Holttestet találtak a TikTok-slágerekről ismert énekes autójában

Holttestet találtak a TikTok-slágerekről is ismert D4vd néven alkotó David Anthony Burke autójában egy hollywoodi roncstelepen, írja a Variety. A Los Angeles-i rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit. Sajtóinformációk szerint a holttestet a csomagtartóban, egy táskában találták meg. A rendőröket hétfő délután riasztották a roncstelepre, miután az autóból erős, kellemetlen szag áradt.

A holttestet egyelőre nem sikerült azonosítani, azonban az ügyben gyilkosság gyanúja merült fel, ezt erősíti meg az NBC kedd délutáni értesülése is, amely szerint az esetet gyilkosságként vizsgálják. Az énekes nem adott ki nyilatkozatot az üggyel kapcsolatban, de a rendőrség egyelőre nem gyanúsítja. D4vd képviselője csak annyit közölt, hogy az énekes folytatja a turnéját, de közben mindenben együttműködik a hatóságokkal.

A húszéves David Anthony Burke leginkább két, gyakorlatilag világslágerré váló daláról ismert, a Here With Me és a Romantic Homicide című dala is már másfél milliárd feletti streamelésnél jár Spotifyon. Az énekes a múlt hónap elején indította el Withered névre hallgató világ körüli turnéját, amivel azonos című debütáló albumát népszerűsíti. A turnét szeptember 20-án Los Angelesben zárná.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!