Majka a Csurran, cseppen-balhéról: Nem mondom, hogy nincs az agyamban hátul folyamatosan, hogy azért ez nem hiányzott

484

Majka a Campus Fesztiválon a Bindzsisztán miniszterelnökéről szóló dal végén eljátszotta, hogy fejbe lőtték egy mikrofonnal, ezzel pedig magára szabadította a teljes kormányközeli sajtót és kormányoldali influenszereket is. Érdekes, hogy a jelenet után csak a kormánysajtó tett egyenlőségjelet Bindzsisztán miniszterelnöke és Orbán Viktor közé. Az esettől a Campus elhatárolódott, az ügyben pedig még Orbán Balázs és Bayer Zsolt is megszólalt. Majka akkor azt nyilatkozta a balhéról, hogy az egész „vihar a biliben”.

A Viasat Útközben elmeséled című hétfő esti adásában kicsit bővebben beszél majd az ügyről, a műsor promójából kiderül, hogy Majka már kicsit árnyaltabban látja az ügyet. „Ez egy performansz. Mi ezt nem láttuk jönni, hogy ebből ekkora balhé lesz. Egy nem létező ország nem létező miniszterelnökét lőtték le egy nem létező pisztollyal, és nem halt meg! És emiatt, ugye, én kénytelen vagyok magyarázkodni.” – mondta a műsorvezető-rapper, aki arra a kérdésre, hogy mindez mennyire viselte meg, így felelt: „Nem mondom, hogy nem esik rosszul, vagy hogy nincs az agyamban hátul folyamatosan, hogy azért ez nem hiányzott. De ez csak egy indok; mindig az van az agyamban, hogy ha nem ezzel, akkor valami mással” – mondta Majka.

Majoros Péterrel, vagyis Majkával folytatott együttműködését a One Magyarország felmondta, miután a kormányközeli Magyar Nemzet egy cikkben számonkérte számos nagy vállalat mellett a One-t is, hogy miért hallgatnak Majka Campus fesztiválos fellépése ügyében.

„Az üzleti döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus Fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója, valamint az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai állnak. Mindezek ellentétesek a 4iG Csoport alapértékeivel és szerződésben megfogalmazott elvárásaival, valamint éles ellentétben állnak a One márka által képviselt értékekkel” – közölte a cég állásfoglalásában.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!