattagok szülei azt mesélték, hogy a forgatások gyakran hajnali kettőig tartottak, étkezés vagy pihenés nélkül, a gyerekeket pedig szankciókkal sújtották, ha nem viselkedtek lojálisan. Ez azért fordulhatott elő, mert a hagyományos médiában dolgozó gyerekszínészekkel ellentétben a YouTube-, TikTok- vagy Instagram-sztárokat nem védik olyan szigorú törvények.
„Nagyon fontos lenne szabályozni ezt a területet, különösen akkor, ha a tartalomgyártás anyagi haszonnal is jár – hiszen ez már a gyerekmunka kérdését is felveti” – mondta a témáról kérdésünkre Hajas Eszter. Szerinte a gyerekek szerepeltetése révén szerzett bevétel különösen vitatott terület. „A gyerekről készített tartalmakkal történő pénzkeresés nincs munkaként elismerve, így a gyerekmunkára vonatkozó jogi szabályozások szigorúan véve nem is érintik az ilyen tartalmakat.”
A Rossz társaság két alkotója, Emma Schwartz és Alex Rosher szerint a nagy techplatformok biztosan nem tesznek lépéseket a közeljövőben a gyerektartalmak szabályozásáért. Hiába keresték meg mindegyik nagy platformot a témában, válaszra sem méltatták őket.
Hajas Eszter szerint azok a gyerekek, akik úgy nőnek fel, hogy a múltjuk visszanézhető, kommentálható és mások által kontrollálható archívummá válik, gyakran veszítik el azt az élményt, hogy ők maguk formálhatják, alakíthatják önmaguk képét. A terapeuta arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyerekekről készült digitális tartalmak nemcsak a magánszférához való jogot sérthetik, hanem hatással lehetnek a családi emlékezetre és az érzelmi kötődés minőségére is. Számos kutatás rámutatott már arra, hogy amikor egy eseményről fotó vagy videó készül, a későbbiekben inkább ezekre a képekre, mintsem az átélt pillanatra emlékezünk vissza. Tehát személytelenebbé teheti a családi kapcsolatokat, ha minden fontos pillanatot levideózunk.
A szakember úgy véli, a kontroll visszaszerzése kommunikációval és határszabással történhet. „Mint más konfliktusok esetében, itt is fontos szempont a szülő részéről a megbánás kifejezése és a korábban megosztott tartalmak eltávolítása.” Ezzel a szülő segíthet abban, hogy a gyerek újra birtokba vegye saját online jelenlétét, és visszakapja az irányítást az önkép formálása felett. Viszont a törlés lehetősége sok esetben csak illúzió, ugyanis amit egyszer feltöltöttek a netre, az kontroll nélkül terjedhet.
Sokkal óvatosabbnak kell lenni
A hazai YouTube-korszak a 2010-es évek közepén élte aranykorát. Egy egész generáció nőtt fel a platformon, és egyre többen próbálták ki magukat már egészen fiatalon, elindították saját csatornáikat, különféle kihívásokat, trendeket követtek, vagy egyszerűen csak megosztották mindennapjaikat – hasonlóan ahhoz, ahogyan Piper Rockelle is tette, csak évekkel később. Csecse Attila, Király Lina, Forstner Csenge, Perjési Laura és még sokan mások ebben a korszakban váltak ismertté, és mostanra felnőttként már több tízezres, sőt százezres közösséget építettek fel maguk köré.
A most 25 éves Perjési Laura tizenkét évesen töltötte fel első videóját a YouTube-ra, és sok dologra leginkább pozitívan emlékszik vissza, hiszen neki az internet azóta is leginkább egy digitális naplóként funkcionál. „Mindig úgy tekintettem erre, mint egy nyilvános emlékkönyvre” – mondta a Telexnek. Míg sok korabeli tartalomgyártó számára az online jelenlét a figyelem és a népszerűség megszerzésének eszköze volt, Perjési kezdettől tudatosabban kezelte, mit oszt meg, és mit nem. Sosem öltözködött kihívóan, és az első bikinis képét is csak jóval a 18. születésnapja után osztotta meg a közönséggel. Ennek ellenére ő is megtapasztalta az ismertséggel járó nehezebb oldalt, ugyanis már fiatalon természetes volt a videógyártós ismeretségi körében az, hogy idősebb férfiak kommentelnek, írnak, visszajelzéseket küldenek a videói vagy képei alá. „Akkoriban talán még kevésbé volt tematizálva, mint most, de ugyanúgy nyomasztó volt” – mondta kérdésünkre.
Emellett a nyilvános jelenlét pszichés terheiről is őszintén beszélt: „Nekem iszonyú nehéz volt az a része a hírnévnek, amikor egyre többen ismertek fel az utcán – nem igazán tudtam, hogyan kezeljem ezt ennyi idősen.” Pozitív visszajelzéseket is kapott, de a figyelem intenzitása és kiszámíthatatlansága sokszor szorongást váltott ki belőle.
Perjési szülei már a kezdetektől jelen voltak az online tevékenysége mögött. Minden első videóját megmutatta nekik, és csak az ő jóváhagyásukkal kerülhettek ki a közösségi médiába. Ezt a szülői mintát ő maga is követendőnek tartja, sőt, ha egyszer saját gyereke lesz, különösen óvatos lenne. „Ha valaha képet raknék ki róla, az is legfeljebb háttal lenne – arccal soha.” Szerinte a mai szülőknek jóval tudatosabban kellene kezelniük azt, mit és hogyan osztanak meg a gyerekeikről. Nem zárja ki, hogy egyszer a saját gyereke is tartalomgyártásba kezd, de közben világosan látja a különbséget a 2010-es évek kezdete és a mai, sokkal élesebb online közeg között: „Természetesen engedném neki, ha ezt szeretné, de csak közös átbeszéléssel, átnézéssel. 2012 óta annyit változott a világ, sokkal óvatosabbnak kell lenni.”
A gyerekkorban elindított tartalomgyártói karrierek nemcsak követőszámokról és együttműködésekről, hanem egy állandó önmegfigyelésről is szólnak, ami a személyiségfejlődést is befolyásolja. Hajas Eszter szerint a digitális tér sajátossága, hogy intenzív és gyors visszacsatolást ad, ez pedig könnyen megerősítheti azt a tendenciát, hogy az önkép mások reakcióira épül, nem belső élményekre. „Az offline térben is problémás, ha valaki túlságosan igényli a külső megerősítést, hiszen ez gátat szab a valós önmegvalósításnak, és végső soron rosszabb mentális egészséget eredményez. A digitális térben viszont még több visszajelzés érkezik, ami tovább fokozhatja a kevésbé magabiztos emberek »étvágyát« a külső megerősítésre.”
Szerinte az ilyen esetekben a szülők mutathatnak példát, ezért is lenne szerinte érdemes már a szülésfelkészítő programokban, védőnői viziteken is szóba hozni a digitális tér etikai és biztonsági szempontjait. „Az iskoláknak sem az a feladatuk, hogy elutasítsák a médiakultúra változásait, hanem az, hogy segítsenek eligazodni bennük” – fogalmaz a szakember, aki szerint az ár, amit ezek a gyerekek fizetnek a felelőtlenségért, sokszor csak évek múlva válik láthatóvá.
