Taylor Swift bejelentette tizenkettedik stúdióalbumát
Taylor Swift kedden hivatalosan is bejelentette új, tizenkettedik stúdióalbumát, ami The Life of a Showgirl címmel fog megjelenni, feltehetően idén ősszel, írja a BBC.
A hír nem jött teljesen a semmiből, hétfő reggel ugyanis az énekesnő marketingcsapata egy 12 képből álló posztot tett közzé, ami alatt a következő rejtélyes leírás állt: „Amikor azt mondta: »találkozunk a következő érában…«”.
A nap folyamán Swift megerősítette, hogy barátja, Travis Kelce podcastjának vendége lesz, majd hivatalos oldalán egy visszaszámláló is elindult. A számmisztikát csúcsra járatva az énekesnő végül helyi idő szerint augusztus 12-én, 0:12-kor jelentette be tizenkettedik albumát.
A bejelentéssel az album már egyből előrendelhetővé vált Swift hivatalos honlapján. Az előrendelés után kapott üzenet szerint az albumokat még október 13. előtt kiszállítják, ez a dátum azonban nem egyezik meg a hivatalos megjelenési dátummal – azt egyelőre nem tették közzé.
Swift tavaly The Tortured Poets Department címmel megjelent albuma egy nap alatt leggyakrabban lejátszott albumként rekordot döntött a Spotifyon. Az énekesnő a nyáron jelentette be, hogy az évekig tartó huzavona után újra megszerezte első lemezeinek jogait, lejátszásai ezután egyből megduplázódtak.