Karácsony Gergely főpolgármester hétfő reggeli Facebook-posztjában arról írt, hogy bizonytalanná vált a Sziget jövője, mivel a fesztivál vezérigazgatója arról tájékoztatotta, hogy kénytelen a főváros és a Sziget közötti megállapodás felmondását kezdeményezni. A Sziget sajtóosztálya szerint ez még nem jelenti a fesztivál történetének végét, és bíznak benne, hogy egy új, magyar tulajdonosi háttérrel sikeresebb lehetne a Sziget.
Valóban azzal a kéréssel fordultak a szervezők a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy a jövő évben lejáró területfoglalási engedélyüket közös megegyezéssel szüntessék meg. A fesztivál sajtóosztálya szerint ennek az az oka, hogy a „Fesztivál külföldi tulajdonosa – annak ellenére, hogy korábban egy hosszabb távú fejlesztési programban gondolkodott – úgy döntött, hogy a jelenlegi struktúrában nem vállal további kockázatot Magyarországon”. „Mivel a Fővárosi Közgyűléssel kötött területhasználati megállapodásunk határozott időre szól és a fizetési kötelezettség még jövőre is fennállna, akkor is, ha nem lenne rendezvény, ezért vagyunk kénytelenek a megállapodást ebben a formában felmondani” – írták.
A Sziget szerint ez még nem jelenti azt, hogy véget ér a fesztivál története, mivel „ezen döntéssel párhuzamosan – a hazai menedzsment javaslatára – a Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését”. Az egyeztetések ugyanakkor jelenleg is zajlanak, így a fesztivál erről nem kívánt több részletet elárulni.
„Mi, a Sziget szervező csapata, őszintén bízunk abban, hogy a fesztivál egy új, független, magyar tulajdonosi háttérrel az eddigieknél is sikeresebb lehetne, hiszen a változás egyszerre nyújt lehetőséget a fejlődésre és a megújulásra, valamint a Sziget klasszikus értékeinek és szellemiségének az újbóli megerősítésére” – írták a szervezők, azt is remélve, hogy ebben a folyamatban számíthatnak majd a közönség támogatására, a „szakmai partnereikkel ápolt kiváló kapcsolatukra”, és a „Főváros megértő együttműködésére is”. „Hiszünk benne, hogy a Sziget léte nem csak az abban közvetlenül érdekelteknek, hanem az egész ország számára fontos, közös ügy” – tették hozzá.
Gerendai Károly, a Sziget alapítója a Forbesnak nyilatkozott az ügyben: „Bár nemrég még nagyon nem így képzeltem el az elkövetkező éveimet, de a jelen helyzetben határozott célom megoldást találni a Sziget létének hosszú távú biztosítására” – mondta Gerendai, aki 2022-ben szállt ki a szervezésből.
A Sziget szervezéséért felelős cég tulajdonosát, a luxemburgi Superstruct Entertainmentet tavaly nyáron vásárolta meg 1,3 milliárd fontért az amerikai KKR tőkealap. A fesztivál 2023-ban 1,8 milliárd, majd 2024-ben már 3,9 milliárd forintos veszteséget könyvelt el, és bár a 2025-ös számok még nem ismertek, a Forbes szerint idén is kétmilliárd forintnál nagyobb mínusszal zárhatott a Sziget.