Bemutatkozott Kodzsima új játéka, ami után ön is rettegni fog a kopogástól

Idén tíz éve annak, hogy Kodzsima Hideo lelépett a Konamitól, és megalapította saját stúdióját, a Kojima Productionst – a legendás fejlesztő azóta a Death Stranding-játékokkal egyértelműen bizonyította, hogy a csúnya szakítás és a Metal Gear Solid hátrahagyása után sem apadtak ki korszakalkotó ötletei. Kodzsima az évek során más projektekről is lerántotta a leplet, köztük a Jordan Peele filmrendezővel közös, OD nevű valamiről is, de azt nem lehetett tudni, hogy ez mi a fene lesz.

A stúdió tizedik évfordulós streamjén viszont befutott az első rendes előzetes, és kiderült, Kodzsima saját OD-projektje a Knock alcímet kapta, és egy hihetetlenül realisztikus horrorjáték lesz, ahol Sophia Lillis (Az) megint halálra rémül, a játékosok pedig a végére legalább annyira fognak rettegni a kopogástól, mint maga a fejlesztő. A játékban Hunter Schafer (Eufória) és Udo Kier (Vadászok, A Birodalom és persze Yuri a Red Alert 2-ből) is szerepelnek majd, de az előzetesben egyelőre csak Lillist látjuk rettegni, így:

Ez az előzetes sokkal többet mutat, mint az előző, ami igazából egy nyugtalanító bemutató volt az Unreal Engine élethű arcokat és digitális avatárokat kreáló, MetaHuman nevű eszközéhez, de közben talán még több kérdést is vet fel. Miért vannak kitakarva a megjelenő szövegek lényegi részei? Miért van kitakarva a piros ajtó résében becsúsztatott levélpapírra írt szöveg vége? Miért gyújtogat gyertyákat egy jóformán üres szobában Sophia Lillis? Miért sír fel egy csecsemő, mikor meggyújt egy csecsemő alakú gyertyát? És mi a fene ez a kopogás? Az előzetes nincs három és fél perc, de estig lehetne sorolni, hogy mennyi mindenre nem kapunk választ belőle.

De hát Kodzsimáról beszélünk, és így legalább a rajongók Half-Life 3 szintű konteókba hajszolhatják magukat a Kodzsima elkaszált, Silent Hills című projektjével megvonható párhuzamok miatt, amelynek P.T. című demóját 11 év után is emlegetik. Az OD első teaserjéből egy nap alatt túrták ki, hogy az Udo Kier szájában elrejtett betűkből az olvasható ki, hogy Atami, ami egy város Sizuoka prefektúrában, ami kettészedve sizu (静, silent) és oka (岡, hill), szóval a lehetőségek tárháza végtelen, és persze Kodzsima is elejtette, hogy az előzetes tele van utalásokkal, úgyhogy jó szórakozást a keresgéléshez.

A másik fontos konkrétum az volt, hogy érkezik egy animációs film a Death Stranding világából, amely a Mosquito munkacímet viseli, és nem Sam Bridges történetét meséli majd el. A főszereplő egy olyan figura lesz, aki képes kiszívni valami nagyon fontosat (ami nem vér), ezért fut jelenleg Mosquito néven az egész. A projekt egészen egyedi módon keveri a kézzel rajzolt alapokat a digitális animációval, és az akció is elég látványos benne. A producer Kodzsima, a forgatókönyvet Aaron Guzikowski (A farkas gyermekei, Fogságban) írja. Előzetes itt.

A Death Strandingnél maradva érkeztek hírek az A24-nél készülő filmadaptációról, a rendező Michael Sarnoski (Disznó) arról beszélt, hogy meg akarják fogni azt, ami különlegessé tette a játékot, de közben eddig ismeretlen sztorit akarnak elmesélni, és eddig ismeretlen szereplőket akarnak bemutatni. Kodzsima másik készülő játéka, a Physint is terítékre került, ami még mindig a tervezési szakaszban van, de legalább van hozzá egy borító, és az is kiderült, hogy Charlee Fraser (Furiosa: Történet a Mad Maxből), Ma Dongszok (Örökkévalók) és Hamabe Minami (Godzilla Minus One) is szerepelni fognak benne. Hamabe játékbeli arcát meg is mutatták, mert

Kodzsima a Death Stranding 2 óta le van nyűgözve attól, hogy a modern grafikus motorokkal megfelelően vissza lehet adni a japán emberek bőrét.

Emellett kiderült, hogy jön egy kiterjesztett valóságos játék a Pokémon Gót is fejlesztő Niantictől, jövőre érkezik egy Kodzsima nevével fémjelzett hitelkártya, és a Kojima Productions a japán Zakuval közösen kiad egy saját szakét is. Az esemény végén pedig összejött egy igazi all-star panelbeszélgetés, ahol Geoff Keighley (ki más) faggatta mindenféle dolgokról Kodzsimát, George Millert (Mad Max-filmek), Guillermo del Torót (A víz érintése, A faun labirintusa) és Osii Mamorut (Páncélba zárt szellem). Ők amúgy mindannyian szerepeltek a Death Strandingben, nyilván. A teljes közvetítést itt lehet visszanézni.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!