A Battlefield visszatért, és legalább olyan jó, mint fénykorában
Emlékeznek még azokra az időkre, amikor a játékipar legnagyobb egyik, ha nem a legnagyobb eseménye az volt, amikor egy évben jelent meg a Call of Duty és a Battlefield? A kétezres évek végén és a 2010-es évek első felében kevés nagyobb rivalizálás létezett, a játékosok ölre menő vitákat folytattak azon, hogy melyik a jobb játék (és miért szar a másik), a két széria pedig szinte teljesen leuralta a lövöldözős játékok piacát. Aztán, ahogy teltek az évek, a rivalizálás egyre inkább visszaszorult: a 2016-ban megjelent Battlefield 1-gyel (ne is kérdezzék) még tudott nagyot dobni, azután viszont árnyékává vált önmagának, miközben az Activision keményen hajtotta a CoD-bányákban güriző stúdióit, és amikor már nagyon megfáradt az egész, akkor újra is tudta éleszteni a szériát.
Ez 2019-ben történt meg legutóbb, amikor előrántották a Modern Warfare rebootját, ami a széria egyik legnépszerűbb és legjobban fogadott darabja lett. Két hét után egészen biztos vagyok benne, hogy az EA gyakorlatilag pontosan ugyanezt csinálta meg most a Battlefield 6-tal. Talán kicsit túlságosan is, mert eleinte percenként mutogattam a képernyőre, hogy hát ez konkrétan a Modern Warfare, de amikor bekerültem egy játékba, akkor azért pár kivételtől eltekintve inkább az járt a fejemben, hogy na, igen, ilyen egy jó Battlefield. És ehhez csak az kellett, hogy pont olyan legyen, mint régen.
Előre látszott, hogy jó lesz
Az, hogy a Battlefield 6 ennyire jó lett, nem a semmiből jött. Már az augusztusi nyílt bétájánál is látszott, hogy az EA most végre jól csinált valamit, mert a játékkal egy ponton több mint 500 ezren játszottak, és ezzel végre be is előzte a nagy riválisát a platformon. Ennek fő oka, hogy már itt is egyértelmű volt: a nem túl jól sikerült, a széria identitását is sutba vágó 2042-vel ellentétben a Battlefield 6-nál nem gondolták túl a dolgokat, csak fogták a máig közönségkedvenc 3-at és 4-et, meg a legendás Bad Company 2-t, összeszedtek belőlük minden jó dolgot, és belepakolták őket egyetlen játékba.
Az, hogy ez megtörténhetett, ironikus módon egy igazi Call of Duty-legendának, Vince Zampellának köszönhető, akinek a nevéhez olyan játékok fűződnek az Infinity Ward egykori vezetőjeként, mint a Call of Duty 2, az eredeti Modern Warfare és a Modern Warfare 2. És, hogy még viccesebb legyen az egész, tegyük hozzá, hogy a Medal of Honor-játékok vezető fejlesztőjeként befutott Zampella annak idején azért bútorozott össze az Activisionnel, mert az EA kicseszett vele, szóval ha ez nem történt volna meg, még ma is a Medal of Honor lehetne a legnagyobb lövöldözős játék, a Call of Duty pedig talán nem is létezne.
2009-ben az Activision is kicseszett Zampellával, aki emiatt megalapította a Respawn Entertainmentet, és kibékült az EA-jel, hogy aztán együtt adjanak ki olyan játékokat, mint a Star Wars Jedi-széria, meg az Apex Legends. 2020-ban aztán a Battlefieldért felelős DICE Los Angeles-i szárnyának vezetője lett, 2021-ben pedig az egész széria atyaúristenévé tették meg, miután a 2042 csúfosan elbukott. Mindezt csak azért írtam le, hogy egyértelmű legyen, Zampella ért ahhoz, hogy hogyan kell jó játékokat, sőt, jó lövöldözős játékokat csinálni, és ez már a megjelenés előtt is látszott a játékon. De ez csak az egyik komponense volt a sikernek.
Ahhoz, hogy a Battlefield 6 már a bétában is rekordokat döntsön, a megjelenés után pedig ezt is messze túlszárnyalja, és kevesebb mint egy hét alatt 7 millió példány fogyjon belőle, az is kellett, hogy a Call of Duty egy ideje nincs a csúcson, 2019 óta pedig gyakorlatilag Fortnite 2 lett belőle. Már nemcsak Snoop Dogg és Nicki Minaj szaladhatott szembe velünk, hanem mondjuk egy rajzolt Stan Smith is az Amerikai faterből. Az Activision nyilván nem tenné be ezeket a dolgokat a játékba, ha nem vennék meg őket az emberek, de egyre többen panaszkodnak miattuk, az EA pedig könyörtelenül le is csapott a valóságtól elrugaszkodott kinézetekre a fenti előzetessel, ahol egyértelművé tették – náluk a katonák katonák, a csatatér pedig csatatér.
A beáldozott kampány
A Battlefield 6-nál tehát láthatóan voltak bőven pozitív előjelek, de azért abban előre nem lehetett vakon hinni, hogy az EA nem fogja ezt is elbaltázni valahogy. A játék fejlesztése messze nem volt zökkenőmentes, az EA a sok kavarás miatt állítólag jóval többet is költött rá a tervezett (és eleve hatalmas) 400 millió dollárnál, miközben a projekten dolgozó, a Battlefield Studios esernyő alatt összerántott stúdiók azt hallgatták, hogy ezzel a játékkal bizony 100 millió embernek kell majd játszania –korábban egyik Battlefield sem volt ennek a számnak a közelében sem. Az irreális elvárások és a kapkodás főleg az itt visszatérő egyjátékos kampányra voltak hatással, és ez abszolút érződik is, ha valaki egyáltalán elindítja azt.
A Battlefield sosem arról volt híres, hogy fantasztikus egyjátékos élményt nyújt, sőt, még a Call of Duty szintjét sem tudta soha megközelíteni. Amikor viszont a 2042-ből kihagyták ezt, akkor a játékosok egy emberként hördültek fel, hogy na, még ez se fért bele, és alapvetően nem is lett volna hülyeség az, hogy az elmúlt évek változó minőségű CoD-os kampányaira ráeresszenek egy olyan, realisztikus vetélytársat, amit nem 4 óra alatt zavar le az ember, és amire talán egy hét múlva is emlékszik. Eredetileg valami ilyesmi is volt a terv, de a végeredmény a legnagyobb jóindulattal is csak közepesnek mondható.
A sztori kiindulópontja az, hogy a 2020-as évek második felében megjelenik egy Pax Armata nevű magánhadsereg, ami gyorsan arra a szintre jut, hogy a NATO kénytelen nekik átadni egy támaszpontot Grúziában. A Pax Armata itt előzetes figyelmeztetés nélkül vérfürdőt rendez, majd nem sokkal később magára vállal egy, a NATO főtitkára ellen elkövetett merényletet is, ami alapjaiban rengeti meg a szövetséget, ahonnan több ország is kilép (többek közt Magyarország is). Minderről aztán végül nem sok szó esik a továbbiakban, ehelyett egy amerikai tengerészgyalogosokból álló elit csapat visszaemlékezésein keresztül követjük végig a konfliktus alakulását. És persze közben a jelenben is zajlanak az események.
A koncepció nem rossz, de a megvalósítás igen – a karakterek sablonosak, a sztori kiszámítható és tele van lyukakkal, és nehéz nem azt érezni, hogy az egész csak egy gyenge másolata a 2019-es Modern Warfare-nek.
Prezentációban és küldetéseiben is nagyon hasonlít ugyanis arra, sőt, a karaktereinél is lehet elég erős párhuzamokat felfedezni. De nincs egy olyan erős személyiség sem, mint mondjuk Captain Price, és bár a küldetések szórakoztatóak, és a csapatunk korábbi részekből ismerhető dirigálása is jópofa, semmi nincs benne, amit ne láttunk volna már máshol jobban megvalósítva. Ami nagy kár, mert pár helyen érződik, hogy többet is ki lehetett volna hozni belőle. Például, ha többet használják a járműveket, amik a Call of Dutyval ellentétben itt tényleg szerves részei a játéknak. Így pedig sokkal inkább érződik kötelező körnek, mint a riválisnál bármi, ami nem a Vanguard.
Na, ilyen egy Battlefield
Erre persze itt is az volt a játékosok reakciója, hogy hát oké, de ki a francot érdekel a kampány a Battlefieldben, és – bár ez elég hülyén hangzik úgy, hogy pár éve mindenki azon hőbörgött, hogy hol van – azért nem nehéz egyetérteni vele. Főleg azért, mert a multizás most tényleg nagyon el lett találva. A Battlefieldet jellemzően azok szerették, akik realisztikusabb, taktikusabb játékmenetet akartak a CoD folyamatos pörgése és csúcsra tekert akciója helyett, és az előző rész képességei és elborult dolgai után most meg is találták a fejlesztők azt az arany középutat, ahol megvannak a klasszikus Battlefield pillanat™-ok, de kicsit azért hihetőnek is érződik az egész.
A legfontosabb az, hogy a 2042 kísérletezése után visszatértek a karakterosztályok, úgyhogy defibrillátora megint csak a szanitéceknek van, járműveket javítani pedig csak a mérnökök tudnak. Persze egymás fegyvereit megint tudják használni – van olyan mód, ahol nem, de nem ez tűnik a népszerűbbnek –, de a sajátjukra mindenféle bónuszokat kapnak, szóval így is van értelme könnyű géppuskával csapatni, ha gyógyítgatni akarunk. Emiatt már önmagában sokkal jobb a játék, mint a 2042 volt, mert így számít, hogy mivel játszunk, és a váltogatást is tudja ösztönözni, hiába lehet amúgy amolyan mindenest is összerakni.
Szintén fontos dolog, hogy a Battlefield 6-ban ugyan megvannak azok a klasszikus játékmódok, mint a team deathmatch és a domination, de a lényeg megint a nagy pályákon zajló, összetettebb játékmódokon van. A legjobban szerintem megint a breakthrough sikerült, ahol a véges számú életből gazdálkodó támadóknak viszonylag nagy pályákon kell pontokat foglalnia, és előrenyomulnia a védekezők bázisáig. Itt tényleg minden van a leomló épületektől az egymással farkasszemet néző tankokon át a hatalmas robbanásokig.
Pont azt a káoszt hozza, amiben a széria mindig is jó volt
– csak ne kelljen Mirak Valley-n támadnom.
A másik klasszikus játékmód, a pontfoglalós, egymás életeit lenullázós conquest érzésre egy kicsit kevésbé működött jól, sokszor éreztem azt, hogy bizonyos pontokat szinte lehetetlen elfoglalni. Az ebben a játékban debütáló tesója, az escalation viszont remekül orvosolta ezeket a problémákat! Itt hasonló a képlet, csak öt helyett hét pont van, és ha egy csapat elég ideig birtokolja ezek többségét, akkor eltüntet egy pontot a térképről. Ezért jár egy győzelmi pont, amiből hármat kell összegyűjteni, és mehetünk is a következőért a szűkülő térképen. Az eredmény teljes őrület, főleg a végén, amikor már három pontért megy a buli egy kis területen. Érzésre ez a tökéletes kombinációja a Battlefieldnek és a Call of Dutynak.
Megint komoly vetélytárs
Utóbbit azért érdemes megemlíteni, mert a Battlefield 6 annak ellenére, hogy a meccsek közben hamisítatlanul Battlefieldnek érződik, azért szerintem elég sok helyen vett kölcsön dolgokat a Call of Dutytól, és egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy ez jó, vagy nem. Nekem már a menü is kényelmetlenül közel volt a 2019-es Modern Warfare-hez, de oké, ne legyünk alusisakosak, így néz ki egy modern menü. Afölött is szemet tudok hunyni, hogy a feliratok is pont ugyanúgy néznek ki, de az, hogy a fegyverek módosítgatása gyakorlatilag pont ugyanolyan, az már kicsit furcsa. Igen, a Battlefield 4-ben is volt már hasonló, de ami itt van, az funkcionalitását és kinézetét tekintve is szinte ugyanaz, ami a Call of Dutyban is van.
Ezzel nem is lenne baj, elvégre az sem egy rossz rendszer, még ha lehetőséget is ad arra, hogy mindenki egy youtuber által összeállított, tökéletesen visszarúgásmentesre optimalizált fegyverrel rohangáljon fel-alá. De a fejlesztők azt a rossz szokást is eltanulták az Activision stúdióitól, hogy minden fegyvernél ezer évig tart feloldani az extrákat, ami a sokszor teljesen irreális kihívásokkal együtt oda vezet, hogy ha valaki normálisan játszik, akkor úgy fogja érezni, hogy semmit nem halad. Ami úgy azért problémás, hogy egy csomó fegyver igazi potenciálja jóval későbbi szintekhez van kötve, addig meg szenvedhetünk a gagyi verziókkal.
Ez azért is rossz, mert a most is visszatérő, kreatív, egyedi játékmódok összepakolását lehetővé tevő Portal emiatt annyira megtelt botok ellen tapasztalati pontot farmoló játékosokkal, hogy normális szervereket alig lehetett létrehozni vele.
De ez inkább csak szőrszálhasogatás, mert a Battlefield 6-ban rengeteg féle módon lehet sikeresnek lenni – ha éppen nem megy a célzás, akkor beülhetünk egy tankba, vagy akár javítgathatjuk is, esetleg rámehetünk arra, hogy ha már nem lövünk le senkit, legalább feltámasztunk mindenkit a csapatunkban. Mert bár ebben a játékban már mindenki tud feltámasztani, azonnal még mindig csak a defibrillátorok működnek. De még az is hasznos tud lenni, ha csak leülünk egy mesterlövésszel, és távcsővel nézegetünk, vagy drónozgatunk, mert ezzel megjelöljük az ellenfeleket, hogy aztán a csapattársaink jól leszedhessék őket.
Emiatt a Battlefield sokkal szórakoztatóbb, mint amire előzetesen számítottam, és mindehhez jön még hozzá az is, hogy az egykor direkt ehhez kitalált Frostbite grafikus motor még mindig fantasztikus, ha végre Battlefieldhez használják. A Napra mondjuk még mindig nem túl jó nézni, és bentről kimenni olyan, mint telibe kapni egy villanógránátot, de a játék fantasztikusan néz ki, és ami még ennél is fontosabb, fantasztikusan is van optimalizálva. A Battlefield 6-ba bele lehet kötni, de az biztos, hogy ilyen jó része régen nem volt már ennek a szériának, és ez azt is jelenti, hogy újra itt van az ősi rivalizálás – a Call of Dutynak jól fel kell kötnie a gatyáját, hogy versenyben legyen vele.
