Ajsa Luna augusztus 20-án a színpadon ülve, cigivel a kezében énekelte el a Himnuszt, a kormánysajtó rögtön rászállt

1101

A magyar énekes-dalszerző, Ajsa Luna is fellépett augusztus 20-án a Szent István-napi rendezvénysorozat Műegyetem rakparton tartott könnyűzenei programján, a Road Movie Live-on, ahol a koncertje közben, a színpadon ülve énekelte el a Himnuszt. Az előadásról elkezdett terjedni egy videó a Facebookon, melyhez azt írták: „Ajsa Luna és a Himnusz aug. 20-án… Előre szólok, biztosítékot kiverő »produkciót« láttok…”:

Az esetre hamar ráugrott a kormánypárti sajtó, a Mandiner „Ennél nincs lejjebb: ülve, cigarettázva adta elő a magyar Himnuszt augusztus 20-án az énekesnő” címmel közölt cikket a témában, melyben „sokkoló produkció”-nak nevezik a karibi-magyar énekesnő előadását. „Az énekesnő viselkedése nemcsak a közönséget sokkolta, hanem aláásta az ünnep komolyságát is, hiszen a Himnusz előadása nem csupán zenei teljesítmény, hanem a nemzeti összetartozás és tisztelet kifejezése is” – tették hozzá a szerző nélküli cikkben.

Az Atv.hu-n is megjelent egy cikk „Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna” címmel, melyben arról írnak, hogy a közösségi médiában terjedő felvételen „jól hallható, hogy az énekesnő ki sem tudja énekelni rendesen a magas hangokat, sőt olyan, mintha el is felejtette volna egy ponton a szöveget”. A felvételen egyébként látható, hogy Ajsa Luna a dal éneklése közben nem dohányzik, csak cigarettát tart a kezében. A koncertet az énekesnő a „Boldog születésnapot, Magyarország!” köszöntéssel zárta.

Ajsa Luna megkeresésünkre azt mondta, hogy bővebben nem nyilatkozna a témában, de figyelmünkbe ajánlotta az Instagramon közzétett történetét, melyben leírta az álláspontját. „A tegnapi koncert margójára: Augusztus 20-a alkalmából némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett, volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem” – írta a kritikákra reagálva.

„Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást. Aki ismer és követ, az tudja, mennyire szentimentális téma nálam a hazaszeretet, mondanom sem kell, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérelt, sőt, a célom az volt, hogy felköszöntsem Magyarországot úgy, ahogyan ez a saját performanszomon belül autentikus” – foglalta össze az énekesnő, aki korábban Hundred Sinsszel a Tankcsapda Mennyország tourist című dalát is feldolgozta.

Fotó: Ajsa Luna / Instagram
Fotó: Ajsa Luna / Instagram

Ajsa Luna azon a Road Movie Live-on adott koncertet, melynek programjából két, Deutsch Tamás listáján felbukkanó zenekar (Margaret Island, ByeAlex és a Slepp) is kikerült alig egy héttel az esemény előtt. Kérdésünkre a Margaret Island és ByeAlex menedzsmentje, illetve a két produkció kiadója, a Gold Record is megerősítette, hogy indoklás nélkül mondták le ezt a két koncertet.

Az állami ünnepség mögött álló Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) kérdésünkre konkrétan nem árulta el, ki és milyen indokkal hozta a döntést, hogy a Margaret Island, a ByeAlex és a Slepp ne koncertezzen a Szent István Napon, de a válaszban egyértelműen a rendezvény politikamentességét hangsúlyozták.

„Minden évben szem előtt tartjuk az államalapítás ünnepén a műsorok politikamentességét, amely minimumelvárásként fogalmazódik meg minden fellépővel szemben, melyet a fellépők a szerződésükben vállalnak is. Ez a kritérium prioritást élvez, a szervezők a fellépők körének és a műsor összeállításának során – szerződéses feltételekkel is biztosítva – is arra törekszenek, hogy ez az elvárás érvényre jusson, így is biztosítva a napi politika szempontjain felülemelkedő, méltó ünneplés körülményeit” – írta az NRÜ, amikor arról érdeklődtünk, hogy a két zenekar elmúlt időszakban tapasztalható megnyilvánulásai miatt mondták-e le a koncerteket.

Az eseményen a Margaret Island és a ByeAlex és a Slepp mellett fellépőként volt meghirdetve Ajsa Luna, a Hooligans, az Irie Maffia, Curtis és a Road is, az ő koncertjeiket megtartották. A Road Movie Live-on koncertet adott még a Queen-számokat játszó Don't Stop the Queen zenekar is, amelynek dobosa, Brassói Attila a Külgazdasági és Külügyminisztérium kabinetfőnöke, és korábban Szijjártó Péter minisztériumának tanácsadója volt.

Ajsa Lunának tavaly tavasszal jelent meg lemeze ILLEG*LIS PARTYK címmel, ennek apropóján az énekesnő a Telex After vendége volt, ahol a politikai nézeteiről is beszélt: „Én amúgy inkább centristának vallom magam, de nem nagyon szoktam itthoni viszonylatokban politizálni. Inkább globálisan gondolkodom. Egyáltalán nem mondanám azt, hogy inkább konzervatív lennék, vagy inkább liberális, valahol középen vagyok.”

Az énekesnő az adásban azt is elmondta, hogy mit gondol a politikai korrektségről: „A PC-kultúra nekem az, hogy mindent fogadjunk el, legyünk nagyon empatikusak minden szituációban. Ez igazából csak egy válaszreakció, és valószínűleg erre is majd jönni fog egy újabb válaszreakció, ami szintén iszonyat drasztikus. Ha bármi túl van tolva, az nem jó. És szerintem azért nem fejlődik a világunk, merthogy folyamatosan ez van, szélsőségek váltják egymást” – mondta.

A teljes beszélgetést alább lehet visszanézni:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!