Több mint 4 év börtönbüntetést kapott Sean 'Diddy' Combs
A manhattani bíróság 50 hónap, vagyis nagyjából 4 év és 2 hónap börtönbüntetésre ítélte Sean Combs-t, ismertebb nevén P. Diddy rappert – írja a BBC. A rappert még július elején találta bűnösnek két vádpontban az esküdtszék, amiért összesen 20 év börtönbüntetést is kaphatott volna. Diddyt abban találták bűnösnek, hogy „prostitúcióra szállította” két volt barátnőjét, vagyis lehetővé tette másoknak, hogy szexuálisan visszaéljenek a nőkkel. A bíró az ítélethirdetés előtt azt mondta, fizikailag, mentálisan és érzelmileg is bántalmazta Cassie Venturát és az eljárás során Jane álnéven nevezett másik nőt, akiknek életre szóló traumákat okozott.
Combs az ítélethirdetés után családtagjai felé fordulva azt mondta, „sajnálom”.
Sean „Diddy” Combst, ismertebb nevén P. Diddyt tavaly szeptemberben tartóztatták le, miután a neve felmerült egy szexkereskedelem miatt zajló nyomozás során. Őrizetbe vétele óta durvábbnál durvább vádak láttak napvilágot, egyre többen vádolták meg szexuális erőszakkal, köztük volt barátnője, az énekes Cassie Ventura. A perben összesen öt vádpontban gyanúsították a rappert, amelyek között szexkereskedelem és zsarolás is szerepelt, ezekért akár életfogytig tartó büntetést is kaphatott volna. Az esküdtek végül az öt vádpontból kettőben találták bűnösnek Combs-t, ejtve a durván zsarolási és szexkereskedelmi vádakat.

Az 50 hónapos büntetésből leszámítják azt a 14 hónapot, amelyek Combs előzetes letartóztatásban töltött, így lényegében innentől még három évet kell majd rács mögött töltenie. A börtönbüntetésen kívül félmillió dollár pénzbüntetést is kiszabott a bíróság.
Cassie Ventura ügyvédje az ítélethirdetés után azt mondta, bár semmi nem segít azon a traumán, amit ügyfelének át kellett élnie, a büntetés összhangban van az elkövetett bűnök súlyával.