Visszatér az alkotói szabadságáról, és új fellépésekre készül Bödőcs Tibor

1496

Én, Bödőcs Tibor, a mai napon megalapítom a Nemdigitális Bödőcs Tibor Szigetet (N. B. T. SZ.)

– ezzel a mondattal indítja Facebook-posztja szövegét az egyik legnépszerűbb magyar humorista, Bödőcs Tibor, aki még januárban jelentette be, hogy alkotói szabadságra megy, és nem lép fel egy ideig.

Bödőcs ezzel a már gőzerővel folyó választási kampányra utal, egyszerre a Magyar Péter-féle Tisza Szigetekre, és az ennek ellensúlyozására elindult fideszes Digitális Polgári Körökre és Harcosok Klubjára, illetve még részben a Szuverenitásvédelmi Hivatal létezésére is, amely valahogy mindig az amerikai és nyugati befolyást próbálja a kormány ellenségeire rábizonyítani, a kínai vagy orosz befolyással pedig egyáltalán nem foglalkozik.

A bejegyzés szerint Bödőcs még idén év végén visszatér a színpadra, és hamarosan jelentkezik az új fellépési dátumokkal.

Bödőcs egyébként nem tűnt el teljesen:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!