A K-pop tarolása után a japán előadók is világuralomra törnek

Miközben Dél-Korea könnyűzenéje és a legnépszerűbb előadóikra épített marketing egyre komolyabb tényező lett a popzenében, a japán előadóknak még nem jött össze az ennyire látványos áttörés. Az utóbbi időben azonban mintha itt is változás jönne, és ennek egyik látványos jele, hogy a japán One Ok Rock zenekar már stadionokban turnézik Európában is, a turnéjukat pedig a Budapest Arénában zárják október 30-án. Nagy szó ez, hiszen az eddigi legnagyobb koncertet Magyarországon japán előadóként még Miyavi adta a Petőfi Csarnokban 2009-ben, akkor 1500 fő előtt, azóta pedig jobbára csak kisebb helyeken léptek fel szigetországi zenészek itthon.

A buli, amit a biztonsági őrök is emlegettek

A 90-es évek végén, 2000-es évek elején még furcsának tartották azokat, akik japán zenét hallgattak, és a japán előadók sem vették akkoriban komolyan azt, hogy nyugati szemmel is érdekesek lehetnek. Aztán egyre népszerűbbek lettek az animék nyugaton is, és a visual kei lett az első olyan műfaj, amelynek sikerült áttörnie az ingerküszöböt. A visual kei nem is annyira zenei műfajként, inkább egyfajta szellemiségként írható le, amelynek képviselőire a kirívó öltözködés, a szokatlan frizura és az erős smink jellemző.

A hazai japán könnyűzenei koncertek története a kétezres évek elejére nyúlik vissza. Frank Olivér „Case” koncertszervező, a Sound of Japan online zenei magazin alapítója például zenei mindenevőként talált rá az alternatív japán műfajokra, és annak idején az animés közösség segítségével merült el jobban ebben a világban.

„Akkoriban 40 ember volt ebben a közösségben, és közöttük ott voltak azok, akik ma a conokat szervezik. Ők hozták nekem az animéből, ami engem érdekelt, én meg adtam cserébe a japán zenéket. Voltak goth-industrial bulik a Marco Polo Clubban, ezeknek a szervezője is rátalált az olyan visual kei bandákra, mint például a Malice Mizer, majd kitalálta, hogy legyenek olyan bulik, amiknek a fele goth-industrial, a fele meg japán.”

Case eleinte főleg megkereséses alapon szervezett kisebb koncerteket, de aztán sikerült Budapestre elhozni a visual kei egyik húzónevét, a Versailles-t még 2010-ben. „Nagyon emlékezetes volt még az OZ, ők az A38-on játszottak és azt a koncertet még a biztonsági őrök is emlegették évekig.”

Case szerint a japán zene iránti érdeklődés ma nagyobb, mint valaha, bár ez a műfajtól is függ. A visual kei például már nem annyira népszerű, korábban 6-700 fős termeket is meg lehetett itthon tölteni ilyen zenekarokkal, ez jelenleg már inkább 400 fő körül mozog. Nőtt viszont az érdeklődés a japán metalcore és mainstream rockzene iránt. A Japán-kedvelők által frekventált Facebook-csoportokban végzett saját felmérésem is erre jutott, a válaszadók többsége japán rockzenét vagy J-popot hallgat. Az sem túl meglepő, hogy a többség továbbra is az animéken keresztül ismerkedik meg a japán könnyűzenével, de a streaming előretörése óta az is jellemző, hogy a japán filmeknek és sorozatoknak köszönhetően jutnak el a japán zenékhez.

Japán nem szorul rá a zenei exportra

A japán zene népszerűbbé válása mögött ott van az a jelenség is, hogy felnőtt egy olyan generáció, amelynek tagjai 8-9 évesen Narutót néztek, majd tiniként japán zenét hallgattak, és ezek az emberek már a gyerekeikkel is megismertetik ezt a világot. Ma már trendinek számít animét nézni, a fast fashion üzletek polcain itthon is bele lehet botlani Sailor Moon-pulóverbe vagy narutós pólóba. A japán zene azonban ennek ellenére sem érte el azt a szintet, mint az óriási rajongótáborral rendelkező koreai, aminek több oka is van.

Az egyik ilyen ok, hogy Japán a világ második legnagyobb zenei piaca az Egyesült Államok után, így a szigetországnak egyszerűen sokáig nem volt szüksége arra, hogy külföldi piacra termeljen. Csak azok az előadók nézelődtek Japánon kívül, akik egyébként is rétegműfajban alkottak, ilyennek számított a visual kei, az elektronikus zene, a noise, a posztrock és a doom metal. A mainstream kiadók nem voltak motiváltak abban, hogy más piacokat is megcélozzanak, ha próbálkoztak is ilyennel, annak csúfos kudarc lett a vége. Hiába számított például Utada Hikaru óriási névnek Japánban, a nyugati ízlésvilágnak nem feltétlenül felelt meg a zenéje.

Korea ezzel szemben kis piac, így náluk szinte természetes volt, hogy az ottani népszerű előadók külföldön is próbálkozzanak. Bár az idolrendszert (ahol szigorú tanrend szerint képzik a popsztárokat) Japánból emelték át a Johnny’s ügynökségtől, a koreaiak a dalok hangzását a külföldön kedvelt zenékhez alakították. A koreai előadók, akik Japánban is befutottak (mint BoA vagy a TVXQ) például teljesen más dalokat készítettek a hazai és a japán piacra. Végül Koreának sikerült betöltenie a fiú- és lányzenekarok (Backstreet Boys, Spice Girls) által hagyott űrt nyugaton, a K-pop hódítása pedig a japán zenék ismertségére is kihatott, a saját felmérésemet kitöltők többsége is ugyanúgy kedveli a koreai és japán előadókat.

Korea emellett teljesen másképp áll a kulturális exporthoz, mint Japán. A koreai állam aktívan támogatja a K-pop, a filmek, televíziós sorozatok, a konyhaművészet és a hagyományos kultúra exportját, míg Japán eddig jobbára csak a hagyományos művészetekre koncentrált. Ahogy Case fogalmazott, évente két teaceremóniával meg egy kimonós tánccsapattal nem lehet megfogni a fiatalokat

Teljes szemléletváltás kellett az áttöréshez

A japán kiadók passzivitását a One Ok Rock is átélte, amikor 2012-ben a Ruróni Kensin című anime élőszereplős filmjéhez írt betétdaluk nemzetközi sikere után vérszemet kaptak és elhatározták, hogy Amerikában is be fognak futni. Taka, a zenekar énekese tavaly egy londoni arénakoncerten mesélte el, hogy amikor a kiadójuknak felvetették az amerikai megjelenést, határozottan elutasították őket. „Én meg erre azt mondtam, hogy basszátok meg, akkor is megcsináljuk” – fogalmazott az énekes.

A One Ok Rock végül japán kiadójuk segítsége nélkül, nulláról kezdte az Egyesült Államokban, eleinte néhány fős koncertekkel. Fokozatosan terjedt a hírük, köszönhetően annak, hogy előzenekarként léptek fel más előadók, például a Sleeping With Sirens vagy a Muse előtt – miközben Japánban simán megtöltöttek harmincezres stadionokat. A One Ok Rock elképesztő kitartással turnézott, és szinte minden létező kisebb-nagyobb rockfesztiválon ott voltak.

A One Ok Rock stratégiát váltott abban is, hogy olyan nyugati producerekkel hívtak maguk mellé, akik számukra is fontos zenekarokkal dolgoztak. Ez is újdonság volt, mivel Japánban nem volt klasszikus értelemben vett zenei producerük, mindent maguk csináltak. Így került a japán zenekar mellé John Feldmann, a Good Charlotte korábbi producere, vagy Rob Cavallo, aki korábban a Green Day és a Linkin Park felvételein dolgozott.

Az igazi áttöréshez azonban szemléletváltásra is szükségük volt. A zenei kiadók A&R-osai rendre azt mondták nekik, hogy a japán stílusú rocklemezeikkel nem futnak be nyugaton, így „poposabbá” kell tenniük a zenéjüket. Az együttes ezt különösen nehezen élte meg, de úgy érezték, alkalmazkodniuk kell az elvárásokhoz, ha el akarják érni a célukat. A kezdetekben a nyugati piacot sem ismerték, és angolul sem tudtak jól – Taka például Los Angelesbe költözött, hogy közelebb legyen a tűzhöz, és hogy fejleszthesse az angoltudását.

A One Ok Rock végül sikerrel vette az akadályokat, a Spotifyon például már 3,5 millió hallgatójuk van havonta, 2021-ben pedig első japán előadóként elérték a 10 milliárd streamet a platformon. Már nem csak Japánban, de világszerte arénákat töltenek meg. 2019-ben nálunk is még csak a Dürer Kertben léptek fel, most viszont célba vették a Budapest Arénát, egy olyan európai turné keretében, ahol minden állomásukon 5-12 ezres koncerteket adnak.

Valami eközben változóban van Japánban is. „Hirtelen mintha felébredtek volna a kiadók” – mondta Case. Akárcsak Koreában, Japánban is támogatni kezdte a kulturális minisztérium a zenei exportot. „Most már megéri a kiadóknak, hogy egy zenekart egy kis turné erejéig megfinanszírozzanak, ez megalapozza a hírnevüket, és hogy ha jól megy, akkor onnan tudnak továbblépni, és a következő turnéval már keresnek is. A Crossfaith is így építkezett, de itt van például a Hanabie, akik az első európai turnéjukon 200 fős klubokban léptek fel, most meg itthon a Dürer Kertben lesznek.”

A One Ok Rock a Paledusk progresszív hardcore együttest hozza előzenekarnak, decemberben pedig a Coldrain együttes is nálunk koncertezik a Barba Negrában, és az alt-rock zenét játszó Noisemaker lesz az előzenekaruk. Case szerint ez is mutatja a változást a japánok gondolkodásmódjában: korábban mindig helyi előzenekarokat választottak, most viszont kisebb hazai előadókat hoznak magukkal. „Itt is valószínűleg a kiadó mondta azt, hogy akkor toljuk meg ezeket a bandákat is.”

A szerző a Xiablogon ír rendszeresen az ázsiai popkultúráról.