Annyira szeretlek, hogy bekúszok a bőröd alá

A görög mitológiában Platón Lakoma című műve szerint az emberek kezdetben tökéletes lények voltak két arccal és négy karral, de ez a tökéletesség megrémisztette az isteneket, ezért Zeusz kettévágta őket. Az emberek ettől fogva arra lettek kárhoztatva, hogy egész életükben a párjukat keressék. Bár a pszichológia nem gyakran hagyatkozik a görög mitológiára, tény, hogy az emberi lélek egyik alapvető célja a társának felkutatása. Nem véletlen, hogy temérdek film, sorozat, könyv, színdarab szól erről, mint ahogy az sem, hogy házasságkötéskor rendszerint elhangzik az a mondat, hogy „innentől egy test és egy lélek vagytok”.

Ez a kifejezés inspirálhatta Michael Shanks ausztrál filmrendezőt (The Wizards of Aus), aki a legújabb filmjében azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha egy pár tényleg közös testbe bújna. A főszereplőket Dave Franco (Tim) és Alison Brie (Millie) alakítja, ami azért is izgalmas, mert ők a való életben is házasok, méghozzá a hírek szerint remek a kapcsolatuk. A filmben nem alkotnak idilli párost, súlyos kapcsolatfüggőségben szenvednek, valósággal birtokolják egymást, ennek pedig szörnyű következményei lesznek. Annak ellenére, hogy egy igazi testhorrorról beszélünk, izgalmas párkapcsolati dilemmákat és pszichológiai kérdéseket is fejteget az Együtt, ez pedig nagyon jót tesz a filmnek.

A történetbe akkor csatlakozunk be, amikor a házaspár már elidegenedett egymástól. Tim harmincöt éves kora ellenére kergeti a vágyait, zenész szeretne lenni, Millie pedig emiatt mondott le az önmegvalósításról. Mindketten érzik, hogy rossz irányba halad az életük, ezért úgy döntenek, hogy elköltöznek egy kisvárosba, ahol tiszta lappal indítanak. Az újrakezdés nem megy zökkenőmentesen, a házuk a semmi közepén van, a beköltözés napján ráadásul egy patkánycsaláddal kell megküzdeniük. Millie valósággal sóvárog egy normális kapcsolat után, nagyon frusztrálja, hogy sokszor úgy kell viselkednie, mintha Tim anyja lenne.

A pár eredetileg azért menekült a kisvárosi nyugalomba, hogy megoldja a problémáit, de a csend pont hogy felerősítette a kettejük közti feszültséget. Egy közös kirándulás is rossz véget ér, rejtélyes, mondhatni baljós vízből isznak, ezután kezdődik meg kettejük vesszőfutása. Tim másnap olthatatlan vágyat érez Millie iránt, de a hirtelen újra fellobbanó szerelem beteges kontrollmániába csap át. A film legnagyobb erőssége nem is a látvány, hanem az, hogy a horror mellett valódi, emberi párbeszédeknek is teret enged. A barlangban Tim például először mesél gyerekkori traumáiról, és arról, hogyan idézték fel a rossz emlékeket az új házban látott patkányok.

A brutális testi összenövés jól jelképezi a köztük lappangó ellentétet: mágnesként vonzzák egymást, de amikor együtt vannak, az mindkettejüknek nagyon fáj. Kimondottan jót tesz a filmnek, hogy a groteszk jeleneteknél is mer vicces lenni, például amikor Millie sűrű bocsánatkérések közepette próbálja lefűrészelni a közös karjukat.

Az Együtt ugyanakkor vizuálisan és sztoriban is meglehetősen nyomasztó történet. A pár nemcsak azért vergődik, mert összenő a testük, hanem mert a kapcsolatuk eleve diszfunkcionális. Külön kiemelendő, hogy bár vannak benne jump scare-ek, a film mégsem erre épít, jól ötvözi a művészfilmes atmoszférát a mainstream horrorral.

Michael Shankstől merész és üdítő húzás, hogy olyan sztoriból csinált testhorrort, aminek a középpontjában egy egymásból kiábrándult házaspár áll. Vannak pillanatok, amikor inkább hasonlít drámához vagy pszichológiai thrillerhez, talán épp emiatt lett lapos az Együtt vége. A film ugyanis épp akkor gyorsít és válik felületessé, amikor felszínre törnek a karakterek traumái vagy helytelen berögződései. Ennek ellenére az Együtt izgalmas lett, ráadásul felhívja a figyelmet arra, hova vezethet egy kapcsolatban a kontrollmánia, vagy az, ha nem látjuk be időben, hogy valami nem működik.