Olyan unalmas volt A Kísértés, hogy az évad felénél újra kellett indítani a játékot

A tavaly a TV2-n újrainduló (az első évad még az RTL-en ment le 2005-ben) A Kísértés a csatorna egyik legsikeresebb műsora lett. A tavalyi műsor egyértelműen castingban volt a legerősebb, a nézők a mai napig fel tudnak idézni legalább 3-4 szereplőt, de legrosszabb esetben kettőt biztosan. Ezek a számok a mai kereskedelmi tévés műsordarában, amikor a képernyőre kerülő arcokkal egy kisebb stadiont is meg lehetne tölteni, nagyon jónak számítanak. A Kísértés alapfelállása az idei szezonban sem változott, a realitybe jelentkező párok tagjait szétköltöztetik, és olyan villában élnek, ahol több kísértő is megpróbálja őket elcsábítani. Aztán rendszeres időközönként levetítik nekik, hogy a szerelmük mit művel a másik villában, ami akár egészen extrém helyzeteket hozhat.
Az új évad eddig közel sem akkora durranás, mint a tavalyi, a DGTL a Nielsen közönségmérés adataiból írt összesítése szerint bár a nyitányt egész szépen nézték, a következő részekre viszont már egyre kevésbé voltak kíváncsiak a nézők, még az egyébként totálisan súlytalan Házasodna a gazda is simán megverte A Kísértést.
Nem sétálunk egyet?
Ahogy a párkapcsolati gondokkal küzdő párokra, úgy a műsor szerkesztőire is ráfért egy séta, hogy átbeszéljék a továbbiakat, mert rájöttek, hogy ez így, ebben a formában nem mehet tovább. A műsor első pár része után még lehetett azt mondogatni, hogy majd beindul a dolog, a végletekig gonosz és manipulatív módon összevágott felvételek megteszik a hatásukat és beindul a játék, de ez csak félig jött be, a párok kifejezetten szenvedtek ebben a helyzetben, mintha nem tudták volna, hogy mi az alapfelállása a műsornak, amibe jelentkeztek.
Az is kifejezetten rosszat tett a hangulatnak, hogy a fiúk hosszú napokon keresztül zokon vették, amikor a lányok – akiknek az a dolguk, hogy elcsábítsák őket – megpróbálták elcsábítani őket. Sokszor bunkón, lekezelő módon rázták le őket, ami abból a szempontból érthető, hogy az előző évad óta mindenki tudja: a vágók bármiből képesek kompromittáló anyagot gyártani. A visszahúzódó fiúk gyakorlatilag nézhetetlenné tették a játékot, ennél már csak az volt kellemetlenebb, amikor a lányok villájában kontaktust vagy határátlépést jelző piros lámpa felvillanására a srácok dühös kamaszként csapkodni kezdtek, hogy a párjaik „mit képzelnek magukról”.
Ez a rossz hangulat leginkább Márknak volt köszönhető, aki láthatóan sok gonddal küszködött a forgatás alatt, rengeteget sírt, dühös, feszült volt és azt sem kezelte jól, amikor a srácok megpróbáltak közeledni a párja, Fanni felé. Fanni egyébként a villában gyakorlatilag semmit nem csinált, alig beszélt a kísértőkkel. Érezni lehetett, hogy Márk nem fogja végigcsinálni a játékot, a második tábortűznél pedig lényegében fel is adta a játékot azzal, hogy nem ment vissza a fiúkkal a villába, hanem berohant abba a jelenetbe, ahol már nem kellett volna ott lennie. Kasza Tibi – aki egyébként ezúttal közel sem olyan sok a műsorvezetői szerepben – hiába figyelmeztette, hogy nem lehetne a helyszínen.
A jelenetsor vége az lett, hogy Márk megkérte Fanni kezét, aki igent mondott és együtt távoztak A Kísértés szigetéről és a hírek szerint még mindig együtt vannak. Azt nem lehet tudni, hogy ez a fordulat mennyire volt előre megírt, de az biztos, hogy jót tett a játéknak, mert az újonnan behozott pár és az extra kísértők teljesen más útra terelték a játékot.
Újratervezés
A páros kizárása után érkező Cintia és Arnold teljesen új lendületet hoztak a műsorba, leginkább azzal, hogy Cintia az első három villában töltött napján rögtön két kísértővel feküdt le. Az egyikőjük az a Noel volt, aki az előző évadban azzal vált „legendássá”, hogy bár a párjával jött a műsorba, lényegében mindenkivel összefeküdt, akihez kicsit közel került.
A fiúk villájába is érkezett egy új kísértő, mégpedig az a Cynthia, aki az előző évadban szétszakított egy párt, hogy aztán az őt választó fiúval ne menjen haza. A játék szabályai szerint ugyanis ha valaki szeretne egy kísértővel hazamenni a párja helyett, akkor azt a végén a kísértő megvétózhatja. A lánnyal ezért a többi kísértő nem is került túl jó viszonyba és a srácok is tartják vele a tisztes távolságot. Akárhogy is, Arnold a párja hűtlenségére azonnal reagált és elkezdett közeledni a lányokhoz, a tábortűz-ceremónia után Biankával csókolózott, majd együtt is aludtak.
A másnapi adásból kiderült, hogy Arnold és Bianka között nem történt aktus, csak szexet imitáltak, hogy átverjék a kamerákat és a lányok villájában felvillanjon a piros lámpa.
Összességében elmondható, hogy az új kísértőkkel és pláne az új párral a szerkesztők visszatették a sínekre a műsort, az elmúlt pár napban már egészen olyan érzése volt az embernek, mintha a tavalyi évadot nézné. Mindezek mellett vannak olyan sztorik, amik lassan, de biztosan beérni látszanak. Ilyen a felvidéki pár, Anita és Dávid története, akik közül Anita egyértelműen nyitott a kísértők felé, főleg az egyiptomi-magyar zeneszerző (?!) Kerim felé, a temus Matolcsy Ádámra emlékeztető Dávid pedig erre reagál sokszor nagyon egyszerű, de őszinte és szórakoztató módon.

A másik érdekes történetszál Lili és Milán kapcsolata, akiknél azért merül fel egyáltalán, hogy nem együtt fognak hazamenni, mert a fiatal lánnyal egy durván átverős, kontextusából kiragadott felvételt nézettek meg arról, hogy a párja leveszi a nadrágját, miközben egy kísértő a szobájában van. Itt valójában az történt, hogy Milán nem akarta, hogy az ágya vizes legyen a fürdőnadrágjától, ezért öltözött át, ráadásul mindezt úgy tette, hogy a lány ne lássa közben. Lilinek ennyi elég volt, hogy a kísértő, Balázs karjaiba meneküljön és csókolózzon vele. Jelzem: azzal a Balázzsal, aki még Noel előtt lefeküdt Cintiával, az új pár női tagjával.
Jól jelzi, hogy mekkora fordulatot vett a műsor, hogy egy hete szakítós üzenetként szerettem volna megírni ezt a kritikát, de most az látszik, hogy A Kísértés fel tudta venni a fonalat, és intenzitásban ott tudják folytatni ezt az évadot, ahol a tavalyit abbahagyták. A kérdés már csak az, hogy ez a nézettségben hogyan fog meglátszódni, mert azok a nézők, akik a sírás-rívás miatt elkapcsoltak, nem biztos, hogy vissza fognak nézni a műsorra.