Majdnem 10 milliárd forintnak megfelelő összegért árulja a kastélyát Báthory Zoltán, a Five Finger Death Punch gitárosa
Eladásra kínálja háromemeletes, leginkább kastélyra emlékeztető házát a Magyarországról 20 évesen az Egyesült Államokba költözött Báthory Zoltán, a Five Finger Death Punch alapítótagja – írja a Blabbermouth. Az ingatlan ára 28 millió dollár, vagyis több, mint 9,5 milliárd forint.
A csaknem 1200 négyzetméteres, 1990-ben épült épületet Báthory 2019-ben vásárolta 3,25 millió dollárért, azóta egy építész segítségével dolgozott a felújításán. Az ingatlanügynök szerint ma már a külső falakon kívül mindent átalakítottak. A házat az utahi milliárdos Miller család építette, egy középkori erőd pontos másolataként.
A kastély részét képezi egy 1,7 millió dollár értékű ólomüveg katedrálisablak, 1,4 millió dollár értékű kézzel faragott mahagóni, 15. századi európai kőkapuk, 17. századi kandallók, valamint 500 éves ajtók és gerendák.
Báthory a hirdetés kapcsán azt mondta: „Művész vagyok. Akármilyen jó is valami ehhez hasonlót birtokolni, a folyamat során rájöttem, hogy számomra igazán a megalkotása az izgalmas. Megtervezni és megépíteni valamit, ami monumentális és ami túl fog élni engem, na abban van a varázs.” Hozzátette, hogy már európai kastélyokat és erődöket nézegetnek építészével, hogy „élhető műalkotásokká” alakítsák őket.
A felújítás idejére Báthory megvásárolta a kastéllyal szomszédos ingatlant is, ahol lakott. A Five Finger Death Punch nevű zenekar 2005-ben alakult Nevadában, és azóta sokszoros platinalemezes hard rock együttes lett. Dalait több mint 12 milliárdszor játszották le online, és az együttes öt éve szerepel a Billboard hard rock sikerlistájának dobogós helyein: 28 slágerük került a top 10-be, 16 volt listavezető, és hét lemezük lett arany vagy platina. Nemrég a Metallica előzenekaraként két évig tartó turnén vettek részt.